
Mezei János. Újból felmentették minden ellene felhozott vádpont alól. Archív
Fotó: Veres Nándor
Gyergyószentmiklós korábbi polgármestere nem követte el azokat a törvénytelenségeket, amelyekkel a 2015-ben indult büntetőjogi eljárásban vádolták – mondta ki alapfokon csütörtökön a Maros Megyei Törvényszék. Mezei Jánost az eljárás során alapfokon már egyszer ugyanígy felmentették, most a megismételt folyamatban született meg az első döntés.
2022. március 10., 18:272022. március 10., 18:27
2022. március 10., 19:492022. március 10., 19:49
A törvényszék közlése szerint Mezei Jánost felmentették a hivatali visszaélés vádja alól, mert ez nem tartozik a büntetőtörvénykönyv hatálya alá. Ugyancsak felmentették a zsarolás vádja alól, mert ez nem történt meg.
Mivel a felbujtás vádja nem állta meg a helyét, ezzel párhuzamosan felmentették B. CS.-t is, aki a vád szerint a sikkasztást elkövette, azaz
Megállapították, hogy a perben sértett félként szereplő Monturist Kft. elállt a korábbi követeléseitől. Elutasították V. Zs. követeléseit is Mezei Jánossal szemben, és szintén elutasították V. Zs. követelését is a perköltségekre vonatkozóan is. A perköltségek így az államot terhelik. Mezei pedig visszakaphatja zárolt vagyontárgyait.
Mezei János, Gyergyószentmiklós akkori polgármestere ellen 2015. január 26-án indított eljárást a DNA, a vádhatóság szerint az elöljáró két évvel korábban törvénytelenül adott el egy 400 négyzetméteres gyilkostói telket, amely azelőtt a város gyilkostói területeit adminisztráló Monturist Kft. törzstőkéjéhez tartozott. Továbbá zsarolásként értékelték, hogy 2015. január 17-én felszólította a Monturist akkori ügyvezetőjét, Virág Zsoltot, hogy két napon belül nyújtsa be a felmondását.
A vádak később mind megdőltek 2015-ban a Hargita Megyei Törvényszék alapfokú eljárása során is, a fellebbezés után viszont a Marosvásárhelyi Táblabíróság visszarendelte alapfokra az ügyet, és a teljes bizonyítási eljárás újrakezdését rendelte el. Ez zárult le most csütörtökön a Maros Megyei Törvényszék döntésével.
Szabadulása után pedig június 5-ig ismét házi őrizetben volt. Az alapfokú döntés 2018 júliusában született meg – amelyben Mezeit ártatlannak találták a vádpontokban. A Marosvásárhelyi Táblabíróságon 2019 novemberében rendelte el az új eljárást.
„A székely szabadság napján bebizonyosodott az ártatlanságom, ugyanaz a döntés született ismét, mit a korábbi eljárás során.
– fogalmazott megkeresésünkre válaszolva Mezei János. Hozzátette, várja a fellebbezési határidő végét, és bízik abban, hogy a mostani ítélet jogerőre emelkedhet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!