
A csíkszeredai Hunyadi János utcában jövőben is folytatni kell a hőszigetelést
Fotó: Gábos Albin
Idén nehézkes volt a tömbház-hőszigetelés Csíkszeredában. Mivel a megismételt közbeszerzési eljárások sem vezettek eredményre, nemcsak az árak kiigazítására, hanem a munkálatok kisebb tételekre való szétválasztására is szükség volt.
2019. november 18., 09:492019. november 18., 09:49
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség tavaly tizenkét csíkszeredai tömbház külső hőszigetelésére nyújtott pályázati támogatást a Regionális Operatív Program biztosította pénzalapokból. A kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárásokat kiírták, de
A Hunyadi János utcai 33., 35., illetve a Tető utca 13. szám alatti négyemeletes lakóépületeknél tavasszal kezdett dolgozni egy szatmárnémeti cég, amely a vártnál lassabban haladt a munkával, és idén már nem tud végezni. Szőke Domokos alpolgármester szerint vannak problémák a kivitelezővel, de úgy tűnik, sikerül ezeken túllépni. Ha minden jól megy, idén a Hunyadi János utcai 35-ös számú társasháznál lehet befejezni a szigetelést, a másik két helyszínen jövő tavasszal is dolgozni kell majd – tudtuk meg.
A további kilenc tömbházat két csoportra osztva írták ki a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást, de két sikertelen kísérlet után kiderült, hogy a 8,2, illetve 6 millió lejre becsült munkálatokra így nehéz kivitelezőt találni. Ezért
A legutóbbi licit során a Mihai Eminescu utca 2., Testvériség sugárút 16., és a Lendület sétány 10. számú toronyházak esetében árajánlatot nyújtottak be, ennek kiértékelése folyamatban van, akárcsak a Lendület sétány 14. és a Pacsirta sétány 2. számú tömbházaknál. A Testvériség sugárút 22. és a Kossuth Lajos utca 20-26. számú társasházak hőszigetelésére is érkezett ajánlat korábban, de hiányosságok miatt el kellett utasítani, ezért most megismétlik a kiírást. Ugyanakkor a Kossuth Lajos utca 46. és a Testvériség sugárút 13. számú négyemeletes tömbházak külső felújítására továbbra sem akadt jelentkező, a legutóbbi közbeszerzés során egy érdeklődő jelezte, hogy a munkálatok becsült értéke túl alacsony, ezért várhatóan költségnövelésre lesz szükség – tudtuk meg.
További tíz olyan tömbház, illetve lépcsőház esetében is készülnek hőszigetelésre, amelyek számára a több éve alig működő ilyen célú kormányprogram biztosít 50 százalékos finanszírozást. Korábbi támogatásokkal részben, általában félig szigetelt lakóépületekről van szó, amelyek nem feleltek meg az európai uniós támogatású hőszigetelési program feltételeinek. A finanszírozási szerződések aláírása után most a korábbi műszaki tervek naprakésszé tétele van folyamatban, ezt követően kiírják a kivitelezéshez szükséges licitet – így jövőben több helyszínen kezdhetnek dolgozni. A Regionális Operatív Program biztosította támogatásért további 23 tömbház hőszigetelésére kész dokumentációkkal pályázna a polgármesteri hivatal, továbbra is az ehhez szükséges pályázati kiírást várják.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás