
Fotó: Erdély Bálint Előd
A székelyudvarhelyi, a felsőboldogfalvi és a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal is elkészíttette a műszaki terveket a 27-es jelzésű községi út Székelyudvarhely és Gyepes közötti szakaszának felújítása érdekében, ám a megvalósításhoz anyagi forrásra van szükség. Utóbbi érdekében közösen pályáznának.
2022. november 05., 09:312022. november 05., 09:31
Elkészültek a műszaki tervek a Kerekerdőn átvezető 27-es községi út Székelyudvarhelyhez tartozó szakaszának felújítása érdekében – jelentette be a legutóbbi önkormányzati ülésen Sándor Alpár, a polgármesteri hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője. Kifejtette, 3,3 kilométeres útszakaszról van szó, ahol a modernizálás részeként alapozási munkálatokat végeznének, ugyanakkor több réteg aszfaltot terítenének le.
A város külterületén egysávos, négy méter széles utat alakítanának ki: földsáncokkal, járda nélkül. A projekt összértéke közel négymillió lej.
Ezt jóváhagyták a képviselők is. Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak megerősítette, ezen dokumentumoknak birtokában pályázhat intézményük a megvalósításhoz szükséges anyagi forrás érdekében.
Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere rámutatott, ők már három évvel ezelőtt elkészítették az említett dokumentumokat a hozzájuk tartozó 5,7 kilométeres útszakasz korszerűsítése érdekében. Közölte, már pályáztak is az Anghel Saligny-programban a projekt finanszírozása érdekében, ám nem jártak sikerrel.
– magyarázta. Megjegyezte, arról is beszélgettek a többi önkormányzattal, hogy esetlegesen elkészítsék a kivitelezési terveket is, ám ő ezt egyelőre nem találja jó ötletnek, hiszen nemcsak költséges munkáról van szó, de a dokumentumok csak néhány évig lesznek érvényesek. Szerinte meg kell várni, hogy biztosítottak legyenek az anyagiak a felújításhoz, utána ráér a további tervezés.
Zsombori Levente, Felsőboldogfalva polgármestere elmondta, esetükben is elkészültek a pályázáshoz szükséges dokumentációk, várják, hogy legyen lehetőség ezek hasznosítására. Korábban ők is pályáztak a korszerűsítés érdekében az Anghel Saligny-programban, ám nem jártak sikerrel. Megjegyezte, egyelőre ők is várnak a kiviteli tervek összeállításával. A felek mindegyike egyetértett abban, hogy össze kell fogniuk a projekt megvalósulásáért.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!