Hirdetés
Hirdetés

Megújul a Güdücre vezető út

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Munkagépek dolgoznak a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdüc faluba vezető úton, alapoznak, szélesítik az úttestet. Aszfaltot jövőre kap majd az ötkilométeres útfelület.

Gergely Imre

2024. szeptember 30., 20:152024. szeptember 30., 20:15

Güdüc zsákfalu, azaz csak egy közút vezet ide, ezért is van nagy jelentősége annak, hogy a most zajló munkálatoknak köszönhetően a 12-es országúttól egészen a kis falu templomáig, öt kilométer hosszan modernizálják az utat.

Jelenleg az útalap készítése, megerősítése, útszéli árkok és átereszek felújítása, illetve létesítése van folyamatban. Ebben az évben ennek elvégzése van tervben.

Tavasszal majd újra ellenőrzik az elkészülő útalapot, és ha kell, még megerősítik, azt követően fognak aszfaltozni

– mondta el a Székelyhon megkeresésére válaszolva Danguly Ervin polgármester.

Hirdetés

Hozzátette, a kivitelezés jó ütemben zajlik, ennél jóval nehézkesebb volt az előkészítő folyamat. Az Anghel Saligny-programból nyert 6,1 millió lejt a község a güdüci út korszerűsítésére, és ki is írták a közbeszerzést, de erre nem jelentkezett senki. Ezt követően frissítették az árszámítást az aktuális árakhoz igazítva, így

a második kiírásnál már sikerült nyertest hirdetni.

A teljes beruházás összértéke az újraszámítás után 7,71 millió lejre nőtt, amiből 6,1 milliót fedez az Anghel Saligny programból elnyert támogatás, a különbözet pedig önrész.

Idézet
Tartós, jó út épül ki

– szögezte le Danguly. A polgármester még elmondta, egyre többen építkeznek Güdücön, és az itt élők, illetve az újonnan házakat építők részére az önkormányzat feladata a megfelelő infrastruktúra biztosítása. Egy másik fejlesztésre is készülnek, hogy az áramszolgáltatást is korszerűsítsék; erről folynak egyeztetések az áramszolgáltatóval. A jó út és a megfelelő áramellátás pozitív hatása Güdüc faluképén is változtatni fog pár év alatt – véli Danguly Ervin.

A fakitermelés miatt ment tönkre az út

A güdüci utat több mint tíz éve aszfaltozták le, és azóta aszfalton lehetett eljutni a motoros pályára is, ahol több rangos versenyt rendeztek. Az útnak az évek alatt romlott a minősége, főként azóta, hogy

egy széldöntés miatt több tízezer köbméternyi fát kellett kitermelni és elszállítani. Az út pedig nem erre a terhelésre volt tervezve.

Már akkor eldöntötte az önkormányzat, hogy a legelső lehetőséget kihasználva modernizálni fogják. A Saligny-program volt ez a lehetőség, amiből a szárhegyi, még aszfaltburkolat nélküli utcák aszfaltozására is támogatást szerettek volna szerezni, de kerethiány miatt az nem sikerült – ismertette Danguly Ervin.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Hirdetés