
Fotó: Farkas Tamás
A csíkszeredai önkormányzati képviselők csütörtöki soros havi ülésükön megszavazták, hogy csatlakoznak a Kárpát-medencei Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetséghez, amely többek között a tagönkormányzatok számára segít hozzájutni a legfrissebb brüsszeli információkhoz, ugyanakkor pályázati lehetőségekről, jogszabályi változásokról nyújt tájékoztatást.
2018. május 25., 09:132018. május 25., 09:13
Füleki Zoltán alpolgármester ezzel kapcsolatban elmondta, azért is volt fontos belépniük ebbe a szövetségbe, mert
hogy úgynevezett okos várossá váljon. Az elöljáró azt is kiemelte, hogy az önkormányzat már év elején olyan beruházásokat foglalt bele a költségvetésbe, amely a várost a 21. század elvárásaihoz közelíti.
Mint megtudtuk, azt tervezik, hogy egy olyan szoftverrendszert készíttetnek, amely a városházi munkafázisokat egyszerűsítené, és amelyet össze lehetne kötni más smart-city rendszerekkel. Jelenleg a tenderfüzet kiírásán dolgoznak, egy elemzés elvégzésére, hogy milyen számítógépes szoftver lenne hatékony a polgármesteri hivatalban, erre 30 ezer eurót szánnak. Ezután készülhet el a megvalósíthatósági tanulmány. Füleki hozzátette, a fejlesztési minisztériumhoz is szeretnének pályázni ilyen okosrendszerek kiépítésére.
Várják a jóváhagyást a PUG-ra
Az önkormányzati képviselők ülését követő sajtótájékoztatón rákérdeztünk az Általános Rendezési Terv (PUG) ügyére is, hiszen azt, mint korábban írtuk 2017 elején semmisítették meg a bukaresti igazságügyi szervek arra hivatkozva, hogy hiányzik hozzá a belügyminisztériumi jóváhagyás. Tavaly ugyan már benyújtotta az önkormányzat a jóváhagyáshoz szükséges dokumentációkat, azt azonban a minisztérium nem adta meg, hanem változtatásokat kért.
Albert Sándor, Csíkszereda főépítésze elmondta, belefoglalták végül a belügyminisztérium által kért módosításokat, például azt, hogy a Hunyadi János utcai, a rádióantenna közelében lévő 5 hektáros, a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség tulajdonában lévő terület, amelynek besorolása a rendezési tervben zöldövezet volt, speciális besorolást kapjon. Április 11-én nyújtották be az aktákat a belügyminisztériumhoz, és most a jóváhagyásra várnak.
Az Electrica áramszolgáltató tájékoztatása szerint karbantartási és javítási munkálatok miatt több Maros és Hargita megyei településen is szünetelni fog az áramszolgáltatás a következő két napban.
Meg kell hosszabbítani az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint. Az intézkedés hatálya június 30-án járna le.
Jubileumi ballagási ünnepséget tartottak a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központban szerdán, tíz évvel azután, hogy megnyitották a létesítményt az FK Csíkszereda épületében. Idén 27 végzős diák ballagott el a központból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Döntő házként megszavazta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely mentesíti az e-Factura rendszer kötelező használata alól a szerzői jogdíjból és mezőgazdasági tevékenységből jövedelmet szerző magánszemélyeket.
Forgalmi változások lépnek életbe péntektől a Nicolae Bălcescu utcában az útszakasz és a parkolók felújítási munkálatai miatt.
A fővárosi tömbházban tavaly történt robbanás ügyében eddig 176 magán- és jogi személy nyújtott be kártérítési igényt sértett félként, és a nyomozók 55 millió euróig zárlatot rendeltek el a gyanúsítottak és az érintett cégek vagyonára.
Az iskola fennállásának 50. évfordulójára megújult a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Szakképző Líceum. Korszerű műhelyek és laborok várják a diákokat, az intézmény pedig ma már az egyik legnépszerűbb szaklíceum Maros megyében.
Egy férfi sérült meg súlyosan szerdán Szeben megyében, miután egy szekérrel egy oszlopnak ütközött, majd a ló az úton vonszolta. Egy nappal korábban egy fiatal állapotos nőt rángatott magával a ló, aki szintén súlyosan megsérült.
Május 1. és 31. között lehetőséget biztosítunk arra, hogy egyszerűen megszabaduljanak azoktól a tárgyaktól, amelyeket már nem használnak, és nem helyezhetők el a hagyományos hulladékgyűjtőkben.
szóljon hozzá!