
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hosszas bürokratikus munka után elkezdhették a szenny- és ivóvízhálózatok bővítését Homoródszentmárton község öt településén. Mindemellett több faluban is utcákat fognak aszfaltozni, egyelőre az utak alapjának kiásása van folyamatban.
2020. április 29., 21:572020. április 29., 21:57
„Noha kellemetlen a koronavírus terjedése miatt kialakult helyzet, mi úgy döntöttünk, hogy
főleg hogy több pályázatunk is kivitelezési fázisba jutott. Az óvintézkedések betartásával ugyan, de a közbeszerzési eljárásokon nyertes cégek elkezdték a fejlesztések megvalósítását” – magyarázta érdeklődésünkre Jakab Attila polgármester.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Már a korábbi években a földbe kerültek a szennyvízhálózat gerincvezetékei, amelyre rá is csatlakozhattak Homoródszentmárton, Recsenyéd, Homoródszentpál, Homoródszentpéter és Városfalva főbb utcáinak lakói – idézte fel a polgármester. A mostani projekt részeként, amelynek kivitelezése hosszas bürokratikus munka után kezdődhettek el, az összes utcába kiterjesztik a rendszert a porták bejáratáig az említett településeken;
Ezzel egyébként egy régóta fennálló probléma fog megszűnni, hiszen a homoródszentpáli tejgyár a rendszer beüzemelése után már nem engedheti a Várca patakba a megtisztított (ám a lakók szerint mégis bűzlő) vizet. A hálózat kiépítése jelenleg azokban az utcákban zajlik, ahol aszfaltozást is terveznek.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Szárazság idején rendszeresnek mondható a vízhiány a Homoródszentmárton és Városfalva közötti falvakban, ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy
„Már le is vannak fektetve a földbe a vezetékek, amelyeken annyi megtisztított vizet tudunk elvezetni, amennyi megoldja a problémákat, sőt szükség esetén a keményfalvi és az abásfalvi rendszereket is tudjuk segíteni” – magyarázta Jakab.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mindkét – összesen 1,5 millió euró értékű – projekt megvalósításáért az Európai Unió Vidéki Beruházások Ügynökségénél (AFIR) pályázott sikeresen az önkormányzat. Ezeket a munkálatokat még idén be kell fejezniük a kivitelezőknek. Kevés esély van rá, ugyanakkor a járványügyi intézkedések miatt némileg tolódhat a határidő.
Az említett munkálatokkal párhuzamosan főbb utcákat is modernizálnak a nagyközség több településén, amelyet két fázisban valósítanak meg. Jelenleg Szentmártonban az Unitárius templom, Szentpálon az Alsó összekötő, Szentpéteren pedig az Alsó utcákban zajlik az útalap megerősítése, amelyet aszfaltozás követ. A tervek szerint nyár végéig befejeződik az építkezés, majd Szentmártonban a Református templom, Szentpálon a Felső összekötő, illetve Városfalván a Templom utcákban végeznek hasonló korszerűsítést. A nagyjából 1,5 millió lej értékű megvalósítások érdekében az Országos Vidékfejlesztési Programban (PNDL) pályázott sikeresen az önkormányzat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Közben folyamatban van a Szentmárton és Keményfalva közötti megyei út modernizálása is, ami Jakab Attila szerint szintén jól halad. A polgármester mindemellett megjegyezte, hogy
Jelenleg várnak egy megfelelő pályázati program meghirdetésére, hogy támogatást szerezhessenek a projektre. Csak nem rég van lehetőségük pályázni, hiszen telekkönyveztetniük kellett az összes utcát a községben.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!