Hirdetés
Hirdetés

Ultramodern otthona lett a borszéki oktatásnak

•  Fotó: Borszék Önkormányzata

Fotó: Borszék Önkormányzata

Most már minden körülmény, eszköz adott ahhoz, hogy a borszéki gyerekek eredményesek lehessenek tanulmányaikban. Kívül-belül megújult, teljesen felszerelt, korszerű iskolaépületet vehettek birtokukba.

Gergely Imre

2024. február 05., 17:492024. február 05., 17:49

Amint elhangzott, a borszéki Zimmethausen Szakközépiskola átadása különleges eseménynek számít a fürdőváros történetében. Összehasonlíthatatlan az, amit ez az iskolaépület most nyújtani tud ahhoz képest, hogy milyen körülmények között tanultak itt évtizedekkel ezelőtt, de még pár éve is a diákok.

  • Az épület minden elemében megújult,

  • és felhúztak rá egy emeletet is, ahol a díszterem kapott helyet.

  • Felújították a tornatermet,

  • multifunkcionális sportpálya létesült az udvaron,

  • új bútorzat került minden helyiségbe,

  • teljesen felszerelt kémia-biológia- és informatika-szakterem áll a gyerekek és tanárok rendelkezésére.

  • Minden osztályteremben nagy képernyős okostévé van,

  • a pedagógusok pedig laptopokat kaptak.

Míg korábban fáztak a gyerekek a termekben, most még túl meleg is van talán, a zsúfolásig telt, 170 férőhelyes díszteremben ki is kellett nyitni az ablakokat az ünnepi beszédek alatt.

•  Fotó: Borszék Önkormányzata Galéria

Fotó: Borszék Önkormányzata

A hétfő délben megtartott avatóünnepségen Mik József polgármester elmondta, az iskola felújítása sokáig álom volt, megvalósításának 2017-ben láttak hozzá, akkor készültek az előtanulmányok, majd pedig finanszírozást kerestek a munkálatokhoz. Ezt a Regionális Operatív Program (POR) keretében sikerült elérni, egy integrált városfejlesztési projekt keretében.

Hirdetés

Az iskola közel 13 millió lejből újult meg, amelyből 6,5 milliót az Európai Unió finanszírozott. Kezdetben 30 százalékos önrésszel számoltak, de végül ez közel ötven százalék lett, 6,48 millió lejt kellett hozzátennie a városnak, amihez hitelt is felvettek, de a Hargita megyei önkormányzattól és a kormány tartalékalapjából is kaptak támogatást.

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

Már csak használni kell

A polgármester rámutatott: most már minden körülmény, eszköz adott ahhoz, hogy sikeres, eredményes legyen itt az oktatás, mostantól a pedagógusokon a sor, hogy ezt megvalósítsák. Nekik kell elérniük, hogy a borszéki gyerekek ne más településekre menjenek iskolába (jelenleg 37-en a szomszédos Gyergyóhollón tanulnak). Ebben segít várhatóan az is, hogy

az itt tanulók naponta meleg ebédet fognak kapni.

Már gondolkodnak azon is, hogy pár éven belül sportlíceumi osztályok induljanak itt. Dolgoznak a stadion felújításán, uszoda is épül, és jelenleg is sok gyerek jár kosárlabdázni, illetve labdarúgó-edzésekre – tudtuk meg a polgármestertől.

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

A gyerekeknek meg kell érteniük: minden nekik épül

Az avatóünnepségen felszólalt Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Costin Hîrlav Hargita megyei főtanfelügyelő-helyettes és Lapohos Annamária tanfelügyelő is, majd az intézmény igazgatója, Ferenczy József a névadó Zimmethausen Antal tevékenységét ismertette röviden. Ő volt az, aki a 19. század elején lehetőséget látott a szárhegyi és ditrói közbirtokosságok tulajdonában lévő területen fakadó ásványvízben, és

elindította a víz palackozását, ami lényegében egy új település létrejöttéhez vezetett, így született Borszék.

„Úgy gondolom, ez a kis borszéki közösség ezzel a megvalósítással méltó utóda lehet az iskola névadójának. Minden település számára a legfontosabb a gyerekek, ők jelentik a jövőt, ők jelentik az erőt.

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

Egy közösség csak akkor erős, ha képes a gyerekeit méltón tanítani, nevelni. Bár nagyon fontos, hogy modern iskolánk legyen, amely megfelel a 21. század elvárásainak, mindemellett fontosnak tartom, hogy gyerekeinket Istenbe vetett hitre, hagyományaink, nyelvünk és kultúránk iránt való elkötelezettségre neveljük” – hangzott el.

A borszéki iskolában 178 gyermek tanul,

eléjük értékeket, példaképeket kell állítani – mutatott rá még a polgármester. A gyerekeknek meg kell érteniük, ez az új iskola most már az övék, ugyanúgy, ahogy nekik épül minden más is a városban, és ezt meg kell becsülniük. Fontos, hogy többé ne ismétlődhessen meg az, ami harminc éve történt, amikor pár ember önös érdekből tönkretette a fürdővárost, amit most kell újjáépíteni.

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

•  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Fotó: Keresztes Zoltán

Mik József polgármester •  Fotó: Keresztes Zoltán Galéria

Mik József polgármester

Fotó: Keresztes Zoltán

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Egyre többen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt

Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.

Egyre többen kérnek segítséget családon belüli erőszak miatt
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Új bölcsődéket adtak át Siménfalván és Csíkbánkfalván

Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.

Új bölcsődéket adtak át Siménfalván és Csíkbánkfalván
2026. július 23., csütörtök

Ennyi kellett a bejutáshoz: közzétették a kilencedik osztályos felvételi eredményeit

A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.

Ennyi kellett a bejutáshoz: közzétették a kilencedik osztályos felvételi eredményeit
2026. július 23., csütörtök

Megvan a rangsor, a belügyminiszter szerint soha nem állt ilyen jól a román útlevél

A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.

Megvan a rangsor, a belügyminiszter szerint soha nem állt ilyen jól a román útlevél
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Új járdák, kerékpárutak és zöldfelületek épülnek Gyergyószentmiklóson

Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.

Új járdák, kerékpárutak és zöldfelületek épülnek Gyergyószentmiklóson
2026. július 23., csütörtök

Nem tudták igazolni több mint 23 köbméter faanyag eredetét, elkobozták a készletet

Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.

Nem tudták igazolni több mint 23 köbméter faanyag eredetét, elkobozták a készletet
2026. július 23., csütörtök

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben

Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben
Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben
2026. július 23., csütörtök

Feloldanák a létszámstopot az egészségügyben

Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson

Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson
Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Fokozott hatósági jelenlét Tusványoson

2026. július 23., csütörtök

Hosszú küzdelemként írták le az autonómia ügyét

A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.

Hosszú küzdelemként írták le az autonómia ügyét
Hirdetés