A szájhagyomány úgy tartja, hogy a dombok között rejtőzködő udvarhelyszéki falucska egy ott letelepedett remetéről kapta a nevét. A reformáció idején lakói unitáriusokká lettek, aztán 1746-tól, az udvarhelyi lelkipásztor, Ágota János szolgálati idejétől visszatértek a katolikus hitre – ismertette a helyi közösség történetét lelki atyjuk, Tamás Huba. – Később a hívek lelkigondozását az udvarhelyi ferencesek látták el. A leányegyházközséget 1784-ben plébániarangra emelték. 1835-től helyben lakó papjai voltak, akiket a falu népe látott el. Ennek egy szép szokását, a házszentelés alkalmával történő élelmiszer-adományozást ma is gyakorolják – jelképesen tojás és szemes paszuly tölti meg a kosarat.

Legnépesebb, négyszázfőnyi az 1940-es években volt a falu. Ma az állandó lakosság negyven-ötven között mozog. A házakat viszont nem adták el. Az utóbbi években fiatal családok vették birtokba az örökséget, a jeles napok pedig hazaszólítják az eltelepedetteket.

Lakatlanná vált a plébániaépület, de...

1984-ben az utolsó plébánosa Stürzel Manfréd volt. Előbb a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániáról látták el, amelynek plébánosa akkoriban Kovács Sándor volt. 1998-tól a Kis Szent Teréz Egyházközséghez tartozik. A remeteiek hálával emlékeznek a helyi születésű, mallersdorfi ferences apácára, Lucia nővérre, aki a hétköznapokon is tartotta falusfeleiben a lelket. A plébániaépület, noha lakatlan volt, a nagyterem telente benépesedett. A néhai Kovács Sándor főesperes és Botár Gábor plébános mindvégig szívén hordta Remete szakrális örökségének ügyét. A főesperes remélte, hogy majd visszavonulhat az 1903-ban épült és 1985-től pap nélkül maradt plébániára, amelynek évtizedekig gondját viselték a helybéliek...

A Kis Szent Teréz Egyházközség hívei is testvérként ragaszkodnak a maroknyi remeteihez, a ministránsoktól, az elsőáldozókon, a hittanos csoportokon át az énekkar tagjaiig szívesen zarándokolnak Remetében. Nem volt ez másképp szombaton sem, a búcsús szentmisére mintegy százan érkeztek az apostolok lován. A Hálaluja ének-zene csoport, a Iubilate Deo vegyeskar és a gyermek szkóla Székely István kántor-karnagy vezényletével énekkel szolgált a szabadtéri hálaadáson.

Adakozás és munka

Két évvel ezelőtt Tamás Barna plébános és Tamás Huba elkezdte tovább álmodni Kovács Sándor utolsó óhaját, de már nem egyetlen ember számára tervezték a korszerűsített plébániai lakot, hanem a helyi közösségnek és a székelyudvarhelyinek: legyen lelkigyakorlatos táborozóhely belőle.

A szemet gyönyörködtető, régi parókia új életét Bogos Ernő építésszel együttműködve tervezték meg. A korszerűsítés teljes költségét a magyar kormány biztosította.

A pinceszinten lépcsőházat, konyhát, étkezőt, kamrát, raktárhelyiségeket alakítottak ki. Ott kapott helyet a kazánház is. Az első szinten találhatók a szálláshelyek, illetve a közösségi terem, szinteltolással pedig a vizesblokkok. Az épület ékessége a régi tornác és a felújított nyílászárók. A megújult lak téliesített, de főleg nyári működtetésű lesz. Ehhez járul hozzá az egy éve még düledező, ma már berendezett szép küllemű csűr is. A tereprendezés nyomán

Sokan érezték sajátjuknak a tervet, ki adománnyal, ki munkával támogatta.

Útravalók

A Homoród mente legnevezetesebb nyári búcsúját, a Szent Jakab-napi zenés sokadalmat hozta jelenbe az ünneplés. Tamás József ny. püspök, a szentmise főcelebránsa és szónoka felidézte a nap szentjének, Jakabnak a szentírás tanúsága szerinti életútját. Két alkalommal intézett hozzájuk sorsfordító kérdést Jézus, amelyek a ma emberének is szólnak: tudják-e milyen lelkület van bennük, és hogy készek-e kiinni a szenvedés kelyhét? A „mennydörgés fiaiként” ismert egykori halászokat átalakította Jézus példája, szeretete.

„Minden kereszténynek hordoznia kell a keresztet, de nem mindegy, hogyan hordozza – az igaz, emberi magatartás, ha jézusi lelkülettel teszi – hallottuk a szentbeszédben. – Jézus kegyelmi ajándékaival segíti az embert, így nemcsak a keresztútnak, hanem az Ő dicsőségének is részesévé válik.”

Tamás Huba projektvezető Isten után köszönetet mondott a tervezőnek, továbbá Benedek Józsefnek és a vele dolgozó csoportoknak, azoknak, akik kétkezi munkával, imádsággal járulnak hozzá, hogy új életszakaszt nyithat a plébániaépület.

Soltész Miklós, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára sokszor imádkozott együtt ezzel a közösséggel. Noha az áldó szertartásra is nagyon készült, a járványhelyzet miatti, „embert és emberséget próbáló időszakban” személyesen nem lehetett jelen. Levelében a közösségépítés jézusi módjára emlékeztette a búcsúsokat.

„Nekünk is ez a feladatunk, hogy ki-ki a maga területén, a maga életében segítse a közösség erősödését, nehézségek esetén pedig tovább vigye a küzdelmet. Valaki szervezéssel, más a fizikai munkájával, a harmadik pedig imádsággal tud mind ehhez hozzájárulni. Magyarságunk és elsősorban keresztény hitünk összeköt mindannyiunkat, és ez bőven erőt kell adjon nekünk ebben a feladatban, küldetésben. (…) Nekünk a feladatunk, de mondhatnám azt is, a küldetésünk az, hogy a krisztusi tanításból fakadó szeretetet, közösségépítést és a teremtett világ alakítását adjuk tovább, illetve végezzük.

A Magyar Kormány ehhez – erejéhez mérten – minden segítséget megad a Kárpát-medence magyar közösségeinek. Így Székelyföldnek, Székelyudvarhely katolikus népének vagy akár egy kis, eldugott falu közösségének mint Homoródremetének is.”

A Tamás Barna plébános által tolmácsolt levélben az államtitkár annak a reményének is hangot adott, hogy legközelebb személyesen is találkozhat a helyi közösséggel.

Jakab-napi tánc, mint régen

A szentmise végén a Tamás József ny. püspök áldást kért azokra a feszületekre, amelyek a közösségi terek falaira kerülnek fel; a létesítmény létrehozóira, támogatóira és az ott mindenkor lelkigyakorlatozókra.

A szertartás után megnyitották a csűr kapuját. Meglepetésképpen olyan élményben volt részük az ünneplőknek, amilyen rég volt azon az udvaron. A remetei Jakab-nap sajátossága volt egykor, hogy a mise után „hozattak egy cigányt, és a fiatalok egyet-kettőt fordultak”. Ezúttal a közösség fiataljai és az abásfalvi cigányzenekar alapozta meg a nap további részének hangulatát.