Hirdetés
Hirdetés

Nyergestető: kapocs magyar és magyar között

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Ha 169 éve a nyergestetői csatában résztvevő székelyek nem hozták volna meg áldozatukat, ma nem lenne mire emlékezni, nem lenne egy olyan összetartó kapocs magyar és magyar között, ami közel 170 év után is visszahozza őket erre a földre, ehhez az emlékműhöz – mutatott rá szombaton elmondott nyergestetői beszédében Potápi Árpád János magyarországi nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

Szabó Kamilla-Mária

2018. július 28., 19:432018. július 28., 19:43

Több mint százan gyűltek össze szombaton délután Nyergestetőn, hogy részt vegyenek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó helyszínén 169 éve zajlott csatára való megemlékezésen. Az esemény első mozzanataként átadták az elmúlt hetekben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával felújított nyergestetői parkolót, amelynek emléktábláját Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár Csíkkozmás polgármesterével közösen leplezte le.

Él az összefogás 

Ezt követően Szántó László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, beszédében hangsúlyozta, hogy Nyergestető a kitartás, a meg nem alkuvás, az összefogás és a megmaradás üzenetét közvetíti. S ahogy 169 évvel korábban, úgy most is vannak viharos idők, amelyek bizonytalanságot, elkeseredést okoznak, de őseink, még ha vesztettek is, mégis győztes csatát vívtak. Győztes csatát, mivel leszármazottaik azóta is megmaradtak magyarnak – fogalmazott a községvezető.

Hirdetés
•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Majd felvetette a kérdést, hogy az elmúlt évtizedekben a magyar közösségek vezetőit miért és hogyan hurcolhatták, illetve hurcolhatják meg még mindig. S mivel erre, meglátása szerint, nincs ésszerű magyarázat, így inkább arra a felvetésre válaszolt, hogy ebben a helyzetben mi is a teendő, hogy továbbra is megmaradhassanak magyarnak.

„Nyergestető üzenete erre választ ad őseink csatája révén. Kitartani, összefogni mind szűkebb régiónkban, mint pedig Erdélyben, és ugyanúgy összefogni az anyaországi magyarsággal, mert másképpen nem tehetünk.

Idézet
Ez a hely megmutatja, hogy él az összefogás, hisz naponta több százan látogatnak ide szerte a világból, több ezres közösség rója le kegyeletét koszorúkkal, szalagokkal, és állít kopjafát a hősöknek.”

Hősi nemzet

A magyar kormány nevében Potápi Árpád János államtitkár is megosztotta ünnepi gondolatait az összegyűltekkel. Miután röviden felelevenítette azoknak a hősöknek a történetét, akik miatt Nyergestetőt a székelyföldi Termopülének nevezték, felvetette a kérdés, hogy mi értelme volt 169 éve csatába vonulni.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Mint fogalmazott, ha csak a hadászati oldalát nézzük az eseményeknek, akkor azt lehet mondani: nem sok. Ennek ellenére mégis harcba szálltak a székelyek, mert nemcsak hazájukat, hanem otthonaikat, családjukat védték, nem lett volna ugyanis hova visszavonulniuk.

Idézet
Valószínűleg tudták és érezték azt, hogy ők nemcsak 1848–49-ért harcolnak, nemcsak ezért áldozzák az életüket, hanem az utókornak áldozzák fel életüket, hogy ezzel is hozzájárulnak ahhoz, hogy amikor a székelyekről vagy magyarokról beszélünk, akkor egy hősi nemzetről tudunk beszélni.

„Ha ők ezt az áldozatot nem hozták volna meg, ma nem lenne mire emlékeznünk. Nem lenne egy olyan összetartó kapocs közöttünk, ami jó 170 év után is visszahoz bennünket erre a földre, ehhez az emlékműhöz. Valószínűleg ők is tudták ezt” − magyarázta.

Megtenni a lehetetlent

Korodi Attila parlamenti képviselő a székelyek életének sarokpontjaként értékelte a 169 éve történt eseményeket, amely emlékét felhasználva mutatott rá felszólalásában a hagyományápolásnak, a nemzeti emlékhelyek gondviselésének, fenntartásának fontosságára, és az emlékhelyek által ránk hagyott eszmények, értékek ápolására.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Ezután Bilibók Géza tusnádfürdői plébános vezetésével közös imát mondtak a megemlékezők. Végül pedig Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet, melyben a lehetetlennek tűnő dolgok megvalósítására bátorított mindenkit, illetve köszönetet mondott azoknak, akik ennek érdekében eddig is tevékenykedtek.

A kegyelet koszorúinak elhelyezése után elhangzott a székely himnusz. A csíkkozmási falunapok részeként megtartott ünnepi eseményen közreműködött a csíkkozmási Bojzás Néptáncegyüttes és a Tuzson János Fúvószenekar.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 26., vasárnap

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára

Medve jelenléte miatt figyelmeztették Felsőboldogfalva lakóit vasárnap délután. Az egyik helyi lakos autóból le is fotózta a településre betévedő nagyvadat.

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára
Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára
2026. július 26., vasárnap

Fiatal medve járt be Felsőboldogfalvára

Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Szakértő: Romániát nem veszélyezteti üzemanyaghiány, de veszélyesen ki van téve egy regionális kőolajválságnak

Romániának egy állandó energetikai és logisztikai válságkezelő központra, egy országos energiabiztonsági diszpécserszolgáltra lenne szüksége, nem eseti válságülésekre, hogy ne érje felkészületlenül egy esetleges „olajvihar” – véli az AEI elnöke.

Szakértő: Romániát nem veszélyezteti üzemanyaghiány, de veszélyesen ki van téve egy regionális kőolajválságnak
2026. július 26., vasárnap

Csak a miheztartás végett: továbbra is az AUR a legnépszerűbb párt Romániában

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a szavazatok 34 százalékával nyerne, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat; a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága 23, a Nemzeti Liberális Párté (PNL) 21 százalékos.

Csak a miheztartás végett: továbbra is az AUR a legnépszerűbb párt Romániában
2026. július 26., vasárnap

Tarr Zoltán Erdélyben: van egyfajta várakozás, hogy merre és hogyan haladunk tovább

Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a fehéregyházi látogatás után beszélt a Székelyhonnak az erdélyi fogadtatásról, valamint arról, hogyan alakul át átláthatóbbá a határon túli magyar támogatások rendszere.

Tarr Zoltán Erdélyben: van egyfajta várakozás, hogy merre és hogyan haladunk tovább
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Nem sok marad a megélhetési költségekre a számlák és adók befizetése után

Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol, szemben a 2024-ben jegyzett 26,6 százalékkal.

Nem sok marad a megélhetési költségekre a számlák és adók befizetése után
2026. július 26., vasárnap

Megújult a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – elsőként látogatott hivatalosan Erdélybe az új kormány

Megnyitották vasárnap a fehéregyházi Petőfi Sándor Emlékhely új állandó kiállítását. Ekkor jártak először hivatalos látogatáson Erdélyben az új magyar kormány képviselői: Tarr Zoltán miniszter, valamint Kalla Zsuzsa államtitkár-helyettes.

Megújult a fehéregyházi Petőfi-emlékhely – elsőként látogatott hivatalosan Erdélybe az új kormány
2026. július 26., vasárnap

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton

Egy tucat halálos baleset volt tavaly a Maros és Hargita megyén is áthaladó 15-ös országúton, így a közlekedésügyi rendőrök vasárnap is razziáznak ezen az útszakaszon.

Vasárnap is razziáznak a Maros és Hargita megyét összekötő országúton
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni

Két személygépkocsi ütközött össze vasárnap délután a Kovászna megyei Hídvég településen, a helyszín közelében fogalomkorlátozásra kell számítani.

Két autó ütközött – félsávos forgalomkorlátozást kellett bevezetni
2026. július 26., vasárnap

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek

Alkoholos befolyásoltság alatt vezetett több sofőrt a hétvégén Hargita megyében, a rendőrség bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárás ellenük.

Forgalomból kivont járművekkel és ittasan is közlekedtek
2026. július 26., vasárnap

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.

Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét
Hirdetés