Nagy Zoltán: a városnak mindenkire szüksége van! Pr-cikk

•  Fotó: Suciu Cristian

Fotó: Suciu Cristian

Nem szokásos ígéreteket, hanem egy hosszú távú, 2032-ig szóló vezetői víziót fogalmazott meg Nagy Zoltán, gyergyószentmiklósi független polgármesterjelölt. Ebből már következtethető, hogy több mint négy évre tervez. Nem csak az önkormányzatnak, hanem a közösségnek szeretne az élére állni, irányt mutatni a közös munkához.

Támogatói tartalom

2024. június 05., 11:552024. június 05., 11:55

– Általában minden választáson induló jelölt vagy párt a következő mandátumra ígér megvalósításokat a kampányában. Ön most szakított ezzel a „hagyománnyal”, és egy nyolc évre előremutató jövőképet fogalmazott meg Gyergyószentmiklós számára. Miért?

– Nem hiszem azt, hogy négy év alatt egy települést talpra lehetne állítani. Éppen ezért

Idézet
nem teszek felelőtlen ígéreteket, nem csak a négy év túlélésében gondolkodom, hanem tervezetten, tégláról téglára építve szeretném mindazt megvalósítani, amit elképzeltem erre a 2032-ig tartó időszakra.

Az élére állok ennek a hosszú távú jövőkép megvalósításának, amit a gyergyószentmiklósiaknak felvázolok, de egymagamban – tisztában vagyok ezzel – nem tudnám valóra váltani. Ezért hívom közös munkára a város lakóit, civil szervezeteket, egyházakat, vállalkozókat, politikai pártokat is, hogy egy független polgármester mögé beállva segítsék megvalósítani a jövőképet. A cél, hogy 2032-re, településünk első írásos említésének 700. évfordulójára a város méltó legyen az ünneplésre, olyan legyen, amilyenben élni szeretnénk.

Az elképzelés megvalósítása nem egyszerre fog megtörténni 2032-ben, hanem minden évre kitűzve a megvalósítandó konkrét célokat, lépésről-lépésre kell ezt megtegyük, hogy egy biztonságos, élhető, családbarát város legyünk. Ezt nem én találtam ki egyedül.

Idézet
Nagyon sok emberrel folytattam beszélgetéseket az elmúlt időszakban; találkozókat szerveztünk, melyek közül az egyiken 32 civil szervezet képviselői jelentek meg, és kifejezték tenni akarásukat a város érdekében.

Ugyanezt tapasztaltam máshol is, például a kedd esti utcafórumon is többen megfogalmazták: nemcsak pillanatnyi célokat szeretnének látni, hanem egy hosszú távú jövőképet a városban, amiért érdemes dolgozni. Ugyanez volt a következtetés a vállalkozókkal folytatott beszélgetéseim során is.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

– A hosszú távú célok szépen hangzanak, de az emberek általában türelmetlenek, és azonnali, konkrét eredményeket várnak. A város jelenlegi állapotát ismerve, a tűzoltás lesz a legsürgősebb feladat...

– Nos, tisztában vagyok azzal, hogy a mostani időszak lesz az egyik legnehezebb Gyergyószentmiklós újabb kori történetében. A meglévő projektek olyan szinten vannak, hogy a város bármikor fizetésképtelenség állapotába kerülhet.

Idézet
A jelenlegi városvezetés, a hamarosan leköszönő testület többsége most hagyott jóvá egy határozatot 19 millió lejes kölcsön felvételéről.

És ami ezzel összefüggésben nagyon lényeges: ez a pénz olyan beruházások önrészeihez szükséges, amelyek már zajlanak, illetve lassan befejeződnek. Igen, nevezhetjük tűzoltási feladatnak, ami az új városvezetésre vár az első időszakban, hogy a folyamatban levő beruházásokat be lehessen fejezni, hogy meg legyen ezekre a pénz, ami még hiányzik. A 19 millió lejes kölcsönt, ha sikerül is felvennie a mostani vezetésnek, azt vissza is kell adni.

Idézet
Amit törlesztésre kell fordítani a következő években, az máshonnan fog hiányozni. Hozzáteszem, az elmúlt négy évben egyébként több mint 110 millió lej jóváhagyott finanszírozást veszített el Gyergyószentmiklós az én mandátumomban előkészített és meg nem valósult, vagy késlekedve elindított beruházásoknál.

Most pedig még mindig ezekhez kell megkeresni a finanszírozást, miközben már az új beruházásokról kellene beszélni, ahhoz kellene már az önrészek forrásait megtalálni.

Idézet
Új, következő beruházásként beszélhetnénk annak a 10 utcának a modernizálásáról, amire két éve az Anghel Saligny programból finanszírozást kapott a város, de ezek sehol sem tartanak.

Most készülnek talán a tervek hozzá. Mindeközben Gyergyóalfalu, amely ugyanakkor kapott támogatást, mint Gyergyószentmiklós, már be is fejezte az aszfaltozásokat. Megjegyzem, erre a 10 utcára is a projektet még az én mandátumomban kezdeményeztük, és ez lett benyújtva utóbb a Saligny programhoz. Ha még sokat késlekedünk, ez a beruházás is elveszhet.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

Az új városvezetés legsürgősebb feladata az lesz, hogy felkészülten, tapasztaltan, pontosan tudva, hogy mit kell csinálni, egyik napról a másikra álljon bele a munkába. Azzal párhuzamosan, hogy menti a menthetőt a régi projektekből, stabilizálja a város anyagi helyzetét, és az el nem kezdett beruházásokat minél hamarabb kivitelezi.

– Itt még mindig a korábbi, fejlesztésekről beszélünk...

– Nos, pontosan ez teszi még nagyobb kihívássá a vasárnap megválasztásra kerülő új vezetés feladatát: most tartunk az Európai Uniós hétéves költségvetési ciklus elején. A következő tavaszig az ebben megnyíló finanszírozási források nagy részét a következő egy évben lehet megszerezni. Amit most nem szerzünk meg, arra újabb hét évet kell várni...

Ezeket csak akkor tudjuk elhozni, ha kész tervekkel rendelkezünk. Tehát

Idézet
a következő vezetésnek kiemelt feladata kell legyen, hogy minél több pályázatot benyújtson, minél több finanszírozást megszerezzen, hogy a következő időszakban építkezni lehessen.

Ehhez megfelelő tapasztalattal rendelkezünk én is, és szakértő csapatom is. Tudom, hogy hol melyik ajtót kell megnyitni, hová kell fordulni, hogy ez gyorsan tudjon történni.

És mindezt úgy kell megoldani, hogy meglegyen hozzá már a jövőkép, aminek alapján tervezni tudunk, hogy pontosan tudjuk a lakosság igényeire támaszkodva, hogy mit akarunk megvalósítani. A kampány időszaka alatt elindult egyeztetések, beszélgetések adják ehhez az alapot, de ezeket a választás után – ha Isten is úgy akarja, és a választók engem bíznak meg a város vezetésével – a civil szervezetekkel, egyházakkal, szakmai körökkel rendszeres megbeszéléseket fogunk folytatni, és ugyanezt tervezzük lakossági fórumok formájában a város minden részén.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

– A közösségépítés, jobb kommunikáció fontos kulcsszavak a kampányában. Hogyan gondolja ezt megvalósítani?

-– A polgármesteri munka nagyon fontos eleme, hogy segítse összefogni a közösséget, a tenni akaró embereket. Minden beszélgetésem során egyértelmű volt:

Idézet
nagyon sokan akarnak tenni a városért, ehhez kell egy olyan ember, aki mindezt az akaratot, azt az erőt, amit a közösség képvisel, segítse kibontakozni és összehangolni.

Széleskörű lakossági konzultációt, folyamatos párbeszédet szeretnék, aminek alapján évekre lebontva, pontosan meg fogjuk határozni, hogy mit akarunk megvalósítani, mi lesz a következő cél, és hogy az adott célnak kik lesznek a felelős személyei, vagy szervezetei. Civil szakmai kerekasztalok megszervezése is cél, az őket érintő témákban velük is konzultálva hozni meg a döntéseket.

Idézet
Sok tenni akaró fiatallal is találkoztam, és őket mindenképpen be kell vonni a közösségi életbe, egészen a közigazgatási döntések előkészítéséig, hiszen a várost nekik építjük.

Ezért lesz fontos időpont 2032, Gyergyószentmiklós 700 éves évfordulós éve, hiszen addig képesek leszünk – a tenni akarókkal együttműködve – olyan várossá válni, amilyenre mindannyian vágyunk.

– A mostani választási kampányból az tűnik ki, hogy megválasztása esetén nem lesz nehéz dolga a tanácsba bekerülő politikai pártokat felsorakoztatni a céljai mögé, ugyanis mind az RMDSZ, mind az EMSZ szinte ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal a gondolatokkal fordul a gyergyószentmiklósiak felé, mint amit Nagy Zoltán megfogalmazott a víziójában...

– Úgy néz ki, ez az összefogás máris kezd kialakulni, hiszen valóban, ugyanezeket a gondolatokat kommunikálja az összes szereplője ennek a választásnak. Ez azt igazolja, hogy ugyanúgy látjuk a dolgokat, az általam felvázolt jövőkép mellé csatlakozva ők is ezért szeretnének dolgozni.

Idézet
Mindenkinek megvan ebben a maga helye és szerepe. Ki amihez a legjobban ért, ott dolgozva, tud tenni ennek a jövőképnek a megvalósításáért.

Én ennek szeretnék az élére állni, mutatva az irányt, és ennek megvalósításához együttműködésre kérek fel mindenkit. Gyergyószentmiklósnak mindenkire sziksége van.

(X – fizetett hirdetés)

AEP-azonosító: 24240462.
Cod AEP: 24240462.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány

Sorin Grindeanu pénteken bejelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton dönt a kormányzati részvételről, és vasárnap a miniszterjelöltjeiről.

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány
2025. június 20., péntek

Vízibiciklizés közben belefulladt a Kolibica-tóba egy 57 éves férfi

Belefúlt pénteken egy 57 éves besztercei férfi a Kolibica-tóba, miután beleesett a vízbe egy vízibicikliről – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vízibiciklizés közben belefulladt a Kolibica-tóba egy 57 éves férfi
2025. június 20., péntek

Kelemen Hunor: az RMDSZ szót és súlyt kér az új kormányban

Az RMDSZ készen áll a tárgyalások folytatására, és szót, illetve súlyt kér az új kormányban, mert a politikai tudására, tapasztalatára, szakmai egyensúlyára egy nehéz időszakban nagy szükség van – közölte pénteken a Facebook-oldalán Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor: az RMDSZ szót és súlyt kér az új kormányban
2025. június 20., péntek

Ahol a sós víz gyógyít: megnyílt a Medve-tó strandja

Nem volt igazi strandidő pénteken Szovátán, de ez nem akadályozta meg a vendégeket és helybélieket, hogy elsőként csobbanjanak a Medve-tóban. A város és a fürdőtelep egyaránt megszépült, tárt karokkal várja a turistákat.

Ahol a sós víz gyógyít: megnyílt a Medve-tó strandja
2025. június 20., péntek

Megsérült a házi készítésű petárdától

A rendőrség nyomozni kezdett és házkutatást is tartott, miután a dicsőszentmártoni kórházból jelentették, hogy egy fiatalt petárda okozta sérülésekkel hoztak be.

Megsérült a házi készítésű petárdától
2025. június 20., péntek

Vannak még kérdőjelek a kézdiszentléleki cserbenhagyásos baleset körül

Előzetes letartóztatásba került annak a cserbenhagyásos kézdiszentléleki balesetnek az okozója, akinek áldozatát előző nap véresen, az útmenti árokban találták meg.

Vannak még kérdőjelek a kézdiszentléleki cserbenhagyásos baleset körül
2025. június 20., péntek

Milliókba kerülne az alternatív vízszolgáltatás biztosítása Maros megyében

Legalább két és fél millió euróba kerülne a Kis-Küküllő menti vízüzemek sótalanító berendezéssel való ellátása – tudtuk meg péntek délután, a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség gyűlését követően.

Milliókba kerülne az alternatív vízszolgáltatás biztosítása Maros megyében
2025. június 20., péntek

Egykori egyházi birtokon nyílhat meg az új katolikus óvoda Marosvásárhelyen

Új katolikus óvoda létesülhet Marosvásárhelyen a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja révén, amely mintegy hetven kisgyereknek biztosítana helyet a 2026–2027-es tanévtől.

Egykori egyházi birtokon nyílhat meg az új katolikus óvoda Marosvásárhelyen
2025. június 20., péntek

Hargita Megye Tanácsa is fellebbez a Borboly-per alapfokú ítélete ellen

Ügyvéd fogadásáról döntött pénteki rendkívüli ülésén Hargita Megye Tanácsa, hogy fellebbezhessenek a Borboly-per alapfokú ítélete ellen, amely csak részben adott helyet a megyei önkormányzat követeléseinek.

Hargita Megye Tanácsa is fellebbez a Borboly-per alapfokú ítélete ellen
2025. június 20., péntek

Ilie Bolojant bízza meg kormányalakítással az államfő

Nicușor Dan államfő pénteken bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ideiglenes elnökét, Ilie Bolojant bízza meg kormányalakítással.

Ilie Bolojant bízza meg kormányalakítással az államfő