
Demény Attila és felesége. Nagyszerű páros a magán- és üzleti életben
Fotó: Transtrade
Személyszállítói területen vágtak bele a vállalkozói életbe, később áttértek az autóbuszok értékesítésére, majd a kőbányák és az útépítés világában is megtalálták boldogulásukat. Hosszú távú céljaik között szerepel ugyanakkor egy térkőgyár megépítése, ami a környék jogi és fizikai személyeit szolgálná ki. A jelenleg négy céget – a Transpturt, a Transtrade-et, a Transtrade Contstuctot és a HebaCons Sovatát – irányító Demény Attila és fia, Demény Szabolcs nézőpontjából ismerhetjük meg a farkaslaki vállalkozások történetét és jövőképét.
2024. május 13., 10:002024. május 13., 10:00
2024. május 13., 10:012024. május 13., 10:01
Demény Attila katonai szolgálatát Bukarestben töltötte, és ott ismerkedett meg a személyszállítással.
– emlékezett vissza a kezdetekre a farkaslaki vállalkozó, aki egy szerencsés balesetnek köszönheti azt, hogy megvásárolhatta a cég első nagy buszát: Budapesten egy figyelmetlen sofőr hátulról a kisbuszba hajtott, a biztosítótól kapott pénzösszegből pedig meg tudta vásárolni az első 50 fős Ikarust. „Kaotikus éveket éltünk. Nekem teherautóra volt jogosítványom, de azzal is retorziók nélkül lehetett autóbuszt vezetni.
– mesélte a Transptur alapítója, Demény Attila, aki szerint akkoriban csak az volt a fontos, hogy az emberek valahogy kijussanak Magyarországra, a körülmények és a kényelem sokadlagos szempont volt.
Az ezredfordulóra már 40 saját autóbusszal és rendszeres menetrenddel közlekedő Transptur a személyszállítás mellett az autóbuszok értékesítésébe is belefogott.
„Az emberek egyre kevesebbet utaztak külföldre, illetve a konkurens cégek megjelenésével új területek felé nyitottunk. Így találtuk meg az autóbusz-értékesítésben rejlő lehetőségeket” – magyarázta Demény Attila, aki egy svájci partnertől beszerzett személyszállító eszközöket és haszongépjárműveket adta tovább az országban.
– fűzte hozzá a farkaslaki vállalkozó. 2000 után a buszeladások száma megcsappant, ám az udvarhelyszéki vezetők remek üzleti érzékkel átálltak az erőgépek forgalmazására. Ezzel pedig új fejezet nyílt a vállalkozás életében. Nem elhanyagolandó tény, hogy ezzel egyidejűleg 2022 óta a Transptur az Ikarus elektromos autóbuszok kizárólagos képviselője lett Romániában.
Demény Szabolcs fiatal kora ellenére már sikeres vállalkozónak mondhatja magát
Fotó: Transtrade
2002-ben Transtrade néven új céget alapított Demény Attila, amelynek fő profilja immár a kőkitermelés volt.
Sikaszóban, Malomfalván majd Szovátán (Cserepes) is kőbányát nyitottunk, az itt kitermelt alapanyagot pedig építkezési vállalatoknak adjuk tovább” – ismertette az alapító, aki befektetésként a szovátai HebaCons Kft.-t is megvásárolta. „A HebaCons székhelye továbbra is Szovátán van, amit a fiam, Szabolcs vezet. Ennek a cégnek fő feladata a beton szolgáltatása az építőipari vállalkozásoknak” – világított rá Demény Attila, aki
„Mindemellett a vasúti építkezések számára is alapanyagokat szolgáltatunk. Ezért 2008-ban a Transtrade Construct nevű céget is bejegyeztük, amely – hasonlóan a Transtrade-hez – a kőfejtésben és ennek értékesítésében tevékenykedik” – folytatta a Hargita megyei vállalkozó.
és biztosítani, hogy az anyagok a megbeszélt időpontban a kért helyszínre legyenek kiszállítva” – magyarázta Demény Attila. A folyamatos növekedés lehetővé teszi, hogy a Transtrade-nél egyre több rendelést teljesítsenek, és több ügyféllel dolgozzanak együtt. „Emellett javítja a rugalmasságunkat, és lehetővé teszi számunkra, hogy gyorsabban reagáljunk a megrendelések változásaira” – indokolta a folyamatos változásokat a tulajdonos, akiknél a flottabővítéshez kapcsolódó beruházások is jelentősek voltak az elmúlt években. „Ezek a költségek azonban teljes mértékben indokoltak, hiszen biztosítja a vállalat hosszú távú sikerét” – állítja a farkaslaki üzletember.
Demény Csilla a szülői háztól távol, de a cégcsoporton belül találta meg boldogulását
Fotó: Transtrade
Demény Attilának és Magdolnának két gyermeke született: Csilla és Szabolcs. „Csilla lányom édesanyjához hasonlóan a személyszállításban találta meg a boldogulását, a marosvásárhelyi bejegyzésű Royal G. T. S. nevű vállalkozást vezeti. Szabolcs viszont itt maradt mellettem, aki 2009 óta veszi ki részét az aktív munkából” – magyarázta az édesapa, aki
„Ennek azóta is élvezzük az előnyeit. Szabolcs a nyelvismeretnek köszönhetőn nagyon jól boldogul a rendelésekkel, illetve a külföldi partnerekkel is ő tartja a kapcsolatot” – dicsérte gyermekét a farkaslaki vállalatvezető. „Ma már én felelek a HebaCons működéséért. Emellett besegítek mindenhol a cégcsoporton belül, ahová csak kell” – vette át a szót Demény Szabolcs, aki szerint a generációváltás folyamata már elkezdődött, de közel sem ért véget.
– mondta mosolyogva a következő generáció képviselője.
„Megfelelő mentalitás, odaadás, fejlődni akarás” – vágta rá nagy egyetértésben apa és fia a választ azon kérdésre, hogy mik a jó csapat jellemzői. A cégcsoportnál jelenleg több mint 200 alkalmazott dolgozik, a vezetői páros szerint pedig mindannyian jól végzik a dolgukat.
– méltatta külön is a Demény család az operatív igazgatót. És hogy miért is jó ennél a vállalkozásnál munkába állni? „Amellett, hogy igyekszünk a fizetéseket megfelelő szinten tartani, kollégáinknak alapanyagot is szolgáltatunk, ha éppen otthon építkeznek vagy felújítanak” – mondta Demény Szabolcs.
A farkaslaki székhelyű, személyszállítással, kőfejtéssel és útépítéssel foglalkozó vállalkozás a jövőben sem szeretné elhagyni a siker útját, ám ehhez folyamatos fejlődésre és megújulásra van szükség. „Mi nem terjeszkedni, hanem növekedni szeretnénk” – állítja Demény Szabolcs, aki szerint – az autóbuszos tevékenységet leszámítva – 100 kilométeres körzetben éri meg a jövőben is dolgozniuk.
Székelyföldön a porták javánál mind a mai napig hiányzik a térkövezés, de egyre nagyobb rá az igény. Jó volna, ha ezt az építőanyagot mi is le tudnánk szállítani, és akár a munkálatokkal egyetemben bevennénk a portfóliónkba” – vette át a szót Demény Attila, aki így szeretné megoldani azt, hogy zúzalékból végterméket adjanak a felhasználóknak.
„Ez növelné a versenyképességünket, mivel lehetőségünk lenne jobb árakat szolgáltatni a vásárlóknak. Emellett javítaná a vállalat ügyfélélményét is, mivel a vásárlók egyetlen szolgáltatótól beszerezhetnének minden szükséges alapanyagot, ami mellé a szolgáltatást is biztosítani tudnánk” – magyarázta az alapító.
A zúzalékból térkő gyártására vonatkozó terv azonban számos kihívást jelent a cég számára. Egyrészt a térkövek gyártása jelentős beruházást igényel, másrészt szakértelmet és tapasztalatot igényel. A cég alapító tulajdonosa ennek ellenére úgy véli, hogy a zúzalékból térkő gyártására vonatkozó terv megéri a kockázatot. „A cégnek alaposan meg kell vizsgálnia a tervet, és megfelelő előkészületeket kell tennie a kivitelezéshez” – zárta határozottan a beszélgetést Demény Attila.
A cégcsoport minden törekvéséhez sok sikert kívánunk!
Az itt olvasható tartalom először az „Akiket az idő igazol” 2023-as kiadványában jelent meg.
(X – fizetett hirdetés)
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.