A marhaszegy és a lábszárról leválasztott ízületek teszik igazán finommá a levest
Fotó: Erdély Bálint Előd
Sokan készítenek parasztcsorbát vidékünkön is, ám kevesen maradtak, akik a hagyományos receptet is ismerik, ezért döntött az említett leves bemutatása mellett Karácsony József, a Főnix Konyha séfje. Beszélgetésünk során azt is elárulta, hogy miért kell legalább három órát főzni az ételt, ugyanakkor a hozzávalók adagolásának sorrendjét is megosztotta.
2022. július 27., 09:422022. július 27., 09:42
Eredetileg a román nemzetiségűek készítették a parasztcsorbát, amely mostanra az erdélyi magyarok kedvencévé is vált – fejtette ki lapunknak Karácsony József, a Főnix Konyha szakácsa. Mint mondta, egyszerű, viszont egyben időigényes munkára is vállalkozik az, aki elkészítené a tartalmas, laktató levest. Ezt rendszerint különböző rendezvényekre állítják össze a szakácsok, hiszen
másfelől sem egy esküvőn, sem egy keresztelőn vagy kicsengetésen nem vallunk szégyent vele, hiszen a részvevők többsége jó eséllyel kedvelni fogja – így a szakember.
Noha mostanság sokan disznó- vagy más húsból készítik, az eredeti recept szerint a marhalábszár és a szegycsont körüli inas részek voltak a fő hozzávalói a parasztcsorbának – magyarázta Karácsony. Ha saját marhát vágtunk és megtisztítása után fel szeretnénk vágni a lábszárcsontot a megfelelő fűrésszel, akkor ezt megelőzően mindenképp fagyasszuk le a hozzávalót. Utóbbi azért fontos, mert
Persze ha üzletben vásárolunk, akkor nem kell erre gondolni – közölte.
Azt is megtehetjük ugyanakkor, hogy másra használjuk a velős csontot, ilyenkor a szegyrész mellé a lábszárról letakarított húsos ízületeket kell felkockázni.
Hasznos lehet, ha a korábban hűtőben tárolt húsunkat lobogó vízbe helyezzük és tíz percig hagyjuk főni a leves elkészítése előtt. Így ugyanis a későbbiekben nem lesz habos („szőnyés”) az ételünk főzés közben. „Ha eleve friss húst használunk, akkor nem fontos az említett előkészület, hiszen nem zavarosodik meg, tiszta marad a levesünk” – így a szakember.
A parasztcsorba összeállításának első lépéseként kevés olívaolajon dinszteljünk le a vöröshagymát, ehhez adagoljuk a felkockázott sárgarépát, zellert és petrezselyemgyökeret. Ízesítsünk sóval és borssal. Ekkor adagolhatjuk a húsokat, majd öntsünk vizet az edénybe.
– osztja meg az olvasókkal Karácsony József.
Parasztcsorba. Később fog megromolni a leves, ha három órát főzzük
Fotó: Erdély Bálint Előd
A hús hozzáadása után nagyjából harminc percig hagyjuk főni az ételt. Ekkor tegyük az edénybe a zöldborsót, a feldarabolt káposztát és pityókát, illetve a karfiolrózsákat. Ne felejtsük el ugyanakkor az előpirított paradicsompasztát sem. A pirítás azért fontos, hogy szép színe legyen a levesnek, továbbá ne váljon szőnyéssé. Ízesíthetünk még felaprított fokhagymával, némi citromlével, ecettel, valamint sóval és borssal. A későbbiekben
Ha kevesebb ideig főnek a hozzávalók, akkor hamarabb erjedésnek indul az étel. Az órák leteltével még kóstoljuk meg az ételt, és fűszerezzünk, ha szükségét látjuk. Legvégül adagoljuk az ecetben tartósított vagy friss lestyánt, ami különleges savanykás ízt kölcsönöz. Ezután pár perccel már zárhatjuk is el a gázt és tálalhatunk. Ne felejtsünk el kenyeret, csípős paprikát és tejfölt is felkínálni vendégeinknek a leves mellé.
Kisebb akadályokat jelent a munkavégzés, de utána jobb lesz az utak és járdák minősége azokon az útszakaszokon, amelyeket a nyári útkarbantartás során javítanak meg Csíkszeredában. A munka ősszel is tart majd, amíg az időjárás ezt lehetővé teszi.
Árvízvédelmi szempontból az előzőnél biztonságosabb, új betonhíd épül Lövétén a 132-es megyei utat keresztező Somsarjú patakon. Jelenleg forgalomkorlátozás van érvényben a szakaszon, így az autók egy ideiglenes átjárón közlekedhetnek.
A nagy melegben egy üvegcserép is képes lángra lobbantani a száraz növényzetet, hiszen a napsugarakat egy pontba fókuszálja. Ezért a tűzoltóságnál fokozottan figyelnek, hol kell azonnal közbelépni, mielőtt nagy lenne a baj.
A Kovászna megyei hegyimentő-szolgálat a medvék fokozott jelenléte miatt ideiglenesen lezárt három túraösvényt Bálványos környékén.
Tizenhét miniatűr kastély, templom és más létesítmény makettjével bővült idén a Székelyföldi Legendárium csapata által létrehozott Mini Erdély Park, ezekkel együtt 103-ra nőtt a kiállított alkotások száma.
Több napja küzdenek a tűzoltók a Gyergyóvárhegy és Gyergyóremete közötti martonkai részen a száraz növényzetben keletkezett tűzzel.
„Sokan még mindig nem érzik a jelentőségét a népszámláláson való részvételnek. Fontos azonban tudniuk, hogy a cenzus eredményei egész közösségünk jövőjét határozzák meg. Az eredmények alapján tudjuk majd értékelni az erdélyi magyarság aktuális helyzetét.”
Tomográffal világítják át a két méternél nagyobb törzsátmérőjű fákat, hogy megállapítsák, milyen állapotban vannak, szükséges-e beavatkozni a fa megmentésére, esetleg ki kell-e vágni. Részletes zöldkataszteri felmérés készül Csíkszeredában.
Online platformmal segítik Hargita megyében azokat a diákokat, akik az augusztus végi pótérettségire készülnek matematikából. Az erettsegi.ro oldalon több mint harminc kidolgozott tananyag, valamint tizenöt órányi konzultációs óra vár a diákokra.
Közel négyezer azoknak a Maros megyei, 14. életévüket betöltött lakosoknak a száma, akik nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal. Azok száma, akiknek lejárt a dokumentuma és nem igényeltek újat, meghaladja a hatezret.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | szekelyhon.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Szolgáltató / Funkció Süti lejárata |
|
darkMode | szekelyhon.ro Sötét mód rögzítése |
30 nap | saját |
textsize | szekelyhon.ro Betűméret rögzítése |
30 nap | saját |
smartbanner | szekelyhon.ro Médiatér App smartbanner rögzítése |
7 nap | saját |
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.