Nehéz helyzetben az udvarhelyszéki patikák

A hazai gyógyszertárak áldatlan helyzetével kapcsolatos rémhírek nem a szenzációhajhász bulvárlapok találmányai, ezt nyilatkozta Ioana Cacoveanu, a Gyógyszerészek Munkáltató Közösségének elnöke, szavait Clara Popescu, a Gyógyszerészeti Kamara alelnöke is megerősítette. Kiderült, hogy főleg a kisebb egységek vannak veszélyben, ezáltal megtörténhet, hogy a vidék patikák nélkül marad. Utánanéztünk, és megtudtuk: Udvarhelyszéken még senki nem ment csődbe (vagy legalábbis nem jelentette), de a veszély fennáll.

Farkaslaka és Oroszhegy

Nem vagyunk éppen lehetetlen helyzetben, de a bezárás veszélye még nem múlt el teljesen – nyilatkozza Nagy Judit gyógyszerész, aki Farkaslakán és Oroszhegyen biztosítja a gyógyszerellátást. Úgy is mondhatom, hogy még éppen bírjuk. A forgalmazók esetében már rég megkezdtem a visszaszorítást, nem mondhatom, hogy nagyon le vagyok maradva. S ha a biztosító ezentúl rendszeresen fizet, és beindul a vérkeringés, akkor túlvészeljük ezt az állapotot.

Van pénz, van jövő

Hasonló helyzetben van a többi vidéki patika is. Bár a nyilvánosságot nem mindenhol vállalták, ahol érdeklődtünk, kiderült, hogy minden a biztosító fizetőképességén múlik, amolyan „ha van pénz, van jövőnk” alapon. Akadnak már olyan szállítók is, amelyek az adósságok törlesztéséig nem adnak több gyógyszert a patikáknak. Vannak falvak, ahol a tejpénz ki nem fizetése okoz gondot, hisz több lakosnak ez az egyetlen jövedelmi forrása, ennek hiányában nincs, miből gyógyszerre költeniük. A vidéki gyógyszertárak közül talán az etédi van a legnehezebb helyzetben.

Etédi tűz, úri sofőrök

Padlón vagyok – mondja Dávid András etédi gyógyszerész. A Boc-kormány ugyanis a legutóbbi megvalósítások alapján jelölte ki a jövedelemadót, csakhogy míg én kórházban voltam, a patika be volt zárva, nem volt jövedelem, a profitadót pedig ugyanazon a szinten igényelték, mint tavaly. Így amit a biztosító fizetett, azt elvitte a pénzügy. Ezt a világon mindenütt rablásnak hívják. Szívesen fizetek profitadót, de azután, amit megvalósítok. Több kis- és középvállalkozóval, kft.-k vezetőivel tanakodtunk, hogy fogadjunk egy sztárügyvédet – közösen megtudjuk fizetni –, és pereljük be a román államot. Negyven éve itt dolgozom, és kötnivaló bolond vagyok, hogy nem gyújtom fel az egészet. Nem beszélve az etédi helyzetről, mert ide nem jönnek ki a szállítók autói. A sofőröknél nagyobb urakat nehéz találni. Nem oda megy, ahova küldik, hanem ahova akar, mert rossz az út, kell kerülni a gödröket. Nekem kell bejárni Keresztúrra heti 2–3 alkalommal gyógyszerért. A remény, amely a szegény ember kenyere, ezzel maradunk – panaszkodik Dávid András.

Parajdon én vagyok a labda

A Sóvidék központjában az információ beszerzésével akadt gondunk. Mintha focimeccsen lettem volna, ahol én voltam a labda. Az ottani patika ugyanis egy világhírű gyógyszergyártó és forgalmazó cég hálózatához tartozik, ennélfogva ilyen kényes ügyben akárki, akármit nem mondhat. Kellő eleganciával és fölöttébb udvariasan ugyan, de így passzolgattak a gyógyszerésztől a regionális igazgatóhoz, onnan a sajtószóvivőhöz, aki végül a marketingosztály e-mail címét ajánlotta, hogy kérdéseinket elküldjük – román nyelven megfogalmazva. Ilyen méretű tudatosság és precizitás láttán azt reméltem, hogy pár óra alatt meglesz a válasz, de tévedtem.