
Makó Zoltán és Lőrincz Barnabás. A csillagászatot népszerűsítik
Fotó: Gecse Noémi
Vezetőváltás történt a csíkszeredai központtal rendelkező Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesületnél: Lőrincz Barnabás volt elnök helyét Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának oktatója, korábbi dékánja vette át. Az egyesület eddigi eredményeiről, céljairól és jövőbeli terveiről a korábbi és az újonnan megválasztott elnökkel beszélgettünk a minap a Sapientia egyetemen található székhelyükön.
2018. május 30., 13:222018. május 30., 13:22
A 2009-ben alapított Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület célja a kezdetektől változatlan: a csillagászat népszerűsítésére, a csillagászattal hivatásszerűen vagy amatőrként foglalkozó- és a csillagászat iránt érdeklődő személyek tömörítésére, illetve az ifjúság nevelésére fektetik a hangsúlyt.
Legutóbbi, áprilisi ülésükön szavaztak a staféta átadásáról, így már egy hónapja Makó Zoltán látja el az elnöki teendőket, de Lőrincz Barnabás is aktív tagja maradt az önkéntes alapon működő egyesületnek, amelyet megalakulása óta vezetett. Az építészmérnök évek óta Bukarestben dolgozik, tavaly óta folyamatosan a fővárosban kell lennie, ezért nem tudott elegendő időt szakítani az egyesületre.
Azóta minden évben a csillagászati tábor a legfontosabb tevékenységünk, de a járdacsillagászat is nagyon népszerű, utóbbit több városban is megszerveztük már, például Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Temesváron, Aradon és Nagyszalontán. A tagjaink ugyanis nem mind csíkszeredaiak, hanem több városban is vannak kisebb csoportok, így lefedjük teljes Székelyföldet. Mivel ilyen nagyok a távolságok, nem tudunk havonta találkozni, de a saját városában mindenki szervez kisebb eseményeket, és közben törekedünk arra, hogy alkalmanként a teljes tagságot is összehívjuk.
Fotó: Gecse Noémi
– magyarázta Makó.
Lőrincz Barnabás kitért arra is:
„A létesítmény szerkezetileg már elkészült a Sapientia egyetem legfelsőbb szintjén, a terem tehát adott, a beüzemeléséhez azonban több elem is hiányzik. A legnagyobb kiadást a kupola beszerzése jelenti, ezt pályázati úton próbáljuk beszerezni, hiszen ez a kulcspontja annak, hogy sikerüljön elindítani” – húzta alá az egyesület korábbi elnöke. Makó Zoltán hozzátette, a vezetőségváltás után sem céljuk az, hogy tagtoborzásba fogjanak, sokkal inkább
„Utóbbi ugyanis egy nagyon lényeges dolog, valamikor az égbolt volt az emberiség közös nyelve. Az írás ismerete előtt még a találkozók időpontját sem tudták volna betartani csillagászati ismeret nélkül. Az is érdekes, hogy azon személyek mellett, akik intenzívebben foglalkoznak a csillagászattal, az átlagembert is érdekli ez a téma. Amikor felnéznek az égre, sokakban felvetődik a kérdés, hogy mit is jelent az emberiség a világmindenségben, vannak-e társaink, vagy hogyan működik a naprendszer” – emelte ki.
Fotó: Barabás Ákos
A két csillagász rámutatott az emberiség legrégibb tudományágának másik fontos hozadékára is:
„Megtanulnak tájékozódni, a teleszkóp és a távcsövek használata által műszaki ismeretekre tesznek szert, és betekintést nyernek a fizikába is, amely sok más tudományág alapja. Ha ezeket a gyerekek legalább alapszinten elsajátítják, azt jelenti, hogy nincsenek elveszve, és válogatni tudnak majd az őket körülvevő hatalmas információhalmazból” – sorolta Lőrincz. Makó Zoltán hozzáfűzte,
„A Föld egy kétdimenziós felület, de ahhoz, hogy vissza tudjunk magunkra tekinteni, ki kell nézzünk ebből a kétdimenziós térből. Az egyetlen tudományterület, amely a harmadik dimenzióba irányít, az a csillagászat. Ez a gyerekeket nagyon megfogja, több előadáson is láttam, hogy felcsillan a szemük, amikor valami érdekes csillagászati jelenségről beszélünk.
Az ember a mai világban azt érzi, hogy mindennek mi vagyunk az urai, és azt csinálhatunk, amit akarunk. Arról szólnak a napjaink, hogy minél többet hajtsunk, minél több pénzt keressünk, hiszen a gazdaság irányítja a világot. Aztán, ha egy pillanatra megállunk, és az említett távcsöves megfigyelés alkalmával elgondolkodunk azon, hogy milyen kicsik is vagyunk az univerzumban, az nagyon érdekes belső hatásokat indít el. Szerintem csillagászati ismeretekkel sokkal emberségesebb tud lenni az élet” – húzta alá Makó Zoltán.
Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.
A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
szóljon hozzá!