
Óriási szükség van rájuk. A közös költség kiszámítását is az ügyintéző végzi. Képünk illusztráció
Székelyföld-szerte munkahely nélkül maradhatnak január elejétől azok a lakószövetségi adminisztrátorok, azaz ügyintézők, akiknek nincs meg a friss szakképesítésük, és nem tudják a tanfolyam elvégzéséről szóló iratot bemutatni az elkövetkező hetekben.
2021. november 03., 09:042021. november 03., 09:04
2021. november 03., 09:402021. november 03., 09:40
A 2018-ból származó 196-os számú törvény szabályozza, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a lakástulajdonosi társulások adminisztrátorainak. Ennek értelmében kötelesek egy tanfolyamot elvégezni, hogy szakmailag felkészültek legyenek és ismerjék a vonatkozó jogszabályi előírásokat. A törvény kimondja, hogy
De az alkalmazási előírások késve jelentek meg, és a járvány is közbejött, ezért a határidőt kitolták 2022. január elsejéig.
A marosvásárhelyi városháza lakótársulásokkal foglalkozó irodájának vezetője, Dorin Belean a Székelyhonnak elmondta, az önkormányzati képviselő-testület az októberi ülésén fogadott el egy tanácsi határozatot, amelynek alapján az érintettek kérhetik a munkájukhoz szükséges igazolványt. Ehhez
Belean elmondta, korábban is szakképzéshez volt kötve az adminisztrátori munka, de a régi képzést most nem fogadhatják el, mert a törvény is megváltozott. Az illetékes nem tudta megmondani, hogy Marosvásárhelyen hány ügyintézőnek van meg az új szakképzése, de azt többször hangsúlyozta, hogy
Arról is beszélt, hogy mivel súlyos járványhelyzet van, lehetséges, hogy országos szinten ismét elhalasztják a január elsejei határidőt. A tanácsi határozatot múlt csütörtökön fogadták el, amint lejár az öt nap, és megkapják a prefektusi hivatal törvényességi pecsétjét, rögtön közzéteszik az iratokat, amelyek alapján kérni lehet a városházi igazolványt.
Egy nagy tulajdonosi társulásnál dolgozó ügyintéző, Călin Moldovan, aki helyi tanácsos is, érdeklődésünkre elmondta, előreláthatóan komoly gondok lesznek a munkájukhoz szükséges engedély kiváltásával. Marosvásárhelyen sok kicsi tulajdonosi társulás van, amelyikhez csak egy-két lépcsőház tartozik. Ezekben általában idős, nyugdíjas személyek vállalták el az adminisztrátori feladatot. Nekik nem volt lehetőségük 800 lejért elvégezni a tanfolyamot, a korábbi szakképesítésük megvan, de az most nem érvényes. Így
Ha ez megtörténik, a lakók közül kell majd valaki elvállalja, hogy összegyűjti a pénzt és eljuttatja a szolgáltatónak, vagy valami más megoldást kell találjanak a tömbházlakók. Marosvásárhelyen valamivel több mint kétszáz lakástulajdonos társulási ügyintéző dolgozik jelenleg, van, aki több társulásért is felel.
Megnéztük, hogy jelenleg el lehet-e végezni ezt a szakképesítést, és Marosvásárhelyen két ajánlatot is találtunk az interneten. Mindkét helyen a tanfolyam 720 órából áll, 790 lejért lehet elvégezni, és átlagosan három hónapot tart.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
szóljon hozzá!