Minden élet egy családregény

– Keddi, csíkszeredai előadása beharangozójában azt írta, hogy családalapításkor mindkét fiatal cipel magával egy jelképes zsákot, amelyben a saját tapasztalatai mellett családi, múltbéli örökségek, terhek is vannak. Konkrétan mi van ezekben a zsákokban, milyen terhekről van szó?

– Ezt a zsákot nevezhetjük úgy, hogy családi tudattalan – ez Szondi Lipót huszadik század eleji magyar pszichológus sorsanalízisének a felfedezése. Abban vannak a hagyományok, az üzenetek – ami ugye, az előadásom címe is –, az előítéletek, a szigorú utasítások, amelyeket az ősök üzennek, nagyon gyakran tudattalanul – ez a családi tudattalan anyaga. Mert sok mindent tudatosan vállalunk, és nagyon büszkén viselünk, mert tudunk róla, hogy mit örököltünk, kire hasonlítunk, milyen tehetségünk van, és ezt számon tartjuk. De a nehezebbek és hát az értékek közül is sok nagyon gyakran ebben a családi tudattalanban lapul.

– Konkrét példaként mit emelne ki ebből a „zsákból”?

– Nagyon gyakran kísértenek úgymond a család régi „szellemei”, akik valamit rosszul csináltak, akiket a család szívesen elfelejtene, vagy szégyelli, hogy ez történt, esetleg legendákkal, történetszövéssel megmásította a nehéz történeteket, amik róla szólnak. Ezek sokszor el is felejtődhetnek. Lehet szó például régi ősről, aki szégyent hozott a családra, vagy valami olyan baj történt vele, hogy annak a gyászát nagyon nehéz viselni, olyan halált halt, vagy önkezével vetett véget az életének, vagy valami olyan szenvedélye volt. Vagy a szerelemben olyan utakra keveredett, amit a családban aztán a leszármazottak meg sem tudnak, vagy nem szívesen cipelnek magukkal.

– Mit tehetünk ezekkel a lelki terhekkel? Mindenekelőtt hogyan tudjuk ezeket feltérképezni, ha olyan dolgokról van szó, amiről nem beszélünk, vagy ha igen, akkor csak félszavakban....

– Ezzel nagyon sok tennivalónk és lehetőségünk van, és ez az, hogy fordítsuk a figyelmünket a saját családunk, a családi múlt, az ősök megismerésére. Legyünk rá kíváncsiak. Kérdezzük meg még addig, amíg élnek a felmenők. Járjunk utána azoknak a történeteknek, amelyek tisztázatlanok vagy furcsák, vagy érdekesek, hiányosak. Én családterapeuta vagyok, és azok a családok, akik problémák miatt terápiára jönnek, nagyon gyakran találják szembe magukat ilyen nehézségekkel, és akkor az egyik feladat az, hogy rajzoljuk meg a családfát. Ezúttal nem azért, hogy a dicső múltat vagy a nagyszerű ősöket, vagy a családot, amire büszkék lehetünk, meglássuk, hanem hogy világossá váljon, kik, mik, mikor, hol, merre voltak, mit csináltak, mi volt a gondjuk, bajuk, milyen volt a sorsuk, az életük. Ha ezt megismerjük, akkor tisztázhatjuk a hozzájuk való viszonyunkat. Mert egészen addig, amíg nem tudatosul, amíg nem világos, mi is történt, addig sző köré a fantáziánk mindenféle mítoszt, félelmet, rettegést, szorongást, ami ott kísért a lélekben. Meg kell ismerni, meg lehet ismerni, még hogyha vázlatosan is, és tisztázni lehet azt, hogy én ki vagyok. Ugyan a család az egyetlen természetes rendszer, ahol mindenki együvé tartozik, és generációk láncolata óta nagy hatással van egymásra, rendszerként működik, ugyanakkor mindenkinek megvan az egyéni szabadsága, választási lehetősége, és egyáltalán az a lehetősége, hogy érzelmileg vagy lelkileg tisztázza tudatosan a családjához meg az ősökhöz való viszonyát.

– Említette, hogy félelmeket eredményeznek ezek a nem tisztázott, elhallgatott történetek. Mit okoznak még ezek a terhek?

– A legkülönbözőbb bajokat. Az az egészen fantasztikus és egy kicsit félelmetes is ebben, hogy különböző pszichés és pszichoszomatikus panaszokat, betegségeket, fejfájásokat, lelki nyavajákat, nyomott hangulatot, szorongásos problémákat. Például olyan félelmeket, hogy én is öngyilkossá válhatok, alkoholista vagy drogfüggő, vagy valami félresiklott ember lesz belőlem, vagy olyat, hogy nekem sem lesz szerencsém a házasságomban, hiszen a családomban ezzel bajok voltak. Szóval egy széles skáláját és a legkülönbözőbb variációit azoknak a lelki, testi bajoknak, ami csak emberrel előfordulhat.

– Megosztaná egy olyan érdekesebb esetét az olvasókkal, ami példázza azt, amiről beszéltünk?

– A tudományos munkámat, a Phd-mat az öngyilkosság generációkon keresztül előforduló formáiról írtam, és elkezdtem gyűjteni a pszichiáteri pályafutásom alatt azokat az eseteket, ahol több generáción át fordult elő öngyilkosság. És bizony sok ilyen van. Tudjuk, hogy az öngyilkosságra az egyik legnagyobb kockázat, ha a családban már fordult elő ilyen eset, és hát vannak erre kísérletek, hogy megmagyarázzuk ennek az okát. Hatalmas apparátussal kutatják a genetikusok az öngyilkosság génjét, ami hát egy elég furcsa leegyszerűsítése ennek a dolognak.

Van egy olyan elmélet is, ami szerint a probléma-megoldási minta öröklődik. De én családterapeutaként azt látom, hogy az a mód, ahogy érzelmileg viszonyulnak az öngyilkos őshöz, és ahogy elkezdik félteni, ezzel kijelölni azokat a személyeket, akik a következő generációban erre esélyesek lesznek, annak szinte sokkal nagyobb szerepe van. Tehát ez a félelem, a szorongás, a kijelölés, családi kommunikációs módok, hogy a második, harmadik, még későbbi generációban azt mondják, hogy „ez is éppen olyan”, vagy hogy olyan nevet adnak neki. Esetet kérdezett: nagyon érdekes, hogy elkezdtem nézni a névadást, és azt látom, hogy négy generációban férfi öngyilkosok vannak, és mindeniknek ugyanaz a neve. Tudattalanul jelölik ki szinte, és azt mondják, hogy a balsors, a végzet és valami kényszersors csap le rájuk… Azt kell tisztázni, hogy „te most nem vagy ugyanaz”.

Volt egy olyan esetem, ahol három generációban ugyanúgy hívták az öngyilkos őst, a negyedik generációban pedig életmentő hivatást választott a személy – az is érdekes, hogy milyen hivatást választanak, nagyon gyakran segítő, lelki gondozó, életmentő hivatást, valahogy így is védik magukat –, és nem született gyermekük, ezért örökbe fogadtak. Nagyon érdekes az is, hogy ha az előző generációkban önkezű halál volt, akkor megnehezedik a fogamzás, a következő generációk úgymond nem tudnak megszületni. Itt is ez történt, az örökbe fogadott gyerekek elől pedig eltitkolták, hogy volt már öngyilkosság a családban, és hogy ők örökbe fogadottak. Úgy nevelték őket, mintha saját gyerekük lenne – akkor még lehetett. Ez okozott egy sor olyan nehézséget, amit, ahogy elkezdtünk vizsgálni, boncolni, kiderült, hogy az igazi, a nagyon bonyolult, nehéz és félelmekkel övezett háttere a gyerekek tüneteinek (viselkedészavar) tulajdonképpen itt rejlik, ebben a titkolózásban és ebben a végzetszerű félelemben, rettegésben, ahogy ezzel próbáltak szembeszállni, de nem beszélték ki. A családi történeteket ki kell beszélni, el kell mesélni.

– Ilyen egyszerű?

– Igen, ilyen nagyon-nagyon egyszerű. De nagyon nehéz, ugyanakkor meg katarktikus és felemelő dolog a nehéz dolgokat is kibeszélni. És amire az előadásommal nagyon szeretném felhívni a figyelmet, mindenhol hirdetem, hogy nem csak nehéz dolgokat öröklünk, hanem erényeket, szép dolgokat, olyan büszkeségre, tartásra jogot adó dolgokat is az őseinktől, amiket szintén érdemes számba venni, és amelyek elvesznek, ha a nehéz dolgokat titkoljuk. Tehát valahogy úgy kell feleleveníteni az ősök alakját, formáját, a velük esett történeteket, az ő életük példáját, hogy ezeket is megtaláljuk, mert ezek kapaszkodók számunkra, ezekből táplálkozni tudunk.

– Tehát mindenképpen érdekeljen bennünket a családunk története, akkor is, ha rossz, akkor is, ha jó.

– Igen. A család örök forrása az önismeretnek.

– Meg lehet oldani ezen lelki családi örökség felderítését, feldolgozását szakember segítsége nélkül is?

– Persze. Ha valakit elkezd érdekelni a családja, és családi körben, ünnepekkor, évfordulókon, nevezetes alkalmakkor, egy-egy temetés után elkezdünk arról beszélgetni, hogy miként is esett, milyen volt az ő élete, mi volt a régiek sorsa, akkor fel lehet eleveníteni. Ne féljünk tőle, legyünk rá kíváncsiak. Ez a lényeg, és ez nem kimondottan szakmai munka. Amikor már nehéz tünetek vannak, akkor valószínű, kell hozzá szakmai segítség. Nem azt mondom, hogy ez a feltárás megkönnyíti az ember életét, de gazdagítja, és csodálatosan széppé teszi azt, életünk ezáltal többszínűvé, gazdagabbá és több esélyessé válik.