Százak a Kemény-kastély nyílt napján

A Kemény család korábbi ígéretéhez híven november 8-án megnyitotta a több mint nyolcszáz éves várkastély kapuját, hogy a történelem, az Erdélyi Helikon és a Kemény család múltja – és jelene – iránt érdeklődő közönség bejárhassa az ősi termeket, a kastélyt, a nemzeti kegyeleti hellyé magasztosult kastélyparkot.

Talán a család tagjai sem gondolták volna, hogy ilyen sokan eljönnek majd a kapunyitásra. Ám így történt, s ez kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy igenis van érdeklődés nemzeti múltunk, a történelmünket meghatározó emlékhelyek iránt. Jöttek helybeli lakosok, jöttek marosvásárhelyiek, szászrégeniek, Erdély csaknem minden szegletéből városiak és vidékiek, de jöttek az anyaországból kegyelettevők, kirándulók. És az erdélyi történelmi főúri családok számos tagját is ott láthattuk a látogatók között.

A szarvasos zászló alatt

A kapubástya utáni kis adminisztratív épületen ott volt a Kemény család bárói ágának ezüstnapos, -holdas, szarvasos címerrel ellátott, nemzetiszín farkasfogakkal szegélyzett lobogója, de ott lengett egy nagyobb változata a kastély homlokzati erkélyén is a – még – zárt kapu fölött. A bejárat előtti hídon megtorpant a látogatók áradata néhány percre. Az örökösök egyike, Nagy Kemény Géza pohár itallal, kaláccsal fogadta az érkezőket, majd koszorúkat helyeztek el báró Kemény János várfalon álló domborműve alatt.

Csak azután került sor a szimbolikus kapunyitásra, miután a település polgármestere, Ördög Ferenc a családi „istenhozott” után az önkormányzat üdvözletét is tolmácsolta, egyben kifejezve reményét, hogy a korábbi kastélyhasználó egészségügyi intézmény után a kulturális rendeltetés is munkahelyeket kínál majd a helybelieknek, úgy ahogyan az az államosítás előtt is szokásban volt a Kemény család részéről.

A kastélyudvaron üdvözlő beszédek hangzottak el. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja gyerekkori olvasmányélményeit elevenítette fel, amikor először találkozott Kemény János nevével. De szólott az író és felesége, Auguszta értékteremtő, egyszersmind közösségi összefogást generáló egyéniségéről, a mindenkit befogadó és mindenki által befogadott értékteremtő szellemiségről.

Tőkés László az interbellikus időszakról beszélt, amikor Kemény báró a megmaradásra, a talpraállásra biztatott a kastély falai közül, amikor soha nem múló emlékű irodalmi parnasszussá változtatta ezt a birtokot. És szólott arról is, hogy most az unokák, dédunokák folytatják a dicső előd munkáját.

Lassan, de őrölnek Isten malmai

A Trianon utáni útkeresés, Kemény János ebben vállalt szerepe képezte Kelemen Hunor beszédének gerincét. A transzszilván értékrend meghatározó jellege olyan múltból áthozott örökség, amelyet őriznünk kell, s továbbadnunk az utánunk következő nemzedékeknek – mondotta, s hozzátette: bár ezen belül is voltak viták, egy dolog biztos volt, az, hogy talpra kell állni, tovább kell lépni és ezt intézményesen tenni.

Megkérdőjelezhetetlenül a karizmatikus Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője volt a kapunyitási ünnepség „fő attrakciója”. A tőle megszokott nemes egyszerűséggel fogalmazott szavai jótékony mosolyt is csaltak a hallgatóság arcára, ugyanakkor el is gondolkodtattak: „Isten malmai lassan, de őrölnek” – kezdte beszédét Csaba testvér, utalva arra, hogy negyed századot kellett várni a restitúcióra, de végül mégiscsak megtörtént. Árpád vezér egy asztalhoz tudta ültetni a Kárpát-medence népeit, nem voltak felégetett települések, tömegsírok. Befogadott, integrált és hitte azt, hogy együtt könnyebb. Ezt a példát kell ma nekünk is követnünk – folytatta a gondolatmenetet a ferences szerzetes mindenki örömére.

Nyolcszáz év kötelez

Ezek után Vécsi Nagy Zoltán, az egyik Kemény-unoka ismertette a várkastély történetét (az örökös családnak három ága van, Géza és Zoltán az egyiket képviseli). Római kori és kora középkori építkezések után II. Endre királyunk a már meglévő várat 1228-ban elvette a kegyvesztett, felségáruló Kacsics Simontól.  II. Rákóczi György 1648-ban Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) adományozta. Ettől fogva Marosvécs háromszáz évig a Kemény család tulajdona volt.

Báró Kemény János 1923-ban megörökölte a marosvécsi birtokot, az volt a szándéka, hogy a reá szállott óriási vagyont a kultúra és a művelődés céljaira fordítsa. Ennek jegyében került sor 1926. július 16-18. között Marosvécsen az erdélyi írókat tömörítő első Erdélyi Helikon találkozóra. A várkastélyt a család 1949. évi kényszer kiköltöztetése után csaknem 60 éven át a román állam használta javítóintézetként, majd pszichiátriaként.

Az örökösök felolvasták azt a szándéknyilatkozatot, amely a kastély további sorsát, általuk elképzelt és megvalósításra váró rendeltetését körvonalazza. Ebből idézünk: „A Kemény-család célja, hogy a várkastély, amely a magyar kulturális örökség része, a néhai Kemény János író szellemiségéhez híven, ismét az erdélyi- és az összmagyarság kulturális és társadalmi céljait szolgálhassa. Ehhez széles körű, határokon átívelő, nemzeti összefogásra van szükség”.

Kastélytúra nyílvezetéssel

Báró Kemény Zoltán pohárköszöntője után kezdetét vette a kastély bejárása. Kis, padlóra ragasztott sárga nyilak segítették a látogatókat eligazodni. Mint kiderült, szükség is volt rájuk, nélkülük ugyanis a kezdő-látogató csak körbe-körbe járt volna a több tucat helyiség labirintusában. A tulajdonosok mindenüvé, még a padlástérbe is beengedték a látogatókat. Bár egészségügyi intézményként működött hosszú ideig az épület – vagy talán éppen ezért – számottevő strukturális károsodást nem szenvedett. Állaga megromlott, de más hasonló eredetű és rendeltetésű épületekhez képest viszonylag épen maradt fenn.

Nagyon ötletesen a különböző szobákba, termekbe korabeli fotókat állítottak ki, amelyek megmutatták, milyen volt a helyiség fénykorában. Ebből számot adhatott a látogató arról, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítottak az egykori kastélylakók a kultúra ápolásának. De a nagyszámú vendégszoba arra is rávilágított, hogy János báró és felesége, Auguszta mennyire önzetlenül vendégszerető és igazi házigazda volt.

Nem meglepő, mégis örvendetes, hogy a látogatók nagy többsége kilátogatott a  kastélykertbe. Sokan első ízben látták a Kós Károly-féle, Kuncz Aladár emlékére készült Helikon-asztalt, a Kemény család síremlékét, a százados tölgyeket. Minden az egykori Helikon-csoportosulásra, a mecénás Kemény családra emlékeztet. Mint ahogyan az is, hogy a várárok egyik részében büfét rendeztek be.

A kellemes novemberi időjárás majális-hangulatúvá varázsolta a kastélylátogatást, sokan megpihentek itt, erőt merítettek a várkastély bejárásához. A kastély udvarán pedig Kemény János könyveiből vásárolhattak a látogatók. S amíg a kastélytúra zajlott, az egyik teremben művészi műsorra került sor. Ezen fellépett Kilyén Ilka, Kozsik József, Szabó Előd, a marosvécsi néptánccsoport, a Bíborka együttes, a 9 éves Tamás Ádám pedig zongorakísérettel hegedült.