
Fotó: Beliczay László
Szeptember 14–17. között rendezik Borospatakon, a Gyimesi Skanzen házai között a Taste of Transylvania gasztrofesztivál második kiadását, amelyen 22 kiállító és mintegy 40 előadás várja a betérőket.
2023. szeptember 06., 18:552023. szeptember 06., 18:55
A fesztivál lényege továbbra is az erdélyi alapanyagok és gasztronómiai hagyományok ápolása. Ezt idén a low-waste filozófiával is összekötötték a szervezők, ami azt jelenti, hogy a kiállítók és előadók számára
Szakmai nappal is bővül a Taste of Transylvania, szeptember 14-én, csütörtökön a vendéglátós és más rokon szakmák képviselőit várják a skanzenbe. Újabb színpad épül a skanzen domboldalára, ahol szintén gasztronómiai témájú előadások és kulturális programok kapnak helyet. A fősátorban idén mindennapos táncház és egyéb kulturális, illetve zenei programok várják a vendégeket.
Két teljesen új helyszín is lesz, az egyiket Örömfőzdének keresztelték el, itt ötven szakács négy turnusban, kisebb csoportokra osztva és egymást váltva fog főzni. Az idei fesztivál egyik kiemelt programja Románia legnagyobb drónshow-ja: pénteken és szombaton este
A fesztivál másik újdonsága a Champagne bár, amelyet az Apahavason rendeznek be.
További részletek a fesztivál Facebook-oldalán és weboldalán érhetők el, ahol szálláshelyeket is lehet igényelni a fesztivál idejére.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!