
Egyelőre csak látványterv, de jövőre elkészülhet az új napköziotthon
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Összesen 4,8 millió lejes költségvetés-kiegészítést kapott a fejlesztési minisztériumtól szentegyházi önkormányzat egy korábban megpályázott új napköziotthon megépítéséhez. A támogatásra azért volt szükség, mert időközben újraterveztették az épületet és jelentősen megnőtt a kivitelezés ára, a különbözetet pedig helyi forrásokból kellett volna előteremteni.
2022. január 19., 11:252022. január 19., 11:25
2022. január 19., 13:152022. január 19., 13:15
Régi tervek alapján pályázott sikeresen a korábbi városvezetés 2,8 millió lejért az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) arra, hogy új épületet hozzanak létre a Hófehérke Napköziotthon számára, a meglévő leromlott állapotban lévő helyett – tudtuk meg Lőrincz Csaba szentegyházi polgármestertől. Mint mondta, mandátuma elején hamar kiderült, hogy új tervekre van szükség, hiszen nem jelentkezett kivitelező cég a meghirdetett közbeszerzési eljárásokon. Az elöljáró rámutatott,
Ennek alapján egyszintes, ám nagyobb kiterjedésű lesz a korábban kétszintesre tervezett épület, és összesen hat csoport fog elférni benne. Az átalakítások azonban jelentős többletköltséget eredményeztek, így nagyjából 7,6 millió lejre nőtt a megvalósítás értéke. A megnyert támogatás és az említett összeg közötti különbség pedig önrészként terhelte az önkormányzatot. Ezt nehéz lett volna helyi forrásokból finanszírozni, így segítséget kért a fejlesztési minisztériumtól a helyi városvezetés még tavaly novemberben. Kérésüket végül idén hagyta jóvá az RMDSZ-es Cseke Attila vezette tárca, 4,8 millió lejes költségvetés-kiegészítést biztosítva.
Lőrincz Csaba hangsúlyozta,
Miután sikerült elbontani a korábbi omladozó épületet, tavaly év végén elkezdődött az új létesítmény alapozása, illetve a szükséges támfalak megépítése. A munkának végül az időjárási viszonyok szabtak gátat. A polgármester közölte, idén folytatódik a kivitelezés, szeretnék, ha év végéig a napköziotthon tetőzete is elkészülne. Jövőre ugyanakkor be is kell fejezni a munkálatokat.
Átköltöztették a gyerekeket
A Hófehérke Napköziotthonba járó gyerekeket már korábban átköltöztették a Gábor Áron Iskolaközpont bentlakásának alsó szintjére, hiszen veszélyessé vált az általuk használt épület – tájékoztatott a kisváros vezetője. Az említett helyszínen is kellett felújításokat végezni – hőszigetelés, parkettázás, ajtó- és ablakcsere stb. –, hogy minél jobb körülményeket biztosíthassanak a kicsiknek. Ezt saját forrásaiból valósította meg az önkormányzat.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!