
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
Az országos helyreállítási tervbe foglalt vállalások részeként a román kormány az iskolaelhagyás mértékének csökkentésére is elkötelezte magát. 2023 elején uniós finanszírozásból rengeteg pénzt kipályáztattak azon iskoláknak, amelyek e jelenséggel fel akarták venni a harcot. A pályázás nagy elszántságot kívánt meg a jelentkezőktől, de mostanra már látszanak az eredmények is. Ezekről Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő és helyettese, Luminița Bobeș csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be. Online bekapcsolódtak a pályázó iskolák vezetői is.
2024. április 18., 20:022024. április 18., 20:02
„Ha ezelőtt 10 évvel még a pénz hiányával küszködtek az iskolák, most már számtalan finanszírozási program és kihasználható lehetőség van” – mondta bevezetőjében Luminița Bobeș, aki egyben az iskolaelhagyás csökkentésére meghirdetett program (PNRAS) koordinátora is, hozzátéve, „ha látjuk az eredményeket, az iskolák haladását, a gyermekek mosolyát, kétségtelenül megéri. Csak nyitottnak kell lenni, és élni az lehetőséggel, hogy a pénzt a megyébe hozzuk.”
A PNRAS néven futó pályázat első szakaszában 17 Kovászna megyei iskola részesülhetett összesen 12,63 millió lejes finanszírozásban: a két sepsiszentgyörgyi iskolán (Ady Endre és Gödri Ferenc általános iskolák) kívül a rétyi, nagyborosnyói, szentkatolnai, bölöni, berecki, dálnoki, bodoki, gelencei, hídvégi, nagybaconi, kőröspataki, zágoni, magyarhermányi, zabolai és árapataki iskolák vállalták, hogy az általuk jónak látott és a helyi igényeknek megfelelő módon olyan tevékenységeket szerveznek, amelyek vonzóvá teszik az iskolába járást, a tanulást, csökkentik a lemorzsolódás veszélyét a képességvizsga előtt. Így
8 iskola meleg ebédet, esetleg szendvicseket biztosított a diákoknak;
13 iskola felzárkóztató órákat szervezett;
10 tanintézményben pályaválasztási tanácsadást szerveztek a diákoknak;
6 iskolában pszichológiai tanácsadásban részesülhettek a tanulók;
9 iskolában a szülőkkel is foglalkoztak, képezték őket;
14 iskola pedig kirándulásokra vitte a gyerekeket.
Ezen kívül a pályázók digitális eszközökkel szerelték fel az osztálytermeket vagy az iskolát, sportszereket szereztek be, gyakorlati tevékenységekkel (varró-, főzőműhely), sportrendezvényekkel, táborokkal vagy kirándulásokkal igyekeztek a diákokat a rendszeres iskolalátogatásra bírni. Mindezek által a program előnyeit megyeszerte 1781 diák élvezhette.
A rétyi Antos János Általános Iskola diákjai az iskolaelhagyást célzó pályázati támogatásból a brassói állatkertbe is ellátogattak
Fotó: Antos János Általános Iskola /Facebook
A sajtótájékoztatón az elmúlt tanévet lezáró jelentésekből arról is fogalmat alkothattunk, milyen hasznuk volt e programoknak, noha a teljesítendő mutatók a pályázat teljes, hároméves (2025-ig tartó) időtartamára vonatkoznak, azaz előzetes becslések alapján két tanév eredményeit átlagolják.
A haladás mindenütt tetten érhető, de minden kis eredmény mögött az adminisztratív személyzet és a pedagógusok nagy erőfeszítése rejtőzik. Ugyanis az uniós pályázatoknak köszönhetően mindannyiuknak nagyon sokat kellett tanulniuk, többek között a beszerzések hivatalos formáját, az elszámolási dokumentumok megfelelő formátumait, azok mennyisége pedig egy külön kihívás, mely az iskolák könyvelőségét nagyon leterhelte, ráadásul nem is mindenütt dolgozik főállású könyvelő.
Szülőknek szerveztek „továbbképzőt” a rétyi Antos János Általános Iskolában, a PNRAS-program keretében
Fotó: A rétyi Antos János Általános Iskola
Mindezek mellett az összegek lehívásában az országos átlaghoz (18 százalék) képest jól áll Háromszék, mert 2023 végéig a több mint 12 és fél millió lej egyharmadát már sikerült elkölteni, elszámolni.
Idén a PNRAS-program egy újabb szakaszába lépett, ebben újabb 9 Kovászna megyei iskola nyert támogatást: a baróti Gál Mózes iskolán kívül a sepsibükszádi, zágonbárkányi, barátosi, uzoni, mikóújfalusi, bardóci, dobollói, szitabodzai általános iskolák. Mondhatni, hogy ők jobban jártak, ugyanis több pénz jut egy tanintézményre, az általuk megpályázott összeg 8,36 millió lej (áfa nélkül). A finanszírozási szerződéseket a pályázattal kapcsolatos tevékenységet koordináló és monitorizáló megyei tanfelügyelőséggel kötik meg, remélhetően a következő hetekben.
Jó hír, hogy az eddigi pályázatokból a kis tanulólétszám miatt kimaradó kis iskoláknak meghirdetett 3. PNRAS-program keretében a kézdialmási iskola is 634 363 lej összegű támogatást nyert – tájékoztatott Luminița Bobeș.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!