
Kérdés még, hogyan lesznek takarítva a Mobilitás terv révén megújult utak
Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ
Továbbra is végezheti a Vitalissima Kft. a gyergyószentmiklósi köztisztasági feladatokat – erről döntött hétfőn a város képviselő-testülete. A közutak csúszásmentesítésével azonban vannak még megoldásra váró kérdések.
2023. november 27., 18:162023. november 27., 18:16
2023. november 27., 18:202023. november 27., 18:20
Egy korábbi tanácsülésen már tárgyalt a testület az önkormányzat tulajdonában lévő Vitalissima feladatköreiről, azonban akkor kimaradt egy fontos részlet, amire most vissza kellett térniük. Ugyanis – amint Len Emil alpolgármester elmondta – a mai nappal
Ennek hatályát kellett most meghosszabbítani, hogy továbbra is megtörténhessen a köztéri kukák ürítése, illetve az egyéb, ehhez kötődő feladatok is el legyenek végezve.
A szerződés hatályát most kilencven nappal hosszabbították meg, és ez idő alatt új szerződést kötnek majd a céggel a teljes szolgáltatási körre vonatkozóan.
Mi legyen a munkaterülettel?
Az alpolgármester kérdésre válaszolva arról tájékoztatta a képviselő-testületet, hogy a közutakon történő hóeltakarítás és csúszásmentesítés kérdését már a korábbi tanácshatározat rendezte, de megoldást kell találni arra, hogy a mobilitási terv révén új burkolatot kapott utakon miként tudják ezt a feladatot elvégezni. Ezek ugyanis a beruházás lezárásáig munkaterületnek számítanak, azaz a város nem költhet közpénzt ezek takarítására. Égető a kérdés, dolgoznak rajta, hogy erre megoldást találjanak – hangzott el.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!