
Fotó: Csató Andrea
Habár az alapréteg aszfaltot szinte a teljes szakaszon leterítették, némileg eltolódott a Máréfalva Csíkszereda felőli kijárata és Cekend-tető közötti elkerülő út megépítésének befejezése. A kormánytámogatás utalásával van a gond.
2025. február 20., 15:572025. február 20., 15:57
A gazdákat szeretné segíteni földjeik egyszerűbb megközelítésében, ugyanakkor a 13A jelzésű országutat is tehermentesítené a máréfalvi önkormányzat, amely két útszakasz felújításáért pályázott az országos infrastruktúra-fejlesztési Angel Saligny programban.
A 8 millió lejes támogatásból mostanra leaszfaltozták a tizenhétfalusi út 1,1 kilométeres szakaszát, amely elsősorban a több mint 400 taggal rendelkező közbirtokosság számára jelent nagyobb segítséget.
A projekt másik részeként a Máréfalva Csíkszereda felőli kijárata és a Cekend-tető között kezdték el egy 2,6 kilométeres útszakasz újjáépítését. E munkálat elvégzésével ugyanis
Fotó: Csató Andrea
A projekt nemcsak a helyi gazdáknak, de az átutazóknak is kedvez, hiszen számos forgalmi dugó alakult ki az országút érintett részén. Sajnos volt, hogy baleset miatt kellett várakozzanak az autósok, de olyan is, hogy a fák kivágása miatt kellett korlátozni a közlekedést. Az elkerülő szakasz megépülésével viszont várhatóan megszűnnek az említett gondok.
Tavaly nyáron azt tapasztaltuk, hogy látványosan zajlik a munka a helyszínen:
Nyitott sáncok, támfalak építése, valamint a kopóréteg útburkolat leterítése volt már csak hátra az őszre tervezett befejezésig.
Fotó: Csató Andrea
Kovács Imre, Máréfalva polgármestere a Székelyhonnak elmondta, hogy sajnos nem tudtak az elképzelések szerint haladni, ugyanis gondok vannak a pályázaton elnyert támogatással.
– vázolta a helyzetet az elöljáró.
A helyszínen azt láttuk, hogy mostanra szinte mindenhol leterítette az alapréteg aszfaltot a kivitelező, csupán egy néhány méteres szakasz maradt ki. A polgármester közölte, hogy
Az alapréteg aszfaltot már leterítették az elkerülő út nagyrészén
Fotó: Csató Andrea
Már el is készültek a munkálatok alapját képező tervek, így idén a kivitelezés is megtörténhet.
Mindemellett támfalakat kell még építeni az elkerülő út mentén, ugyanakkor a kopóréteg-burkolat leterítése sem maradhat el. Az elöljáró bízik benne, hogy idén befejeződhet a beruházás.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!