A hála soha nem magánügy – hangzott el a püspöki igehirdetésben. Életünk feladata, hogy örömteli és hálaadó nép legyünk, és közösségként tudjuk kimondani: jó az Úr. Kicsik-nagyok érzik Hodgyában, hogy a külső nehézségekben, a megpróbáló időkben miként van jelen a Gondviselés, és hogyan tart számon minden kicsi székely falut. Azt is megtapasztalták, mit jelent a szolidaritás – az Anyaország gondol rájuk, ott segít, ahol tud.

Az anyagilag erőtlen, kevesebb mint háromszáz fős gyülekezet önerőből nem tudta volna az időközben felmerült strukturális, a templomhajó tetejét és a tornyot érintő tennivalókat, a harangok restauráltatását valamint az épületvédelmi beruházásokat elvégeztetni – foglalta össze Juhász Zoltán, a gyülekezet lelkipásztora. Még a tereprendezési munkálatokat kell elvégeztetniük. Ha ki kellett volna fizetniük a költségeket, az minden hodgyainak közel tizenháromezer lejébe került volna.

A presbitérium és a gyülekezet nevében fogalmazott hálát a lelkész a nemzeti kormány tagjainak.

„Hodgyán tényleges tartalmat nyert az összefogás, melyben a gyülekezet, az egyházkerület, a politikai és az anyagi támogatás egymásra talált. Az összefogás elszántsággal, kitartással, és a megvalósításba vetett erős hittel párosult – emlékeztetett Brendus Réka, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője. – Magyar tudatunk, kultúránk, nyelvünk, hitünk megtartásának legbiztosabb bástyái templomunk és iskolánk. Bástya és menedék egyszerre, mely erőt ad, védelmet nyújt, reményt táplál. (…) A mi feladatunk: hitvesztés helyett gyermekeink és unokáink jövőjének építése; a feladás és beletörődés helyett felvenni a harcot bárkivel és bármivel, ami minket eltiporni és megfélemlíteni szándékszik. (…) Mi a nagy nemzeti értékeink stafétájának egyik tagja vagyunk, és ahhoz, hogy ma ilyen értékeink legyenek, mint a hodgyai közösség, annak kétszáz éves temploma, elődeink ereje is kellett. És ahhoz, hogy az utánunk jövőknek is legyen, amit megvédeni, a mi erőnk is kell. (…)