Hirdetés
Hirdetés

Menetrendszerinti autóbuszjáratok indulnak Csíkszeredából a marosvásárhelyi reptérre

Haithem Souani és Peti András •  Fotó: Haáz Vince

Haithem Souani és Peti András

Fotó: Haáz Vince

A Transilvania repülőtér vezetősége és a légikikötőt fenntartó Maros Megyei Tanács idén 152 ezres utaslétszámot szeretett volna megvalósítani, és ez előreláthatóan év végéig eléri majd a 180 ezret. Jövőre két új úticélt is felvennének a meglévők mellé, konkrétumokról azonban egyelőre nem tudtak beszámolni. Az biztos, hogy jövőre is repülhetünk Marosvásárhelyről Egyiptomba, ezen belül is Gurdakába. Ugyanakkor két menetrendszerinti buszjáratot is indítanak Csíkszeredából a marosvásárhelyi reptérre.

Simon Virág

2019. december 10., 13:562019. december 10., 13:56

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia énekkara spontán koncertet tartott kedden délelőtt a marosvásárhelyi Transilvania repülőtéren, feldobva a Londonba készülők várakozását. Az énekesek több nyelven, karácsonyi dalokat adtak elő.

Peti András a légikikötő igazgatója elmondta, hogy elégedett az idei évvel, hiszen sikerült a célként kitűzött utasszámot meghaladni.

Azt szerették volna, hogy idén 152 ezer utasa legyen a Transilvania reptérnek, de ezt már túlhaladták, előreláthatóan az évi utasforgalom december végéig eléri a 180 ezret, ami nagymértékben a Budapest-Marosvásárhely közötti, napi járatoknak is köszönhető.

Az igazgató elmondta, hogy a budapesti járatok nagy népszerűségnek örvendenek, reméli, hogy ez így is marad. Ezek mellett a nyáron üzemelő charterjáratok is nagyon népszerűnek bizonyultak. Tavaly egy kolozsvári turisztikai ügynökség újraindította az Egyiptomba, Gurdakába szállító járatot Marosvásárhelyről is, s  a június-szeptember közötti menetrend szerinti járatok szinten 100 százalékban tele voltak. Mint az utazási iroda igazgatója, Haithem Souani elmondta elégedettek voltak az utaslétszámmal, azt tapasztalták, hogy

a Maros és a környező megyeiek érdeklődnek az egyiptomi úti cél iránt, így jövő nyárra újra lehet helyet foglalni ezekre a csomagokra marosvásárhelyi indulással.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

„Marosvásárhelyről fiatalok repültek nyaralni, szórakozni Egyiptomba, de  kis és nagyobb gyermekes családok is nagyon szerették ezt a célpontot. Amennyiben igény van meg tudjuk hosszabbítani a szezont, hiszen Egyiptomban már áprilistól lehet fürdeni, pihenni és akár októberben is strandolásra alkalmas az idő. Ha a vásárhelyiek, Maros megyeiek és környező megyékből érkezők erre igényt tartanak korábban is indítunk majd járatokat” – részletezte. Haithem Souani arról is beszélt, hogy tárgyalásokat folytatnak egy légitársasággal, mert szeretnének egy új járatot beindítani Marosvásárhelyről, de a célpont kilétét még nem tudja felfedni, mert a tárgyalásokat még nem zárták le. Peti András a reptér igazgatója is azt mondta, hogy

azt szeretnék, ha a meglevő ajánlatok mellett jövő nyártól két új úti cél szerepeljen a kínálatukban, de egyelőre ezekről nem tud nyilatkozni.

Emlékeztetett, hogy sokkal kevesebb repülőt gyártanak, mint amennyire a rohamosan fejlődő turizmusnak szüksége lenne.

Utasokra várnak a maxi-taxik a reptéren •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Utasokra várnak a maxi-taxik a reptéren

Fotó: Haáz Vince

A Székelyhon kérdésére a reptér igazgatója elmondta, hogy

Csíkszeredából indul két menetrendszerinti járat, amely egészen a reptérig szállítja az utasokat, az egyik Gyergyószentmiklós, a másik Székelyudvarhely, Szováta érintésével.

Marosvásárhelyről minden induló és érkező járathoz ki lehet jönni kisbusszal. Egy jegy ára 30 lej, ami kevesebb, mintha egy személy taxival jönne ki a repülőtérre. Nagyon kevés utas veszi igényben a Marosvásárhely és reptér között közlekedő menetrend szerinti járatokat, az ezt működtető cég vesztességes és nem tudni meddig tartja fent a járatot. „Azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb utast családtagjai, barátai, ismerősei hoznak ki a reptérre. Bár tudnak a menetrend szerinti járatról mégis más módon utaznak ide” – tért ki a tapasztalatokra az igazgató.

Hirdetés

Hirdetés
6 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés