
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
Az engedélyek beszerzését követően tizenkét önkéntes tűzoltó ment be szombaton a Tamási Áron Gimnázium beomlott bentlakásába, hogy kihozzák a diákok ottmaradt személyes tárgyait. Közel háromszáz zsáknyi értéket menekítettek ki az öt órán át tartó akció során – ezeket a jövő héten vehetik át tulajdonosaik.
2024. január 06., 16:282024. január 06., 16:28
Megkapták az épület állapotával kapcsolatos szakvéleményt, továbbá sikerült beszerezni a szükséges engedélyeket és jóváhagyásokat, így
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
Az akciót koordináló Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője, Albert Csaba lapunknak elmondta, hogy
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
A falomlás helyszínére nem mehettek be, hiszen ott még mindig ügyészségi vizsgálatok zajlanak, ráadásul az ottani munkához speciális eszközökre is szükség lett volna.
A szombaton reggel nyolc órára tervezett akciót megelőzően újabb megbeszélést tartottak a helyszínen, amely során ismét átnézték az épület terveit, megjelölve a veszélyesebbnek ítélt részeket. Mindemellett a rajzokból átismételték, hogy hol vannak a termek ki- és bejáratai, illetve hol találják az ágyakat, szekrényeket.
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
Ezt követően léptek be a bentlakás falai közé, hogy
A legveszélyesebb helyszíneknek a leomlott épületrész melletti (elsősorban az emeleten lévő) termek bizonyultak, ahol meg voltak repedezve a falak. Éppen ezért ott különösen óvatosak voltak a tűzoltók:
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
Az akció során egyébként a speciális ruhák, védősisakok mellett lámpákat, a kapcsolattartáshoz elengedhetetlen rádiókat és köteleket is használtak. „Szerencsére nem történt baleset az öt órán át tartó bevetésen, ami egyebek mellett az önkéntes tűzoltók minőségi gyakorlati és elméleti képzéseinek tudható be” – szögezte le Albert Csaba.
– fogalmazott.
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
Albert Csaba arról is beszámolt, hogy számos pénztárcát, laptopot, cipőt, ruhát és más személyes tárgyat hoztak ki, amelyeket több mint 270 zsákba csomagoltak be.
– mondta. A személyes tárgyakat az akcióban szintén részvevő székelyudvarhelyi helyi rendőrség munkatársai szállították el egy raktárba.
Fotó: Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesülete/Facebook
A Tamási Áron Gimnázium vezetőségének közleménye szerint ezt a jövő hét folyamán előzetes egyeztetéseket követően vehetik át a tulajdonosaik. Az egyeztetésekre a tumultus elkerülése érdekében van szükség.
„Kivettük a részünket a fal leomlását követő mentésből is, de úgy éreztük, hogy most is segítenünk kell a gyerekeknek és szüleiknek azzal, hogy kihozzuk a személyes tárgyaikat” – zárta beszélgetésünket Albert Csaba.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!