Hirdetés
Hirdetés

Meghirdette gyerek- és ifjúsági bérleteit a Figura Stúdió Színház

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház évek óta hirdet óvodások, iskolások számára bérleteket. A 2019–2020-as évadban is több korosztály számára biztosítanak lehetőséget, hogy több előadást tudjanak megnézni kedvezményesen.

Barabás Orsolya

2019. szeptember 26., 14:002019. szeptember 26., 14:00

Az óvodások az Udvarhely Bábműhely előadásában Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjait tekinthetik meg, majd a kolozsvári Puck Bábszínház látogat Gyergyószentmiklósra, Lázár Ervin meséje alapján a Szegény Dzsoni és Árnika című bábelődást mutatják be a kicsiknek. A számukra kínált bérlettel megnézhetik még november 4-én a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház Bálna Béla című darabját is, valamint a Kalamajka koncerten is részt vehetnek.

Hirdetés

A kisiskolásoknak is négy programot ajánlanak. Lázár Ervin meséje nyomán Dávid A. Péter rendezi a Négyszögletű kerek erdőt jövő év elején, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Böszörményi Gyula Hótündérét mutatja be, a Csíki Játékszín pedig Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című művét kínálja számukra.

Az I–IV. osztályosok is részt vehetnek a sepsiszentgyörgyiek Kalamajka koncertjén. Az V–VI. osztályosok a koncert helyett a gyergyószentmiklósi Játszínkék színjátszó csoport előadását tekintheti meg. A Grimm testvérek műve alapján készült A Brémai muzsikusok című produkció lesz az első előadás a bérletrendszerben, ezt október 1–3. között játsszák – tudtuk meg Kozma Pétertől, a Figura Stúdió Színház közönségszervezőjétől.

A VII–VIII. osztályosok számára lesz a legbővebb kínálat,

a budapesti Népművészeti Kft. 7 nap és a Világgá mentem című előadással érkezik Gyergyószentmiklósra, emellett a Négyszögletű kerek erdőt és a szintén figurások által játszott Marie Jones: Kövekkel a zsebében című darabot láthatják. A bérlet keretében megtekinthetik a gyergyószentmiklósi Szín-kron Csoport Idő! Most! című előadását is.

A középiskolások ebben a színházi évadban három figurás előadást láthatnak, Martin McDonagh Macskabaj című darabját, amely a No Sugar zenekar közreműködésével jött létre, a Barabás Árpád által rendezett Abigail buliját és a Füst, avagy a színház elfoglalása című produkciót.

A gyerek- és ifjúsági bérletek ára egységesen 20 lej.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés