
Idén is folytatódik a Magyarok Kenyere program
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nehéz év áll a gazdák mögött is, több problémával kellett szembenézniük 2022-ben, de ugyanakkor megannyi lehetőséget tartogat számukra a 2023-as év – hangzott el a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének (SZGE ) Szovátán tartott évértékelő gyűlésén, január 17-én.
2023. január 19., 12:192023. január 19., 12:19
2023. január 19., 12:202023. január 19., 12:20
A falugazdász-hálózat tagjai mérlegelték az elmúlt év tevékenységeit, programjait, számba vették a 2023-as év felépítését, valamint Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár bemutatóját is meghallgatták az új országos stratégiai terv kapcsán – jelezték a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben.
„Nehéz év áll a gazdák mögött is, több problémával kellett szembenézniük 2022-ben, de ugyanakkor megannyi lehetőséget tartogat számukra a 2023-as év. Idén is nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai tanácsadásra, ezért 2023-ban is bizalommal forduljanak falugazdászainkhoz, igényeljék szakmai tudásukat és tapasztalataikat.
Az elkövetkező hónapokban a fórumok fő tematikáját az új országos stratégiai terv felépítése, irányelvei adják majd, hogy a gazdák számára érthetőbbé tegyék az új támogatási formákat” – írja Becze István, az SZGE elnöke az említett közleményben.
Az eseményen Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár bemutatta és felsorolta az új országos stratégiai terv legfőbb irányelveit, amellyel kapcsolatban a falugazdászok kérdéseikre, feltevéseikre is választ kaphattak. Az egyesület szakemberei
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!