Hirdetés
Hirdetés

Még várni kell a Csíkszereda központjában létesített ásványvízkutak használatára

Lakat alatt a forrásvizek. A forrásházak elkészítésétől függ, hogy mikor lehet megízlelni •  Fotó: Veres Nándor

Lakat alatt a forrásvizek. A forrásházak elkészítésétől függ, hogy mikor lehet megízlelni

Fotó: Veres Nándor

Kutató- és feltáró fúrások, vízelemzések és látványtervek után több mint öt éve betongyűrűkkel, lakattal lezárva várják a szebb jövőt a Csíkszereda központjában feltárt borvízforrások. Hogy mikor lehet megízlelni ezek vizét, az egyelőre még nem ismert.

Kovács Attila

2021. március 19., 22:032021. március 19., 22:03

A tíz éve elkezdett kutatófúrások kezdeményezője a volt polgármester, Ráduly Róbert Kálmán volt, aki abban az időben szívügyének tekintette, hogy

Csíkszereda központjában ismét legyen borvízforrás, ahogy korábban is volt.

Négy helyszínen végeztek kutató-, majd feltáró fúrásokat, az akkor felújítás alatt álló Szabadság és Majláth Gusztáv Károly tereken, a központi parkban, illetve a Gál Sándor téren.

Noha mindenütt találtak vizet, és a két téren helyet is hagytak borvízkutak építésének, az utólag elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok mégsem ezeken a tereken, hanem a parkban és a Gál Sándor téren felszínre hozott borvizek fogyaszthatóságát igazolták.

Utóbbi források vize magas ásványianyag-tartalmú, szén-dioxidban is gazdag – igaz, ezt csak az elemzők tudják, a városlakók nem, pedig szeretnék. Ezt a két forrást betongyűrűkkel, tetővel, lakattal zárták le mindaddig, amíg megfelelő borvízházak, pavilonok épülnek köréjük. Ennek több mint öt éve.

Hirdetés

Nem léptek előre

Habár nem jelentenek milliós költségeket, a forrásházak kialakítása egyelőre a látványterveknél megakadt,

az azóta eltelt években nem tudták felverekedni magukat a városi önkormányzat által rendre elfogadott beruházási listákra.

A Gál Sándor tér esetében ezt összekötötték a tér teljes felújításával, ugyanakkor ezt a Kossuth Lajos és Hargita utcák arculatát is megváltoztató korszerűsítés is befolyásolta, amely a Temesvári sugárútnak a Kossuth Lajos utcától a Gál Sándor térig terjedő szakaszát, és a Decemberi Forradalom utcát is érinti.

A térfelújításról kérdésünkre Korodi Attila polgármester azt mondta, ez várhatóan két szakaszban történik meg,

elsőként a mostani körparkoló átalakítására készülnek – ez a költségvetés függvényében már idén elkezdődhet.

A tér többi részének rendezése a forrásház építésével együtt egy következő lépés lesz. A központi parkban levő borvízkút kialakítása nem függ semmilyen más beruházástól, ott

egy fa-fém szerkezetű forrásház elkészítésének megvalósíthatósági tanulmányát 2019 elején fogadta el az önkormányzati képviselő-testület, de a kivitelezésig nem jutottak el.

Ott a kút vizének állandó körforgását elektromos szivattyú biztosítaná, kútból azonban nem folyna állandóan a forrásvíz, hanem egy kézi szivattyút kellene ehhez használni. Korodi Attila szerint

a költségvetés elfogadása után derül ki, hogy milyen beruházásokra tudnak idén megfelelő összegeket fordítani, ezért még nem lehet tudni, hogy az utóbbi borvízkút kialakítása része lesz-e ennek.

Úgy vélekedett, jó és hasznos lenne, de meg kell húzni valahol a vonalat, mert sok beruházás van napirenden.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés