
Seb marad a fán
Fotó: Rétyi önkormányzat/Facebook
Egészséges táplálékkiegészítő, a természet különösen kegyes ajándéka – néha mégis illene visszautasítani: a nyírvízről, vagyis a viricsről van szó, amelyet tavasszal, a fagyok elmúltától az első levelek megjelenéséig, azaz mindössze három hétig lehet kinyerni a nyírfákból – de nem természetvédelmi területen.
2024. március 10., 21:212024. március 10., 21:21
Már a honfoglaló magyarok is használták, az északi népek körében pedig máig különösen népszerű a nyírfavíz – tulajdonképpen a fa törzsében keringő nedv –, amelynek számtalan áldásos hatásáról tudni:
Jó a tüdőbaj, vesebántalmak kezelésére (akár vesekövek elhajtására is), méregtelenítő és lúgosító hatást fejt ki az anyagcsere felgyorsításával. Külsőleg alkalmazható a haj, a bőr és a fejbőr ápolására is. Fogyasztható frissen, üdítőként vagy erjesztve, szeszes italként.
Sokrétű gyógyhatása miatt tavasszal évről évre megjelennek az internetes felületeken a nyírvizet kínáló hirdetések,
A nyírfalé begyűjtése ugyan általában nem tiltott, de a Rétyi Nyír természetvédelmi területen tilos – hívja fel a figyelmet a rétyi polgármesteri hivatal.
Kézenfekvő megoldás a Rétyi Nyír fáit megcsapolni, hiszen nem kell messze menni a nyírvízért, de mivel természetvédelmi terület, ezért tilos
Fotó: Rétyi önkormányzat/Facebook
Ez ügyben Szőcs Zoltán, a Természetvédelmi Területek Országos Felügyelősége (ANANP) Kovászna megyei kirendeltségének vezetője a Székelyhonnak jelezte, a 2007-ből származó 57-es sürgősségi kormányrendelet értelmében
Egyúttal megjegyezte, a nyírfa akár ki is száradhat, ha túl sok nedvet veszít.
Porzsolt Leventétől, a Zágoni Közbirtokosság elnökétől tudjuk, hogy az erdészek nem igazán kedvelik a nyírfát, mert pionírfaj, azaz területfoglaló, rendkívüli alkalmazkodóképessége van, egy megbolygatott talajon vagy egy erdőtűz után képes elsőként megtelepedni.
Viricset elméletileg tehát bárhol lehet gyűjteni, a Rétyi Nyírben azonban nem. Azon a lyukon ugyanis, amibe a csövet teszik, hogy a fa nedvét lecsapolják – merthogy így lehet kinyerni a nyírvizet –, bejuthatnak a kórokozók a fatörzsbe.
Több fáról is gyűjtenek valakik
Fotó: Rétyi önkormányzat/Facebook
Mivel a rezervátumban nem túl nagy a nyírfaerdő, illetve a megújulás is elenyésző, mivel kevés a fiatal fa, a meglévőkre vigyázni kell. Hosszabb távon azonban lehet, hogy ez a nedvességre igényes fafaj visszavonul a területről, mert a Feketeügy leszabályozásával erősen visszaesett a talajvízszint, és a nyír a homokos talajt sem igazán kedveli – figyelmeztetett az erdészmérnök.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
szóljon hozzá!