
Több mezei utat korszerűsítenek, alternatív útvonalak létesülnek. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Csíkszeredát, Csíkcsicsót, Madéfalvát és Csíkrákost is összekötik azok a mezei utak, amelyek korszerűsítésére jelentős, 3 millió euró értékű támogatást nyert több közösségi fejlesztési egyesület. A munkálatok elkezdése jövőben várható.
2022. március 19., 16:092022. március 19., 16:09
Több olyan mezei útról van szó, amelyek még földutak, de néhány éven belül már leaszfaltozva szolgálnak alternatív közlekedési útvonalakként is több csíki település között. Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDR) kiírásán több csíki közösségi fejlesztési egyesület is nyújtott be pályázatot, így a Csíkszeredát, Csíkcsicsót, Madéfalvát és Csíkrákost tömörítő Forest, a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Egyesület – Csicsó, Madéfalva, Rákos, Csíkszentmihály tagsággal, a Középcsík – Csicsó, Rákos és Madéfalva képviseletében, valamint Madéfalva község. Ezek közül hármat nyilvánítottak nyertesnek,
– ismertette kérdésünkre Szentes Csaba madéfalvi polgármester. Hozzátette, az országos rangsorban a csíki pályázatok az 1., 3. és 5. helyeket foglalták el az értékelésnél, Madéfalva volt az első.
A támogatásnak köszönhetően összesen közel 13 kilométernyi mezei út korszerűsítése válik lehetővé,
– tudtuk meg. „Elsősorban a pontozási kritériumoknak igyekeztünk megfelelni, ezért nem tudtuk feltétlenül azokat az utakat befoglalni, amelyek leginkább felújításra szorulnak, vagy a legtöbben használják. Ezért vannak kevésbé forgalmas utak is, de ez pluszpontokat jelentett a pályázatban” – magyarázta a községvezető. Ugyanakkor viszont
Így a gerincútvonalak Csicsót Csíkszeredával, Madéfalvát Csicsóval, illetve Rákossal kötik majd össze. A következő időszakban a finanszírozási szerződés aláírásához szükséges dokumentációt kell benyújtaniuk, és beszerezni a hatósági engedélyeket, amelyek közül a környezetvédelmi a legidőigényesebb – tért ki Szentes Csaba a következő lépésekre.
A nem elszámolható költségek nem számottevők, így a költségvetéseket nem terhelik meg – említette az elöljáró.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás