
A tavalyinál is nagyobb bulira készülnek az idei Egyfeszten. Archív
Fotó: Egyfeszt
Négy hét múlva, augusztus 4-én megszólal a zene, kezdődnek a kulturális és más szórakoztató programok Gyergyószéken, az Egyfeszt összművészeti fesztivál második kiadásán. A kínálat még színesebb, mint 2021-ben, és szervezők úgy számolnak, a múlt évihez képest megkétszereződik a közönség.
2022. július 07., 15:532022. július 07., 15:53
Alaposan felpörgette Gyergyószentmiklós és a Gyergyói-medence életét a múlt évi első Egyfeszt, az erdélyi rendezvények palettáján megjelent összművészeti fesztivál. Idén augusztus 4. és 7. között még nagyobb, még színesebb eseménysor várja a szórakozni, művelődni vágyókat.
A program már teljes, megtalálható az egyfeszt.ro oldalon, az előkészítő munkán túl vannak, jelenleg a megvalósításon dolgoznak gőzerővel – mondta el Kassay Péter főszervező. A cél továbbra is változatlan,
A hármas aranyszabály pedig az értékteremtés, értékcsere és értékpromóció, és ehhez társul a negyedik, az értékmegőrzés. Várják ide Erdélyből a vendégeket, hogy megismerhessék az itteni lokális értékeket, hogy azok a Kárpát-medencében megtalálhassák mások mellett az őket megillető helyüket – fogalmazott Kassay.
„Nem hiszem azt, hogy Budapestről eljön ilyen messzire valaki csak azért, hogy megnézze a Tárkány Műveket, Hobót, vagy a Besh o droM koncertjét, de idejön a Súgó-barlangért, a Gyilkos-tóért, egy medencei repülős körtúráért, ejtőernyős ugrásért, vagy medvelesért. Ezek mellett pedig megtalálja azokat a szórakoztató vagy kulturális programokat, olyan élményt, amelyeket más fesztiválok is kínálnak” – állapította meg a főszervező, egyben ki is emelve néhányat a kínálatból.
A városban a nagyszínpadi koncertek mellett 10 tematikus udvar között lehet válogatni, többek között jazz, alternatív, retro, világzenei, vagy folk zenei udvarok, de lesz az örmény kultúrát bemutató, képzőművészeti, színház-és könyv udvar is, de a gasztroutca ízei is biztosan sokakat vonzanak majd.
Mindenhol lesznek koncertek is, és úgy vannak összeállítva az időpontok, hogy aki például Szárhegyen a Dalindát hallgatná meg vagy a Csík zenekar koncertjén szeretne bulizni, az még beér a városba az esti nagyszínpadi koncertre is a fesztivál alatt működő buszjáratok segítségével. Kassay Péter szerint a más idei fesztiválok látogatottsága alapján nem túlzás úgy számolni, hogy az Egyfeszten is a tavalyinak a kétszerese lesz a közönség létszáma, de a teljes, 4 napra érvényes eladott fesztiváljegyek száma is erre utal, már több elkelt, mint amennyi belepőt 2021-ben összesen értékesítettek.
Két fenyőfa dőlt hétfőn este a Gyilkos-tó felé vezető 12 C jelzésű országútra, elzárva mindkét közlekedési sávot – közli a Hargita megyei tűzoltóság. Nem sokkal később Csíkszereda közelében, Piricskénél is kidőlt fa miatt riasztották a tűzoltókat.
Új támogatási rendszerrel fékeznék meg az afrikai sertéspestis terjedését Romániában: 2027-től a sertéstenyésztők pénzügyi segítséget kaphatnak a farmok biológiai biztonságának javítására. A tervezetet már elfogadta a szenátus.
Lakóház gyulladt ki hétfőn este Vidrátszegen, és bár a lángok terjedését sikerült megfékezni, sajnos egy másik épületben is károk keletkeztek – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Idén november 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát, amelyre 9969-en jelentkeztek – jelentette be hétfőn Alexandru Rogobete.
Medve jelenléte miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak hétfőn este, néhány perccel nyolc óra előtt. Alig egy órával előtte Fitódon is medve miatt riasztottak a hatóságok.
Románia pénzt fog veszíteni az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében, mivel Dragoș Pîslaru európai projektekért és beruházásokért felelős volt miniszter elhunytakat az intézményesített szociális rendszerből kikerült személyekként állított be.
Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab.
A digitális tartalomgyártás térnyerése, a fiatal újságírók bevonása és a mesterséges intelligencia is új kihívások elé állítja a romániai magyar sajtót. Kacsó Sándor, a MÚRE új elnöke szerint a szakmai hitelesség és az összefogás az alapvető értékek.
November 2-től ismét ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben a termékek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát.
szóljon hozzá!