Hirdetés
Hirdetés

Nem tudták, hány réteg aszfalt elterítése szükséges a megyei utak felújításához

Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos

Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Újabb három tanút hallgattak meg a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen 2013-ban indult büntetőper szerdai tárgyalásán a Maros Megyei Törvényszéken. A tanúk egyike sem ismerte azt az előírást, amely a megyei utakra szükséges aszfaltrétegekre vonatkozik.

Kovács Attila

2021. május 12., 20:102021. május 12., 20:10

A bírósági eljárás egyik kulcskérdése, amelyet a vádhatóság is felhozott, hogy milyen vastagságban, hány rétegben terítettek aszfaltréteget a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es számú megyei út 2010-ben végzett felújítása során. Az ezzel kapcsolatos kérdések, észrevételek a szerdai tanúmeghallgatás során is előkerültek, mivel ezúttal a beruházás műszaki ellenőri feladatait ellátó cég, illetve a felújításra kiírt közbeszerzési eljárásra szintén jelentkező, de alulmaradó cég vezetőit idézte meg a bíróság.

A megjelent tanúk ezúttal is a korábbi, az ügyészség, majd a bíróság előtt elhangzott nyilatkozataiknak megfelelően számoltak be az akkor történtekről a Maros Megyei Törvényszéken. Mint Sergiu Bogdan, Borboly Csaba ügyvédje kérdésünkre elmondta,

amikor megkérdezték őket, a tanúk egyike sem tudta megmondani, hogy a normatívák szerint hány réteg aszfalt elterítése szükséges a megyei besorolású utak felújításához, korszerűsítéséhez.

Amikor az előírásokat megmutatták nekik, amelyek értelmében két réteg aszfalt szükséges ilyen munkálathoz, akkor azt mondták, ők nem ismerik ezt, és csak arról tudnak, hogy az eredeti útfelújítási tervet nem tartották be, menet közben módosították – számolt be az ügyvéd. Hozzátette, a közbeszerzésen részt vett cég vezetője elmondta, azért nem ők nyertek, mert árajánlatuk nagyobb összegre szólt, ugyanakkor tudott arról, hogy megyei besorolású utakon két réteg aszfalt felhasználásával végeztek felújításokat. A tanúk 2017-ben már a Hargita Megyei Törvényszéken is tettek vallomást. De mivel időközben bizonyítást nyert, hogy az ottani tárgyalásokat nem korrupciós ügyekre szakosított bírák vezették, az ott lefolytatott összes eljárás érvényét veszítette, és mindent elölről kellett kezdeni.

Hirdetés

Kifogásolt útfelújítások

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban vádolta meg a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel. Vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út – a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es – egy-egy szakaszának felújítása során több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét.

Hirdetés
5 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
2026. november 04., szerda

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Nemzeti gyásznap: felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtt
Hirdetés