
A szemétgócokat igyekeznek felszámolni a hulladékgyűjtők megszüntetésével
Fotó: Beliczay László
Két hulladékgyűjtő-helyet szüntetnek meg péntektől Homoródszentmárton községben, ahová többnyire illetéktelen személyek hordják a hulladékot, elcsúfítva az érintett települések közterületeit. Ezentúl csak a házak elé kitett kukákat üríti ki a szemételszállító vállalat.
2019. február 20., 09:092019. február 20., 09:09
Nemcsak az arra jogosult helybéli tömbházlakók, hanem szomszédos településeken élők is a Homoródszentmárton központjában lévő gyűjtőhelyre hordják a szemetet, amit csak kéthetente szállít el a szolgáltató – kezdett a probléma kifejtésébe Jakab Attila polgármester. Mint mondta, éppen ezért szinte folyamatosan színültig vannak a kukák, ráadásul a környékük is meglehetősen szemetes, ami rontja a faluképet. Ennek okán döntöttek úgy, hogy
Jakab rámutatott, hasonló gondok vannak Homoródabásfalván is, ahol korábban azért létesítettek köztéri tározót a falu bejáratánál, mert egy rossz híd miatt nem lehetett eljutni a település minden részére a szemétszállító autóval. Az átkelőt ugyan felújították, de sokan továbbra is az említett kukákat használva igyekeztek megszabadulni a fölöslegessé vált dolgaiktól. Éppen ezért a község vezetősége úgy döntött, hogy ott is felszámolja a gyűjtőhelyet, ez esetben azonban nem létesít újat a falu területén.
– jelentette ki Jakab.
Fotó: Beliczay László
A szemétszállító jelenleg kéthetente járja végig a községet, a szolgáltatás pedig évi 66 lejbe kerül. Ez kis mértékben ugyan, de drágulni fog a közeljövőben, hiszen a polgármesteri hivatal egyeztetéseket folytat a szolgáltatóval a szelektív hulladékgyűjtés megszervezése érdekében. Ez azt jelenti, hogy a háztartási szemetet továbbra is kéthetente fogják elszállítani, de ugyanilyen időközönként eljönnek a külön válogatott papír-, műanyag, fém- és üveghulladékért is, amit szintén a kapuk elé kihelyezett kukákból visznek el.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!