
Homoród mente több településéről érkezhetnek ide vizsgálatokra
Fotó: Kozán István
Kardiológus, szülész-nőgyógyász, ortopéd, urológus és sebész szakorvos fog rendelni hétfőtől azon a szentegyházi klinikán, amelyet egy helybéli házaspár álmodott meg. Gyermekorvossal és belgyógyásszal is tárgyalnak már.
2024. március 22., 14:342024. március 22., 14:34
Az igencsak foghíjas vidéki tömegközlekedés miatt a napja is rámegy annak a Homoród menti lakónak, aki egy szakorvosi kivizsgálásra Csíkszeredába vagy Székelyudvarhelyre kénytelen beutazni. Ezt a hiányt próbálja pótolni a szentegyházi Herceg házaspár, akik a háziorvosi rendelőépületben (az egykori bölcsőde épületében) alakított ki egy egészségügyi pontot, amelynek pénteken tartották a hivatalos avatóünnepségét.
„Fogorvosként és szentegyházi lakosként is tapasztaltam, hogy a pácienseknek nem egyszerű eljutni szakorvosokhoz. Épp ezért
Pályázati lehetőségek után néztünk, és egy európai uniós forrást elnyerve meg is tudtuk vásárolni az orvosi eszközöket” – nyilatkozta Herceg Zoltán.
Fotó: Kozán István
A sikeres pályázat után a megfelelő helyszínt is meg kellett találni. „Több helyszín is szóba jött, végül a szentegyházi háziorvosi rendelők szomszédságában lévő helyiség mellett döntöttünk. Úgy véltük, hogy ez a legideálisabb, mert a háziorvosok mellett tud a legmegfelelőbb módon működni a szakorvosi rendelő. A szentegyházi polgármester támogatott is abban, hogy kibérelhessük ezt a helyiséget, amit az igényeknek megfelelően fel is újítottunk – ezt már saját forrásokból.”
A Herceg házaspár nem tagadja, hogy
a kínálatot pedig gyermekorvossal és belgyógyásszal szeretnék bővíteni. Tervük között szerepel az is, hogy egy vérvételi pontot is nyissanak majd a közeljövőben.
„Ez a beruházás jó példa arra, hogy milyen, amikor egy magánvállalkozó hosszan küzdi magát a bürokrácia akadályain. Ha egy állami intézménynek kell egy ilyen beruházást végig vinnie, akkor vagy neki sem fog, vagy a végén belefárad a bürokráciába” – ezt már Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere mondta.
Fotó: Kozán István
Mint részletezte,
„Függetlenül attól, hogy idővel mennyire tudják majd ezt az intézményt költségtérítéses szolgáltatásra »átállítani« (kezdetben ugyanis csak fizetéses vizsgálatokról van szó), kétségtelen, hogy egy hiányt pótolnak a térségben. Ugyanis hovatovább azt látjuk, hogy egyre nagyobb gond az, ha egy vizsgálatra el kell utazni Csíkszeredába vagy Székelyudvarhelyre. Itt azonban kap majd a beteg egy vizsgálatot és egy sokat jelentő további útba igazítást. Ezért is fogadtam örömmel a házaspár megkeresését.”
Az elöljáró kitért a formaságokra is:
A hivatalos avatóünnepség végén Farkas László szentkeresztbányai plébános megáldotta a létesítményt.
Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania – ismertette Magyar Péter.
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton – közölte az államfő a Facebook-oldalán. A módosítás hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.
Egy hosszabb időszak után, amely alatt az üzemanyagok ára viszonylag stabil maradt, a piacvezető OMV Petrom is megemelte szombaton az árait, ám a többi nagy hálózattal ellentétben nemcsak a gázolajat, hanem a benzint is drágította.
Talán senki nem gondolta volna, hogy az áprilisi rendszerváltás egyik mellékes eredménye lesz a magyar parlamentarizmus feltámadása – írta Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán.
Egy műszaki meghibásodás miatt a Bilea-vízesés és a Bilea-tó között közlekedő felvonó kabinjaiban rekedt szombaton több turista, de nincsenek veszélyben – közölte a Szeben megyei Salvamont vezetője, Dan Popescu.
Egy sofőr ittasan, egy másik pedig felfüggesztett jogosítvánnyal ült volán mögé szombatra virradóan Hargita megyében. A rendőrök mindkettőjüket feltartóztatták, és büntetőeljárás indult ellenük – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia több régiójára.
A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken a felvidéki Gombaszögön.
Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.
Az alapbér 15 százalékának megfelelő pótlékot kaphatnak az egészségügyi intézmények három műszakban dolgozó alkalmazottai – derül ki az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezetéből.
szóljon hozzá!