
Vezetékes víz és öblítős angolvécé is lesz a kerti illemhelyeket felváltó szaniterkonténerekben
Fotó: Kristó Róbert
Év végéig minden iskolában korszerű vécéket alakíttatna ki a kormány, a pénzügyi tárca vezetőjének bejelentése szerint e célból nemsokára országos program indul. Az egészségügyi működési engedéllyel nem rendelkező tanintézetekben ez számít a legfőbb és legköltségesebben orvosolható hiányosságnak.
2019. február 13., 12:052019. február 13., 12:05
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter bejelentése szerint év végéig minden tanintézetnek angolvécéi és vezetékes vize lesz, ugyanis nemsokára országos programot indítanak, melynek keretében
Az összeg fedezni fogja a beruházás teljes költségét, beleértve a vízvezetékre csatlakozásét, a szeptikus tartályok telepítésével járó kiadásokat vagy az iskolaépület és a szaniterkonténer közti folyosó megépítésének kiadásait. Ezenkívül lesz egy egységes követelményrendszer is, amit a tanintézetek vezetősége alkalmazhat a beszerzés során – jelentette be a tárcavezető.
Ez a legköltségesebben és legkörülményesebben orvosolható probléma a tanintézetekben – tájékoztatott Görbe Péter. A főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta, hogy
„Más megyékhez viszonyítva Hargita megyében nincs nagyon sok ilyen iskola” – fűzte hozzá, a hiányosságok közt megemlítve a korszerű fűtésrendszereket is. Megjegyezte viszont, hogy utóbbit könnyebb kiépíteni, mint egy előírásszerű illemhelyet, különösen ott, ahol még a faluban sincs vezetékesvíz-rendszer, illetve szennyvízelvezetés, ezért is jelentenek majd nagyobb segítséget az iskoláknak a szaniterkonténerek. Az egységes beruházás ugyanakkor várhatóan az egészségügyi engedélyek megszerzését is gördülékenyebbé teszi majd.
Az oktatási minisztérium múlt év elején tett közzé egy megyékre lebontott kimutatást arról, hogy hány tanintézetben kénytelenek kerti vécét használni a diákok. Akkor még országszerte meghaladta a 2400-at az ilyen iskolák, napközik száma. A székelyföldi megyék jól álltak e tekintetben az országos átlaghoz képest: a kimutatás szerint Hargita megyében egy éve 12, Maros megyében 2, Kovászna megyében pedig 10 oktatási egységben nem volt kiépítve benti illemhely, csak kerti vécékkel rendelkeztek.
Másodpercenként 1250-ről 1300 köbméterre emelkedett a Duna vízhozama vasárnap a romániai belépési pontnál, Báziásnál, és továbbra is jelentősen elmarad a másodpercenként 3900 köbméteres októberi sokéves átlagtól.
Csaknem 15,5 millióan utaztak vonattal Romániában 2026 második negyedévében, 5,8 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában – közölte vasárnap az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki Tarr Zoltán erdélyi látogatásán, a Madarasi Hargitán. Három célkitűzést fogalmazott meg ezzel kapcsolatban a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A barátságtalan idő – sűrű köd, alig 6–7 Celsius-fok – sem tartotta vissza a motorosokat, sokan érkeztek október 18-án a Hármaskereszthez, hogy a szezonzáró áldáson együtt adjanak hálát az elmúlt hónapokért.
Erdély számíthat Magyarország támogatására, testvéri jelenlétére – jelentette ki a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Madarasi-Hargitán vasárnap.
Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével – mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtéte után a Vatikánba visszatérő pápát.
A védelmi minisztérium adatai szerint 2026-ban eddig hat drónt lőttek le Románia légterében; ugyanakkor további 44 drónt vagy drónmaradványt gyűjtöttek be és hatástalanítottak az ország területén.
Erős szélre és esőre figyelmeztető előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. Moldvában és helyenként Dobrudzsában sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a viharos széllökések miatt.
A hétvégén Hargita megye több településén is fennakadtak a rendőrség szűrőjén ittas sofőrök.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
szóljon hozzá!