
A Pacsirta sétányon parkoló készül a korábban lebontott garázsok helyére
Fotó: Veres Nándor
Folyamatban van Csíkszeredában a nyári útkarbantartás, amelynek során több utcában aszfaltoznak, parkolókat építenek, illetve járdaszakaszokat újítanak fel. A munkálatokra idén 2,2 millió lejt fordít a helyi önkormányzat.
2020. július 10., 20:512020. július 10., 20:51
Az utak, járdák javításával ebben az évben is a helybeli ING Service Kft.-t bízta meg a polgármesteri hivatal, a cég jelenleg a Pacsirta sétányról a Nárcisz sétány irányába húzódó egyik zsákutcában, a sportpálya mellett dolgozik. Ott korábban bádoggarázsok álltak, amelyek helyén most
Fotó: Veres Nándor
Ezzel párhuzamosan a Hunyadi János utca Kalász lakótelepi szakaszán a járda felújítását végzik. Mint Pataki László, a polgármesteri hivatal illetékese megkeresésünkre elmondta, nemsokára megkezdődik az egyik legnagyobb beavatkozás, amely a Hunyadi János utcát érinti, jelenleg a rendőrségi jóváhagyásra várnak.
Hasonló felújítás történik az utca másik, Csíksomlyó felé, a Szék útjáig vezető leágazásán is.
Tavalyról maradt el a Müller László utcában szükségessé vált és elhúzódó felújítás miatt a Mérleg utcai, a Villanytelep utcához közeli belső tömbházudvaron történő parkolóépítés, ahol korábban garázsok álltak. Az illetékes elmondása szerint ott idén a belső udvar felújítása során esővíz-elvezető rendszert, illetve új parkolót alakítanak ki.
A korábban ismertetett terv szerint a lakótelepeken több járdaszakaszt újítanak fel, így
Fotó: Veres Nándor
Ezek mellett Taplocán a Gyűjtő és Zsák, a város nyugati szélén pedig a Gyár és Halász utcákban is aszfaltoznak. Megtudtuk azt is, hogy előkészületben van a Szécsenybe vezető makadámút javítása, de hasonló munkálat lesz a Csiba utcában is.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!