Hirdetés
Hirdetés

Péter Ferenc: vasárnap egy szavazaton is múlhat a siker

•  Fotó: Péter Ferenc sajtóirodája

Fotó: Péter Ferenc sajtóirodája

Szeptember 27-én a sorsunkról döntünk. Arról, hogy adunk-e esélyt a számunkra fontos dolgoknak, vagy kockára tesszük mindazt, amit eddig elértünk – Péter Ferenc szerint ez a tétje a vasárnapi önkormányzati választásoknak. Az RMDSZ Maros megyei tanácselnökjelöltje úgy gondolja, az önkormányzati választások eredménye nem csak a következő 4 évre határozza meg a megye sorsát, hosszútávon is hatása lesz a Maros megyei magyar közösség életére.

Támogatói tartalom

2020. szeptember 23., 09:242020. szeptember 23., 09:24

– Többször is elmondta az elmúlt időszakban, hogy Maros megyében idén nagyon sok múlik az önkormányzati választások eredményén. Miért nagyobb most a tét?

– Négy évvel ezelőtt, amikor átvettem a megye vezetését arra vállalkoztam, hogy újra lendületbe hozzuk a megyét. Ezt sikerült elérni, Maros megye az elmúlt években elindult a fejlődés útján. Ezt a munkát kell most tovább vinnünk, hiszen bőven van még tennivaló. Az elkezdett beruházások befejezésére, és az előkészített tervek megvalósítására azonban, csak akkor van garancia, ha nem lesz csere a megyei tanács élén. 8 évvel ezelőtt láttunk már példát arra, hogy a tanácselnöki széket elfoglaló liberális elnök, minden projektet leállított, amit elődje, Lokodi Edit Emőke kezdett el. Szeptember 27-én arról döntünk, hogy tovább fejlesztjük Maros megyét, vagy újra megtorpanunk. Ennél is rosszabb lesz a helyzet, ha azokra bízzuk településeink és közösségünk sorsát, akik 20 éven keresztül tönkretették Marosvásárhelyt, most pedig a megye vezetését akarják megszerezni.

Hirdetés

– Dorin Floreát tartja a legesélyesebb ellenjelöltjének a megyei tanácselnöki mandátumért folytatott közdelemben?

– Florea hatalma úgy tűnik meggyengült, hiszen ezt bizonyítja az, hogy a polgármester megfutamodott, és idén nem indul polgármesterjelöltként a választásokon, hanem a megyében próbálja menteni a hatalmát. 20 éven át vezette Marosvásárhelyt, így közismert személy az egész megye szintjén, és ezt próbálja kihasználni. Marosvásárhely fejlődése miatta maradt le a régió többi városához képest, ezért meg kell akadályoznunk, hogy most az ő kezére jusson a megye. Hiába győzünk a városban, ha Florea és bandája a megye éléről gáncsolja majd el Marosvásárhely és a megye fejlődését.

– Mekkora esélyt lát arra, hogy Soós Zoltán legyen Marosvásárhely polgármester?

Az esély ma nagyobb, mint az elmúlt 20 évben bármikor. Elég, ha azt nézzük, hogy 12 román és egy magyar polgármesterjelölt van. 2016-ban összesen hatan voltak, de akkor csak egyetlen erős román jelölt volt, Florea, aki így ötödjére is meg tudta nyerni a város vezetését. Idén Soós Zoltán győzelmének esélyeit az is növeli, hogy nincs összefogás a román jelöltek között. Az esély tehát nagy, de csak akkor tudunk nyerni, ha a marosvásárhelyi lakosok a változásra szavaznak. Az idei választás történelminek mondható abból a szempontból is, hogy megvan az esélyünk arra, hogy Marosvásárhely és Maros megye élén is magyar vezetők álljanak. Ez egy óriási lehetőség, amit nem szabad kihagynunk.

•  Fotó: Péter Ferenc sajtóirodája Galéria

Fotó: Péter Ferenc sajtóirodája

– Sokan úgy vélik, hogy Marosvásárhely és Maros megye azért is maradt le a régiós versenyben, mert sosem volt együttműködés a város és a megye között. Mit jelentene az, ha a választások után végre megszületne ez az együttműködés?

– Marosvásárhely jelenlegi polgármestere az elmúlt 20 évben nem a város, hanem a maga érdekei szerint vezette a megyeközpontot. Nem működött együtt másokkal, emiatt nem valósult meg egyetlen projekt sem a Marosvásárhelyi Metropolisz Övezetben, és ezért nem sikerült elindítani egyetlen nagyívű beruházást sem Marosvásárhelyen, amely fellendülést hozott volna a városnak. Florea sosem működött együtt a Maros Megyei Tanács egyetlen elnökével sem, és nem segítette azokat a projekteket, amelyek a városnak és a megyének egyaránt fontosak voltak, hogy csak egy példát említsek, nem tett semmit a marosvásárhelyi repülőtérért. Ha Marosvásárhely vezetése és a megyei tanács között jó kapcsolat lesz, és közös erővel dolgoznak a város és a térség fejlesztéséért, akkor ez olyan lendületet adhat Marosvásárhelynek, amelyre nem volt példa az elmúlt évtizedekben. És nem csak a város fejlődhet, hanem a metropolisz övezethez tartozó települések, és az egész megye.

– A polgármesterek munkájának eredményeit jobban látják az emberek, a megyei tanács elnökének szerepe nem mindenki számára világos. Miért fontos a magyar közösségnek, hogy ki vezeti a Maros Megyei Tanácsot?

– Sokan nem tudják, hogy a vasárnapi választás tétje nem csak az, hogy ki lesz a település polgármestere, hanem az is fontos, hogy ki vezeti a megyei tanácsot. Egy-egy térség és az egész megye fejlődése függ attól, hogy milyen fejlesztéseket kezdeményez a megyei tanács. Ahhoz, hogy a magyar közösség számára fontos beruházások és közösségi programok megvalósuljanak, olyan vezető kell legyen a megye élén, aki a döntések meghozatalakor szem előtt tartja a magyar közösség érdekeit. A magyar ügyekért csak magyar vezető fog küzdeni, ezért fontos számunkra a megyei tanácselnöki hely elnyerése. A tanácselnök egyedül nem hozhat döntéseket, ezt mindig jóvá kell hagynia a megyei tanácsos testületnek, ezért lényeges, hogy a választók az RMDSZ megyei tanácsosi listájára is szavazzanak, hogy minél több tanácsosunk jusson be a megyei testületbe. Elég sokan kell legyünk ahhoz, hogy egyetlen párt se tudja megkerülni az RMDSZ-t, amikor döntésekről van szó.

•  Fotó: Péter Ferenc sajtóirodája Galéria

Fotó: Péter Ferenc sajtóirodája

– Milyen esély van egy újabb tanácselnöki mandátum megszerzésére?

– Nem vagyunk egyszerű helyzetben, Maros megyében a magyarság aránya alig valamivel több mint 35 százalék. Ez elégséges lehet a győzelemhez, de csak akkor, ha mindenki elmegy szavazni. Olyan választási rendszerünk van, amely lehetővé teszi, hogy valaki egyetlen szavazat különbséggel nyerjen meg egy polgármesteri széket, vagy akár a megyei tanácselnöki tisztséget. Sokan nem veszik ezt komolyan, pedig 4 évvel ezelőtt is volt erre példa, hogy egy polgármester egy szavazat különbséggel nyerte meg a választást. Minden egyes szavazat számít, minden egyes polgármesterre és tanácselnökre leadott szavazat döntő lehet! Ezért arra kérek mindenkit, hogy szeptember 27-én menjenek el szavazni. Mindenki tehet azért, hogy milyen kezekbe kerül a következő évekre Marosvásárhely és Maros megye.

– A választás tétjéről és a győzelem esélyeiről beszéltünk, az Ön személyes motivációjáról még nem. Miért szeretné folytatni a munkát?

– Az elmúlt 4 évben jó úton indultunk el, de nagyon sok még a teendő. Azt szeretném, hogy Maros megye a következő tíz évben a régió vezető megyéje legyen. Ez a cél, és azt is tudom, hogy mit kell tegyünk azért, hogy ezt elérjük. Nagyon fontos a folytonosság, hogy az elkezdett projekteket legyen, aki be is fejezze. Tovább kell fejlesszük az infrastruktúrát, az utakat, az ivóvíz- és csatornahálózatot, folytatni kell a kórházak korszerűsítését, de ugyanakkor olyan nagyszabású beruházásokat kell kezdeményezzünk, amelyek munkahelyeket teremtenek, és jövőt biztosítanak a fiataloknak. Egy ilyen projekt az Erdélyi Tudásközpont, Erdély legnagyobb rendezvényközpontjának a megépítése. A cél számomra világos, de csak akkor tudom folytatni az elkezdett munkát, ha a megye lakosai is támogatnak ebben, ha vasárnap bizalmat szavaznak nekem arra, hogy újabb 4 évig vezessem a Maros Megyei Tanácsot.

(X – fizetett hirdetés)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés