
Lakat alatt a forrásvizek. A forrásházak elkészítésétől függ, hogy mikor lehet megízlelni
Fotó: Veres Nándor
Kutató- és feltáró fúrások, vízelemzések és látványtervek után több mint öt éve betongyűrűkkel, lakattal lezárva várják a szebb jövőt a Csíkszereda központjában feltárt borvízforrások. Hogy mikor lehet megízlelni ezek vizét, az egyelőre még nem ismert.
2021. március 19., 22:032021. március 19., 22:03
A tíz éve elkezdett kutatófúrások kezdeményezője a volt polgármester, Ráduly Róbert Kálmán volt, aki abban az időben szívügyének tekintette, hogy
Négy helyszínen végeztek kutató-, majd feltáró fúrásokat, az akkor felújítás alatt álló Szabadság és Majláth Gusztáv Károly tereken, a központi parkban, illetve a Gál Sándor téren.
Utóbbi források vize magas ásványianyag-tartalmú, szén-dioxidban is gazdag – igaz, ezt csak az elemzők tudják, a városlakók nem, pedig szeretnék. Ezt a két forrást betongyűrűkkel, tetővel, lakattal zárták le mindaddig, amíg megfelelő borvízházak, pavilonok épülnek köréjük. Ennek több mint öt éve.
Habár nem jelentenek milliós költségeket, a forrásházak kialakítása egyelőre a látványterveknél megakadt,
A Gál Sándor tér esetében ezt összekötötték a tér teljes felújításával, ugyanakkor ezt a Kossuth Lajos és Hargita utcák arculatát is megváltoztató korszerűsítés is befolyásolta, amely a Temesvári sugárútnak a Kossuth Lajos utcától a Gál Sándor térig terjedő szakaszát, és a Decemberi Forradalom utcát is érinti.
A térfelújításról kérdésünkre Korodi Attila polgármester azt mondta, ez várhatóan két szakaszban történik meg,
A tér többi részének rendezése a forrásház építésével együtt egy következő lépés lesz. A központi parkban levő borvízkút kialakítása nem függ semmilyen más beruházástól, ott
Ott a kút vizének állandó körforgását elektromos szivattyú biztosítaná, kútból azonban nem folyna állandóan a forrásvíz, hanem egy kézi szivattyút kellene ehhez használni. Korodi Attila szerint
Úgy vélekedett, jó és hasznos lenne, de meg kell húzni valahol a vonalat, mert sok beruházás van napirenden.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás