Hirdetés
Hirdetés

Mi lesz a sóvidéki idegenforgalommal a bányabezárás miatt?

Munkálatok a Korond-pataknál •  Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

Munkálatok a Korond-pataknál

Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

Csoportos foglalásokat veszítettek el az elmúlt hétvégén a parajdi szállásadók a sóbánya múlt heti bezárása következtében, de egyelőre nem okozott komoly veszteségeket a sóvidéki idegenforgalomnak az új helyzet. A turizmusból élők is bizakodók, remélik, mielőbb kinyithat a sóbánya, hiszen a településre látogatók kilencven százaléka a sóbánya miatt választja Parajdot. A maradék tíz százalék pedig a többi sóvidéki látnivaló, például a Sószoros miatt.

Széchely István

2024. május 22., 08:022024. május 22., 08:02

Nem estek kétségbe a turizmusból élő parajdiak a sóbánya múlt heti bezárása miatt, látják ugyanis, hogy a víz befolyásának a megszüntetésére irányuló munkálatok jól haladnak, még örülnek is annak, hogy egy évek óta fennálló problémát most végleg megoldanak – tudtuk meg Moldován Lászlótól, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnökétől.

A hónap közepén, május 15-én zárták be a parajdi sóbányát biztonsági okokból, ugyanis az április 17–19-ei nagy csapadékhozamú esőzések óta a Korond-patak vize befolyt a tárnákba. Az, hogy nem látogatható a komplexum, már okozott kieséseket a vendéglátásból élők számára, de ez még nem jelentős.

•  Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság Galéria

Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

„Foglalásokat még nem mondtak le. Voltak néhányan, akik korábban hazautaztak, tehát 6–7 helyett csak 2–3 napot maradtak, de a pünkösd utáni hét amúgy is laza szokott lenni.

Idézet
Pünkösdkor voltak kiesések, csoportok mondták le a foglalásukat, mert a Sószoros sem volt látogatható egy hétig”

– ismertette az idegenforgalmi helyzetet Moldován László. Elmondta, a Sószoros bejáratánál zajlott a munkálatok nagy része, ezért nem lehetett látogatni a szorost, de már indítanak csoportos látogatásokat –

egyelőre a Sószoros korondi bejáratánál viszik be a látogatókat.

„Azt mondták, hogy a héten megoldódik a probléma, ezért bízunk benne, hogy most már hamarosan a bánya megnyitása is szóba jöhet. Ezt még hivatalosan nem jelentették be, de sikerült áthidalni a problémát. Mi nagyon reménykedünk, hogy a napokban vagy legkésőbb egy-két héten belül megnyílik ismét a sóbánya. Ez nagyon jó hír mindenkinek, mert végül is egy

többéves problémát sikerülhet most megoldani.

Múlt héten nagyon-nagyon nekiálltak, a vízügy, a sóbánya és a helyi önkormányzat is. Még vasárnap is dolgoztak, ezért bízunk benne, hogy hamarosan megnyitják” – reménykedik a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület elnöke.

•  Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság Galéria

Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

Ha még egy hónapig elhúzódott volna a munkálat, az már nagy problémát okozott volna, hiszen a Parajdra látogatók mintegy 90 százaléka a sóbánya miatt érkezik az üdülőtelepülésre, a fennmaradó 10 százalék pedig a többi sóvidéki látnivaló, például a Sószoros miatt.

A szovátai idegenforgalomban sem okozott érezhető visszaesést a sóbánya bezárása, és a nyári szezonra ez nem is lenne hatással. Szovátán ugyanis a Medve-tó jelenti a fő vonzerőt nyáron és

a tavat éppen most készülnek megnyitni.

A turizmusból élő szovátaiak az ősztől kezdődő holtszezonban éreznék meg a bánya bezárásának a hatásait, ha elhúzódnának a víz befolyásának a megakadályozására irányuló munkálatok – véli Bereczki István, a Szovátai Turisztikai Egyesület elnöke. Igaz ugyan, hogy egyre több olyan szálloda és panzió van az üdülőtelepülésen, amely saját wellnesslehetőséggel rendelkezik, de

azok a vendégek, akik legalább 4–5 napra szállást foglalnak Szovátán, egynapos fakultatív programként mind betervezik a sóbánya meglátogatását,

így tehát a Medve-tó őszi bezárása után mindenképpen éreztetné a hatását Szovátán is az, ha nem lenne látogatható a bánya – közölte a szakember.

•  Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság Galéria

Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

„Nagy kár lenne, ha nem tudnák megnyitni, mert mégiscsak az egyik legnagyobb látványosság a környéken” – fogalmazott Bereczki István.

Válaszolt a Salrom

Válaszolt a parajdi sóbányában felmerült problémákra vonatkozó, május 14-ei tájékoztatási kérésünkre, illetve reagált a témában megjelent első cikkünkre az Országos Sóipari Társaság Rt. (Salrom). Mint pénteki levelükben írják, a közérdekű információk iránti kérelem megválaszolásának törvényes határideje a vonatkozó törvény értelmében tíz nap, így május 24-ig voltak kötelesek válaszolni, ugyanakkor szóvá teszik, hogy a választ meg nem várva már május 15-én közzétettük a témában első cikkünket.

A víznek a sóbányába történő beszivárgásáról a parajdi sóbánya vezetősége azonnal értesítette az illetékes hatóságokat – a Hargita Megyei Prefektusi Hivatalt és a sürgősségi esetek felügyelőségét –, az Országos Sóipari Társaság Rt. pedig folyamatosan együttműködik a Maros Vízügyi Igazgatósággal a probléma megoldása érdekében – áll a Salrom válaszlevelében.

Hirdetés

A bányában dolgozók rosszullétére vonatkozó állítást illetően azt közölték, hogy ez nem megerősített, ugyanakkor – folytatják – megemlítendő, hogy április 18-án a bánya turisztikai részlegén személyzetet biztosító vállalkozás három női alkalmazottja – akik nem a sóbánya alkalmazottai – rosszullétre panaszkodott. Nem ismert, hogy mitől lettek rosszul, de már mindhárman jól vannak – közlik a válaszlevélben, arra is kitérve, hogy a bánya vezetősége azonnal megtette a szükséges intézkedéseket ez ügyben.

„A bánya turisztikai részlegének levegőminőségét gondosan ellenőrzik. E tekintetben gyakori méréseket végeznek erre szakosodott személyek. Az elvégzett elemzések azt mutatják, hogy

Idézet
a levegőminőségi paraméterek a normális határértékeken belül vannak.

A fentieken túl az olvasók korrekt tájékoztatása érdekében a következő pontosításokat tesszük: amint azt a parajdi sóbányában észlelték, az április 17–19. közötti heves esőzések miatt a Korond-patakból édesvíz szivárgott a föld alá. A heves esőzések miatt a Korond-patak medrében egymást követő túlfolyások voltak, amelyeket nem lehetett megfékezni, és

Idézet
nagy mennyiségű víz jutott be a bányába, ami kritikussá tette a helyzetet.

Ezért a dolgozók és a látogatók biztonsága érdekében az Országos Sóipari Társaság Rt. ügyvezető igazgatósága úgy döntött, hogy május 15-én 12.30-tól leállítja a termelési és a látogatási tevékenységet a bányában, amíg a patakból a föld alá bejutó víz okozta helyzet meg nem oldódik. A társaság minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy a parajdi sóbányát a lehető leghamarabb újraindítsa” – közli a Salrom.

Miként áll a probléma megszüntetése?

A Maros Vízügyi Igazgatóság az elmúlt napokban több frissítést is közzétett a parajdi sóbányánál zajló munkálatok helyszínéről. Ezekben beszámolnak arról, hogy az elmúlt napokban elterelték a Korond-patak folyását, és több munkálat is történt a jobb part megerősítése érdekében. A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Petrozsényi Tudományegyetem két műszaki szakértőjét is bevonták a probléma elhárításába: egy 120 méter hosszú, három csővezetékből álló rendszer kiépítésébe. Ezzel a megoldással a beszivárgásnak leginkább kitett területeken kívánták megszüntetni a problémát.

•  Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság Galéria

Fotó: Maros Vízügyi Igazgatóság

A vezeték nyomvonalán több műszakban dolgoztak a vízügy alkalmazottai,

olyan napok is voltak, amikor 45-en vettek részt a munkálatokban.

A vízügy számos munkagépet szállított a helyszínre, de a Hargita megyei tűzoltóság is küldött két motoros szivattyút a bányához. A csövek lefektetése mellett egy betonozott mederszakaszt is kialakítanak a munkálatok során, amely vészhelyzet esetén elvezetheti a nagy vízmennyiséget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés