
Az alsó falurész, ahonnan felfelé továbbítják a szennyvizet
Fotó: Miklós András
Miklós András szotyori falufelelős a legutóbbi sepsiszentgyörgyi tanácsülésen számolt be a falustársaknak sok fejfájást okozó, víz és szennyvízvezetékkel kapcsolatos gondokról. Úgy tűnik azonban, nemcsak a lakosságnak, hanem a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak és a szolgáltatónak is nyűg a rendszer működőképes állapotának fenntartása.
2024. július 29., 11:342024. július 29., 11:34
Korábban a rendkívüli kánikula és az annak következtében előálló szárazság miatt korlátozták az ivóvíz-szolgáltatást a faluban, erre azonban megoldás született, ha nem is ideálisak az állapotok. Miklós András elmondta:
Ez azért történt így – tudtuk meg – mert a pár éve kiépített vízvezeték-hálózatot oly módon fektették le, hogy a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó két faluba, Kilyénbe és Szotyorba egy 110 mm átmérőjű vezetéken megy a víz, ám
A vízelzárás pedig azért volt szükséges, hogy éjszaka a kökösi víztartály feltelhessen. Nos, erre a problémára a közművekkel való egyeztetés után az a megoldás született, hogy
A másik vizes gondot illetően azonban egyelőre úgy tűnik, nincs olyan megoldás, ami mindenkinek jó lenne. Mint azt korábban részleteztük, arról van szó, hogy
Ennek az az oka, hogy a dombon felfelé szivattyúzott szennyvíz a rendszerbe bejutó esővízzel együtt meghaladja az egyes aknákban elhelyezett szivattyúk teljesítőképességét, különösen ha ehhez időnként dugulás is hozzájárul. Ilyen eset többször is előfordult az utóbbi időben, sok kellemetlenséget okozva a közelben lakóknak, hiszen
Most vasárnap sem maradt el az „illatosítás” a főúton, pedig eső sem volt
Fotó: Miklós András
Miklós Adrás falufelelős úgy érezte – és ezt kifejtette a tanácsülésen is – a problémát elégszer jelezte az önkormányzatnak, nevezetesen Tóth-Birtan Csaba alpolgármesternek, illetve a szolgáltató Aquacov Társulásnak is, arra mégsem született jó megoldás. Mint kiderült, az „elégszer” is relatív, azon mindkét fél mást ért, de különben sincs jó, mindenkit kielégítő megoldás. Az alpolgármester maga is egyeztetett a szolgáltatóval, de
Ehhez persze szivattyúk kellenek, amik hajlamosak a meghibásodásra, illetve nem elég nagy kapacitásúak. Mert az is igaz, hogy nem minden háztartásba van bevezetve az ivóvíz – sokaknak van saját kútja – ugyanakkor a szennyvízcsatornára ezek közül több rá van kötve. Tóth-Birtan Csaba maga is elismerte, hogy
„Sajnálom, tényleg kellemetlen a helyet, de amit a szolgáltató ebben a helyzetben tehetett, megtette:
– fejtette ki az alpolgármester.

Elhibázott tervezés vagy felelőtlen felhasználók, esetleg mindkettő közrejátszik? Szotyorban olykor a főutcán, azaz a forgalmas országúton csorog a szennylé.
Mióta múlt vasárnap, mikor még az istentiszteletet is félbe kellett szakítani az utcán folyó szennyvíz bűze miatt, Miklós András felemelte szavát a problémával kapcsolatban, így
A hosszú távú megoldás azonban az lenne – vélekedett a falufelelős –, hogy a józan észre hallgatva a dombról lefelé vezetnék a szennyvizet és közös ülepítőt építenének Kilyénnek és Szotyornak .
Ugyanakkor a tanácsülésen Miklós András határozottan cáfolta azt a szóbeszédet, mely szerint a szotyoriak tűzcsapból locsolnák kertjeiket vezetékes vízzel. Legtöbben még mindig a saját kútjukból locsolnak, mert az olcsóbb – állította.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!