
Fotó: Boda L. Gergely
Egyértelműen a megfélemlítés és az elbizonytalanítás az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egy hete tartó akciójának a célja – vélekedik Kincses Előd ügyvéd arról, hogy a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnázium több diákjának a szüleit is tanúként hallgatták ki a tanintézettel kapcsolatos bűnvádi eljárás keretében.
2017. február 27., 13:582017. február 27., 13:58
Egy hete már, hogy sorra idézik be és tanúként hallgatják ki a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium több diákjának szüleit. „Telefonos, illetve rendőri felszólítást kaptak a szülők, hogy jelenjenek meg az ügyészségen. Ez félelmet váltott ki a szülőkben, de a közösséget is megrémítette, hiszen semmi közük nincs az iskolaalapításhoz” – ecsetelte Csíky Csengele, a szülői bizottság tagja, aki elmondta, hogy az első napokban azok kaptak felszólítást, akik korábban átiratban kérték, hogy gyerekeik az Unirea Főgimnáziumból átiratkozhassanak a katolikus gimnáziumba.
„Azt gondoltuk, hogy csak ezeket az embereket kérdezik meg, bár ez is alaptalan, de aztán megtudtuk, másokat is hívattak, és olyan kérdéseket intéztek hozzájuk, hogy miért választották a katolikus iskolát, ki győzte meg őket erről, mit tudnak az iskolaalapításról, vagy a mostani történésekről” – mondta Csíky Csengele, hozzátéve, hogy nem tudja, mi a szándéka az ügyészségnek, de hogy hatalmas riadalmat kelt, az biztos.
Hétfő délután is a korrupcióellenes ügyészségre kíséri Kincses Előd a katolikus iskola egyik tanulójának az édesanyját, akit tanúként hallgat ki az ügyészség. A marosvásárhelyi ügyvéd elmondta, bár sokan nem tudják, a tanúként beidézett személyeknek jogukban áll ügyvéddel megjelenni, illetve kérhetnek tolmácsot is, hogy anyanyelvükön válaszolhassanak a kérdésekre.
Kincses Előd ugyanakkor hangsúlyozta, a diákok szüleinek értelemszerűen az iskola létrehozásához semmi közük sincs, ők a már létrehozott római katolikus gimnáziummal kerültek jogviszonyba. „Tehát a jogviszony létrejöttét megelőző történések nem rájuk tartoznak, az ezekről való kihallgatásnak nincs jogalapja és bizonyító ereje” – nyomatékosította az ügyvéd, hozzátéve, hogy a büntető perrendtartás meghatározása szerint tanúként ki lehet hallgatni azt a személyt, aki olyan tényeket és körülményeket ismer, amelyeknek az ügyben bizonyító erejük van.
„Ebben az összefüggésben egyértelmű, hogy a Római Katolikus Gimnázium létrehozása kapcsán elindított eljárás egészen elképesztő fordulatot vett azáltal, hogy több diák szüleit telefonon arról értesítette a korrupcióellenes ügyészség, hogy másnap tanúkihallgatáson jelenjenek meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az ügyészség azt viszont elhallgatta, hogy a tanúknak is joguk van ügyvédet fogadni.
Kincses szerint egyértelmű, hogy a DNA megpróbálja megfélemlíteni a szülőket. „A tanúkihallgató ügyészek olyan alkotmánysértő kijelentésekre vetemedtek, hogy a diákok el fogják veszíteni két évi tanulmányaikat, mivel nem létező iskolába jártak és a szabad iskolaválasztás jogát semmibe véve arról is érdeklődtek, hogy a szülők miért ebbe az iskolába íratták be gyerekeiket. Nyilvánvaló tehát, hogy a sokak szerint a titkosszolgálatok által rángatott DNA nem az igazság kiderítése érdekében hallgatja ki a szülőket, hanem azért, hogy a továbbiakban ne merjék gyerekeiket a katolikus iskolába járatni” – mondta Kincses Előd, aki szerint a jelenlegi helyzetben az Országos Bírói Tanácshoz (Consiliul Superior al Magistraturii) kell panaszt tenni, kérve a DNA Marosvásárhelyi Területi Kirendeltsége által elkövetett túlkapások kivizsgálását, azok letiltását.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
Befejezték a munkálatokat a marosvásárhelyi Művész moziban, amelyet jövőre újranyithatnak, de várhatóan megváltozik a rendeltetése. A város a létesítményt a Művészeti Egyetem használatába adná úgy, hogy a nagyközönség számára is maradjanak vetítések.
A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.
Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.
Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.
Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.
szóljon hozzá!