
Sok gyerek szorongásán is segítene, ha iskolában is kötelező lenne az általános fogászati vizsgálat
Fotó: Barabás Ákos
A gyerekek szájhigiéniája a szülő feladata, a tapasztalat viszont azt mutatja, sokan elhanyagolják a gyerekeik rendszeres fogászati ellenőrzését – saját rossz mintáik miatt. Az iskolafogászat a megelőzések és a szülők helyes tájékoztatása miatt is fontos szerepet tölthetne be, ha működnének egyáltalán az iskolai fogorvosi rendelők. Marosvásárhelyen négy tanintézményben is működik fogorvosi rendelő, és szeptembertől megnyitják az ötödiket is. Hargita megyében azonban nincs egyetlen iskolai fogászat sem.
2021. augusztus 29., 08:582021. augusztus 29., 08:58
Székelyudvarhelyen jelenleg nem működik iskolafogászat. Ferencz Enikő helyi fogorvos úgy érzi, a szakma sem elég összetartó ebben az ügyben, pedig
„Van néhány fogorvos Udvarhelyen, akik önkéntes alapon évente egy héten keresztül különböző iskoláknál előadást tartanak a helyes fogmosásról. Ez is több mint a semmi, de még így is nagyon sok gyerekhez nem jut el megfelelő információ arról, hogy
– fejtette ki Ferencz Enikő a Székelyhonnak. Hangsúlyozta, rengeteg pozitívuma lenne az iskolai fogászatnak, hiszen így
Ugyanakkor a hatéves gyerek szüleinek el lehetne mondani, hogy vigyázat, mert a hátulsó fogak már maradó fogak, tömni kell, ne tévesszék össze azokat a tejfoggal. Ezek még mindig alapproblémát jelentenek sok családnál.
Fotó: Pixabay
„Az is lehet, hogy sok gyerek szorongásán is segítene, ha iskolában is kötelező lenne az általános fogászati vizsgálat évente, fél évente.
– hívta fel a figyelmet Ferencz Enikő az iskolai fogorvosi rendelők szükségességére.
Iskolai fogorvosi rendelő jelenleg Csíkszeredában sincs, hiszen az előző városvezetésnek többszöri próbálkozás után sem sikerült működtetnie – tudtuk meg Sógor Enikőtől, Csíkszereda alpolgármesterétől.
– ígérte a városvezető.
Marosvásárhelyen négy iskolai fogorvosi rendelő működik: a bentlakásoknál, a Traian Săvulescu Szakközépiskolánál, az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban és a Romulus Guga Általános Iskolában. Eddig nem működött a Kövesdomb negyed egyik tanintézetében sem iskolafogászat, ezért
– tudtuk meg Horațiu Lobonțtól, a polgármesteri hivatal iskolákért felelős igazgatóságának vezetőjétől. Hozzátette, az iskolafogászatok fogorvosai és asszisztensei az önkormányzat alkalmazottai, és jól felszerelt rendelőkben, utolsó generációs technikai eszközökkel dolgoznak.
– fejtette ki Horațiu Lobonț.
Fotó: Barabás Ákos
Pánczél Zoltán marosvásárhelyi fogorvos szerint
Így meggyőzné a szülőket a fogászati ellenőrzések hasznosságáról, hiszen 18 éves korig a gyerekek szájápolása a szülő engedélyén és akaratán múlik.
„Generációváltásra lenne szükség ahhoz, hogy a szülők mentalitása megváltozzon a gyerek szájápolását illetően. Városi környezetben jobb, de falun sokkal gyengébb a gyerekek szájhigiéniája. A fiatalabb szülők viszont már mindenhol tudatosabbak. Sokszor elmondják, hogy az ő szüleik nem tették oda soha fogat mosni, mert ők is anélkül nőttek fel.
– fogalmazta meg a marosvásárhelyi fogorvos.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!