
Fotó: Médiaklikk.hu / Fölszállott a páva
Hét erdélyi, köztük egy gyimesközéploki csapat is bejutott az ötödik alkalommal megrendezett, Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor elődöntőjébe.
2017. november 20., 12:202017. november 20., 12:20
A teljes Kárpát-medencét lefedő területi válogatókat követően kategóriánként 12–12, azaz összesen 48 csapat, illetve egyéni versenyző jutott tovább az elődöntőbe, őket láthatják élőben a nézők a pénteken elkezdődött műsorsorozatban a Duna Televízióban.
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza közös műsorában a 16 és 35 év közötti versenyzők négy kategóriában állnak a zsűri elé: énekes szólisták és énekegyüttesek, hangszeres szólisták és zenekarok, táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek.
Utóbbi kategóriában versenyzik majd a gyimesközéploki Tatrospart Néptánccsoport, akik a verseny weboldalán olvasható bemutatkozóban úgy fogalmaztak:
állandó tenni akarás jellemzi a táncosokat, akiket kiskoruk óta a munkára neveltek. Akár tanulnak, akár dolgoznak, a családi gazdálkodásból mindannyian aktívan kiveszik a részüket.
A verseny elődöntőit négy szakaszban tűzik műsorra, péntekenként minden kategóriából 3–3 produkciót láthatnak a nézők. Az elődöntők során a zsűri hetente a négy kategória legmagasabb pontszámot elért versenyzőit juttatja tovább (összesen 4 produkciót), valamint a nyolc kieső közül a négy kategóriagyőztes mellett még két produkció is továbbjut a középdöntőbe, őket a zsűri a műsor végén szabadkártyával ajándékozza meg.
Ennek értelmében minden héten hatan jutnak tovább, így összesen 24 produkció méri majd össze tudását a középdöntőben, ahol már a nézők szavazataira is számíthatnak a versenyzők. A középdöntőket két szakaszban tartják, mindkét héten a négy kategória legjobbjai és egy közönségkedvenc jut tovább, így a döntőben 10 produkció versenyzik.
A középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a négy kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját. Az idei széria újdonsága, hogy a mediaklikk.hu/pava oldalon az összes jelentkező produkcióit megtekinthetik az érdeklődők.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Miközben több térségben 36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nyugati és északi részén viharos időjárás is várható.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly büntetőügyének hátterében. A védőügyvéd Kolozsváron mutatta be az elmúlt tizennégy évet.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
szóljon hozzá!