
A Nagy család Németországban. A nehézségek lassan már csak az emlékekben élnek
Fotó: Nagy Erika
Felfoghatatlan az egészséges ember számára, mit jelent az, ha két kiskanál víz lenyelésének is lehet örvendeni, ha gyerek kerül életveszélybe, és sokan azt sem hiszik el, hogy könnyebb adni, mint rászorultként a segítséget elfogadni. A szárhegyi Nagy család élete elmúlt nyolc hónapjába enged bepillantást, hálával mindenki iránt, aki Adrienn betegségében mellettük volt.
2017. november 20., 15:212017. november 20., 15:21
2017. november 20., 15:312017. november 20., 15:31
Németországból érkezett a levél, Nagy Erikától. Azt írja, mára már tud beszélni arról, amin az elmúlt nyolc hónapban keresztülmentek. Attól a naptól kezdve, amikor kiderült, kislányuk,
Március volt, amikor futótűzként terjedt a hír Gyergyószéken: egy tizenegy éves szárhegyi kislány sürgős orvosi beavatkozásra szorul. Az itteni orvosok azt javasolták, országhatáron túl keressék a műtét lehetőségét, és egy héttel a baj kiderülése után már Németországban is volt az apa és lánya. Németország egyértelmű volt, hiszen ott dolgozott orvosként az anya testvére,
35 ezer euró a legolcsóbb ár, amit a beavatkozásért fizetni kell – derült ki napok alatt, és az is, hogy ezt, illetve a többi költséget a család nem tudja előteremteni.
Nagyszombat volt, amikor jó hírt közölt az akkor már Németországba jutott édesanya: a daganat jóindulatú. Később tudta meg, hogy más értelmet fed ez ott, mint amire a székely ember gondol:
Műtétsorozat, majd kemoterápia és speciális sugárkezelés következett. Adrient Hannover és Essen között kellett kórházakba hordozni. Amikor otthon lehetett, akkor is féltő gonddal kellett rá vigyázni, szigorú diétát szabtak orvosai. Külön tányér, külön pohár és külön fürdőszoba is szerepelt a recepten, a felbontott vizet, elkészített ételt huszonnégy óra után már nem fogyaszthatta, nem ehetett apró magvú gyümölcsöt, és semmi olyat, amit nem lehetett meghámozni.
Eleinte a család Erika testvérééknél lakott, amikor kiderült, hosszabb időt töltenek Németországban, a fiukat beíratták iskolába, aki, amíg németül nem tanult meg, az angol nyelvtudásával próbált boldogulni. Ma már dicséretekkel tér haza, tanárai is csodálják, milyen gyorsan fejlődik. A lakásbérlés sem egyszerű odakint, hiszen akinek állandó jövedelme nincs, annak kezesre is szüksége van. Fél évre a lakbért előre kellett kiadniuk, és ha hamarabb felmondanák a lakást, akkor is egy évre a bért ki kell fizetniük.
– mondja az édesanya. Elmesélte, hogy bizony az elején semmifajta jövedelmük nem volt, aztán a férje talált állást, ami a biztosítás miatt volt nagyon fontos, ám keresete kevesebb volt, mint a havi lakbér. Kiegészítő munkát is vállal, így tengetik a napjaikat, mert Erika az Adrienn kezeléssorozata miatt még nem tud munkalehetőség után nézni.
Adrienn első iskolai napja nyolc hónap után
Fotó: Nagy Erika
Az elmúlt pénteki nap fordulópont volt a család életében.
– mondta el aznap az édesanya. A németül nem beszélő kislány tehát befogadó emberkék körében láthat neki a nyelvtanulásnak, és a hiányok bepótolásának. Lesznek napok, amikor csak pár órára tud bemenni a tanintézetbe, vagy éppen a látás- és egyéb vizsgálatok miatt távol marad, de a tanárok megértőek, ezt már jelezték is a szülőknek.
– jegyezte meg Erika.
Az édesanya reménnyel teli, bár nem tagadja, leírhatatlanul nehéz időszak áll mögöttük.
– mondja az édesanya, aki ugyanakkor büszke a kisfiára, Adorjánra, aki hamar beilleszkedett, a férjére, aki ebben a nehéz helyzetben példásan kiállt Adrienn mellett, főleg az első időszakban, amikor Erika nem is lehetett a közelükben. A sok nehézségben sok apró örömöt is megéltek együtt, az édesanya könnyek között mondta el, hogy
„A Jóisten után az otthoni segítőknek köszönhetjük, hogy ezt megérhettük. Nem tudom elmondani, mennyire jó érzés volt megtapasztalni, hogy milyen sokan mellénk álltak. Nem is tudom, mi lett volna velem, ha azt érzem, ebben a bajban magamra maradtam” – mondta Erika, bevallva, hogy volt olyan, amikor akkora volt a fájdalma, hogy sem a csendet, sem az emberek közeledését nem tudta elviselni. Olyan is volt, amikor édesanyja hívását sem tudta fogadni.
Az emberek nagylelkűsége meghatotta, megerősítette. „Sokszor volt olyan, hogy valakinek gyűjtöttek, és én is szívesen adtam. Sosem gondoltam arra, hogy egyszer ez fordítva lesz, s hogy rá kell jönnöm, sokkal könnyebb adni, mint a segítséget elfogadni.
Amikor ugyanis Erikáék azt látták, hogy az adományokból már bankszámlára került egy akkora összeg, ami a beavatkozások áránál több is, hazaüzentek: ne pénzt gyűjtsenek, hanem imádkozzanak:
Adrienn édesanyja most is imát kér azoktól, akik szeretettel gondolnak rájuk, és ő is hálát ad értük Istennek. Kislányának is arról mesél, sok jó embernek köszönhető, hogy ők ma itt tarthatnak. Nem tudják, mikor térhetnek haza, az ellenőrzések és további vizsgálatok akár jövő tavaszig is elhúzódhatnak.
Nehéz volt a nyolc hónap, és még kell idő, amíg a család apraja-nagyja feldolgozza a történteket, de addig is hálával gondolnak haza, az otthoniakra.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!