Fotó: Gligor Róbert László
Vasárnap tizenegyedik alkalommal tartottak terménykiállítást Dózsa György községben. Az idén 16 gazda tette szemlére terményei legjavát, közülük 5 Teremiújfaluból, négy-négy Lukafalváról és Ilencfalváról, kettő Lőrincfalváról, egy Nagyteremiből érkezett.
2016. szeptember 19., 14:272016. szeptember 19., 14:27
Szebbnél szebb paradicsomot, paradicsom-, alma- és kápia paprikát, krumplit, káposztát, padlizsánt, hagymát, murkot (sárgarépa), petrezselymet szinte minden standon láthattunk, de nem volt hiány sárga-, zsenge- vagy szárazpaszulyból, apróuborkából, tejes kukoricából, cukkiniből, jégcsapretekből, kaporból, „kakastörökbúzából” sem, de hoztak virágot, lopó- és sütőtököt, mézterméket és őrölt fűszerpaprikát is.
A lukafalvi Dávid Mihályék terményeiket nemcsak nyersen, hanem feldolgozva is értékesítik, most is hoztak zakuszkát, savanyúságot, tárkonyt, paradicsomlevet. A fokhagymából és díszpaprikából fonott koszorúik itt is kelendőek voltak, az egyszerű szál 10–20, a koszorú 30, a kiskosár 50–60, míg a nagykosár 150 lejt ért, hisz nem kis munka van benne. Az ilencfalvi Sipos Lehel a termények mellett hidegpréselésű napraforgóolajat is hozott: három hektáron termeli a magot, a 6–7 lejes olajra már megvan a vásárlói köre a piacokon. Egyelőre Nagysármáson préseltet, de igyekszik hamarosan saját prést beszerezni.
Az ilencfalvi Mátyás Hajnalnál jókora sütőtököket találunk – nem mérte meg őket, de mindig ekkorák, istállótrágyára veti a magvakat. A murok sem apró nála, három darab egy kilogrammot nyom a piacon is, nemcsak a kiállításon. A nagyteremi Györfi Árpádnál már előre lefoglalták a padlizsánt, pedig 3 lejért méri: drágább, de ő minőséget ad, amit a marosvásárhelyi piacon egyesek eladnak, azt ő már kint a szántóföldön eldobja – mondja az igényes gazda.
Iszlai Tibor polgármester elmondta: az Alsó-Nyárádmentén őseink is zöldségtermesztéssel foglalkoztak, ezért a kiállításokat évente megszervezik, hogy a helyieket ösztönözzék arra, fel ne hagyjanak a termeléssel. Éppen ezért idén váltást is kezdeményeztek, megháromszorozták a kiállító gazdák részvételi díját, a minőséget vagy az egyéni erősséget pedig külön oklevéllel díjazták. Ezt azért is teszik most így, mert voltak évek, amikor mindig ugyanazok a termelők vitték el az első díjakat, és ezt egyesek kifogásolták. A 150 lejes részvételi díjjal pedig másokat is megpróbálnak vonzani, hiszen a mostanihoz képest volt olyan év is, amikor 28 gazda is elhozta terményeit.
A községben száznál is több személy vagy család foglalkozik zöldségtermesztéssel, háromnegyede kiváló gazda, és sokan csak ebből élnek, míg másoknak jövedelempótló tevékenység. Sokat kell dolgozni vele, a szárazság is nagy kockázatot jelent, de valamennyire kárpótolja a gazdákat az őszi értékesítési ár. Néhány éve ellepte a piacot az olcsó nyugati zöldség, de a murokországi gazdák nem ijedtek meg, kevesebb haszonért is a piacon maradtak, s egy-két év alatt stabilizálódott a helyük, nem kellett felhagyniuk a termeléssel – részletezte a község vezetője.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!