Megismerni azokat, akiknek örmény felmenői áttették életüket egy másik országba

Meghatározó életszakaszt, tanulmányaiból tizenegy évet töltött Olaszországban. Amikor hazatért Jerevánba, vallomása szerint „vissza kellett örményesednie”.

Kései gyermekként, harmadik fiúként érkezett. Szülőfalujában kezdett tanulni. Gyermekkorában, a Szovjet Örményország templomai zárva voltak. Nem vallásosoknak, valamely felekezethez tartozóknak, „kis Lenineknek” kellett lenniük – mondta nevetve, mikor azt kérdeztem, tudták-e örménykatolikus vallásukat gyakorolni akkoriban. Évente egyszer, húsvétkor megnyílt a templom ajtaja. A szent hajlék padlójára lefektetett betonkeresztet megcsókolhatták a hívek, aztán kimentek a lerombolt kupolájú istenházából. Mögöttük, újabb évre bezárták a templomajtót. Örményországban úgy tartják, hogy amelyik templomnak nincs kupolája, az szektás gyülekező hely, a kommunizmus idején nem is hagytak templomkupolát a helyén. Örménykatolikus papként, most azon igyekszik, hogy bármi áron visszaépítsék templomuk kupoláját.

A rendszerváltás után, amíg a helybéli történelemtanár nem kért és kapott Rómától papot, nem volt istentisztelet Karen Daveyan szülőfalujában, Panikban. Az első lelkipásztor a Comitas nevű atya volt, aki Szent Lázár szigetéről, a mechitarista, örmény katolikus rendből érkezett. (szerk. megj. Ezt a férfi szerzetesrendet örmény bencéseknek, kelet bencéseinek, kelet jezsuitáinak tartják.) Az atya újraépítette a templomot, az iskolát, a kórházat. Mellette ministrált, énekelt a kórusban. 

Karen ébredező hivatását követve papi pályára készült, ám édesapja egy ideig nem engedte el. Tizenöt éves korában elvégezte a kilencedik osztályt, a tizediket már Velencében folytatta. Szent Lázár-szigetén a mechitaristáknál tanult: tudományos középiskolát végzett, majd egy év noviciátus következett. Padovában folytatta tanulmányait, végül a római Pápai Örmény Kollégium diákja volt. Visszatérve Jerevánba, az ottani állami egyetemen két év teológiát végzett, amit két év magiszteri képzés követett.

Noha az örménykatolikus papok nősülhetnek, nem akarták felszentelni. Örményországba látogató olasz csoportok idegenvezetője volt addig, amíg az új, „nősülés-párti”, érsek diakónussá majd pappá szentelte, és beiktatta jereváni örménykatolikus plébánosnak, amely a Ghiumri Örménykatolikus Egyházmegyéhez tartozik. Azt is elmondta, hogy Örményország lakosságának mindössze három százaléka a Rómához tartozó örménykatolikus. Számukat 120-140 ezerre teszik. A lakosság nagy része az Örmény Apostoli Egyház tagja.

Jereván örménykatolikus szempontból szórványnak számít. Kinevezésekor az egyházközséget 35 család alkotta, ma 108. A gyülekezetet azok a szerencsésebb szíriai örmény keresztények is gyarapítják, akiknek sikerült odamenekülniük. Többeket befogadott a vendégházukba. Az épület korábban szocialista gyermekotthon volt, amit az államtól kapott meg az egyházközség. Jelenleg bentlakást működtet benne Karen Daveyan atya. Nagy örömük, hogy tíz fiatal ott készül a papi pályára.

Évszázadokon keresztül meghatározta énképüket az örmény hagyomány. Gyergyószentmiklóson a templomban meg is köszönte a valahai ősöknek, a mai nagyszülőknek, szülőknek, hogy átadták gyermekeiknek az örmény hagyományt.

Az ősök öröksége

Egyik legnagyobb lelki nyomot hagyó élményét a csíkszépvízi látogatáson élte meg.

„Elméletileg ilyen nincs, gyakorlatban mégis hallottam – sorolta. – Hét-nyolc generációra visszamenőleg mindenki kívülről fújja az őseit, tudja, honnan jöttek Erdélybe, hol lakott az ükapjának a nagyapja, mivel foglalkozott az új, választott hazában. És a fényképeken ki-ki megmutatja név szerint a megörökített felmenőit.”

Az Erdélyben letelepedő örmények a 19. század közepén ugyan nyelvet váltottak, ami a későbbiekben is folytatódott, de az örmény templomi szertartáshoz, liturgikus hagyományaikhoz ragaszkodnak.

Az Erdélyben töltött napok alatt minden meglátogatott, az örménység nyomait őrző településen megtapasztalt valami rendkívülit. Erzsébetvárosban láthatta az oda települt örmények által épített kilenc templom közül az elsőt, és még másik hármat, így az Árpád-házi Szent Erzsébet, katedrális méretű plébániatemplomot. A felbecsülhetetlen értékű, Erzsébetvárosban őrzött ereklyék között van a Szent Keresztből való, a Páduai Szent Antalé is. A templom- és iskolaépítő pap, Ávéd Lukács szíve mindenféle balzsamozás nélkül épségben megmaradt. Míg az arról készült fényképet megmutatta, megjegyezte: „Olyan nagy szeretet volt a szívében, hogy halála után sem romlott meg.”

A zarándok pap legnagyobb meglepetése

Amikor Erdélybe készült, nem képzelte, hogy ilyen örmény tradíciót valló közösséggel fog találkozni. Várták, fogadták és mind-mind örmény nevekkel mutatkoztak be: Ávéd, Lukács, Bodurian… A látogatássorozat legnagyobb élményeként az örmény identitású közösséget emelte ki. Személyes világképe pacifista, ebben erősítette meg az erdélyi véreinél tett látogatás. Örménységéből fakadóan szeretné, ha minden nép, kultúra megférne egymással, tisztelve egymást és tradícióit. A történelem során az örménységet a környező népek időről-időre megtámadták, el akarták pusztítani. Még sincs bennük gyűlölet, úgy veszik, ez a sors csapása. Vágynak békében élni. A hetven év kommunizmus nem múlt el nyomtalanul, és a kis Örményországnak megvannak a maga napi bajai, köztük a szegénység.

A beszélgetésünket záró mondatoknál Karen Daveyan, Comitas atya láthatóan elérzékenyült, könnyeivel küszködött.

– mondta.

Jerevánba hazatérve nem csak meghívóiért, vendéglátóiért és nem is csak az élőkért fog imádkozni, hanem mindazokért, akik a maiaknak átadták az örmény hagyományt.