
Fotó: Belügyminisztérium/Facebook
A belügyminisztérium megható történetet tett közzé vasárnap a Facebook-oldalán. Azt idézik fel, miként mentettek meg a tűzoltók egy márkosréti ötgyerekes családot a június végi árvíz során.
2018. július 09., 19:102018. július 09., 19:10
A történetet ezúttal nem hivatalos formában tálalják, hiszen párbeszédekkel fokozzák a hangulatot, sőt a következtetés is az érzelmekre hat:
A közzétett történet szerint hét tűzoltó már több órája terepen volt, amikor bejelentést kaptak, hogy a dobollói gát megrepedt, egy ötgyerekes család pedig a házuk padlásán rekedt. A tűzoltók három kilométeren keresztül az erős árral szemben tolták a mentőcsónakot, amely két alkalommal is majdnem felborult. A kerítésekbe kapaszkodtak, hogy ne sodorja el őket az ár. Végül megtalálták a családot, az öt gyerek – köztük egy kétéves ikerpár – a padlásra menekült.
Több mint félórába telt, amíg a mentőcsónakot biztonságos helyre vontatták. Az egyik kislány felajánlotta a csizmáját a megmentőjének, hogy ne kelljen a saját átázott csizmájában dolgoznia tovább.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.
Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.
A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
szóljon hozzá!