
Fotó: Boda L. Gergely
Európai uniós projekt keretében indít ingyenes segédápolói szakmai továbbképzést a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazata. A projekt a Maros megyei nőket is érinti, és mint kiderült: szükség van rá.
2014. június 12., 19:292014. június 12., 19:29
2014. június 12., 19:442014. június 12., 19:44
A 18 hónapos projekt keretében 765 alacsonyan képzett nő részesül szakmai továbbképzésben, annak érdekében, hogy könnyebben jussanak munkához a szociomedikális szolgáltatások szférájában. A képzés olyan nőknek szól, akik már segédápolóként dolgoznak, de nem rendelkeznek megfelelő szakmai képesítéssel, illetve vidéken és városon élő munkanélkülieknek.
A Caritas emelte szakmai rangra
Fodor-Vanyó Csaba, a projektért felelős menedzser elmondta: tudni kell, hogy 2011-ig nem létezett kidolgozott szakmai standard a kórházi segédápolói szakmára, ezért addig a kórházak olyan személyeket tudtak alkalmazni, akiknek semmilyen szakmai képesítésük, csak érettségijük volt. „A Gyulafehérvári Caritas volt az, amely elkészítette a segédápoló szakma képzési standardját, és bevezette ezt a fogalmat az országos foglalkozások listájába, majd ezek után vált kötelezővé, hogy bárki, aki ebben a szakmában dolgozik, annak szakképzésben kell részesülnie. Nagyon sokan dolgoznak kórházakban szakképzetlen segédápolóként, és ez legalább annyira fontos munkakör, mint az asszisztensnő vagy akár az orvos, mert ő érintkezik a legtöbbet a beteggel” – mutatott rá a projektmenedzser.
Koszta Piroska, a Gyulafehérvári Caritas keretében működő Otthoni Beteggondozók Maros Megyei Régiójának vezetője elmondta: mivel három egyesület közösen pályázott, a Gyulafehérvári Caritas 465 nő képzéséről gondoskodik. Hargita megyében már beindultak a képzések, Maros megyében a projekt egyelőre előkészítési fázisban van. „A képzéseinket meghirdettük, a következő lépésben a megye összes kórházát felkeressük, és ahol igény van, segítünk a szakképzésben. Hogy hány jelentkező lesz, azt nem tudom előre megmondani, elképzeléseink szerint 15 fős csoportokat indítanánk úgy, hogy figyelembe vesszük a jelentkező nők munkaprogramját is. Tehát nagyon sok minden csak az első találkozásnál fog kiderülni” – mondta a 720 órás elméleti és gyakorlati oktatást magába foglaló képzésről az asszisztensnő, majd hozzátette, mivel ez egy másfél éven át folyamatosan zajló projekt, ezért lehetőség lesz több csoport indítására.
Városon igény lenne, vidéken nem panaszkodnak
Király Tünde főasszisztens, a Református Asszisztensképző Főiskola tanára portálunknak elmondta: szerinte hasznos a képzés, mert az egészségügyi rendszer segédápolói hiánnyal küzd, mind kórházi, mind az otthoni betegápolás tekintetében. „Hogy csak egy példát említsek: az idősek otthonába jelentkező személyek várólistán vannak, mert nincs, aki őket otthon gondozza” – mutatott rá a szakember, de arra is kitért, hogy vannak olyan kórházi osztályok, ahol már megengedik azt, hogy a hozzátartozók a délutáni órákban a beteget ágytálazzák, etessék, részlegesen lemossák, mert egyszerűen olyan sok a beteg, hogy a segédápolók nem tudnak mindenkit ellátni.
Sok segédápolónak nincs szakmai képesítése, az asszisztensi rend kompetenciájába tartozik ezen személyek kiképzése: „Azt lehet mondani, hogy az elméleti oktatás hiányában ellesték, eltanulták a szakmát. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem végzik jól a munkájukat” – tette hozzá Király Tünde.
A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban a legnagyobb hiány a kisegítő személyzet, a takarítók és segédápolók körében – tudtuk meg Mariana Negoiţătól, az intézmény sajtószóvivőjétől. Ennek oka a törvény szabta szabályozások, a versenyvizsgák felfüggesztése. Jelenleg csak az időszakosan üres helyekre alkalmaznak személyzetet – tájékoztatott a sajtószóvivő.
Tar Irma, a Nyárád-Szováta Kórház igazgatója érdeklődésünkre kifejtette: intézményük nem küzd segédápoló-hiánnyal, öt alkalmazott dolgozik a szovátai, négy pedig a nyárádszeredai kórházban. „A megszabott keretek nem is engednek meg többet, tehát nem is tudnánk felvenni, még ha szeretnénk sem” – mondta a menedzser, akitől azt is megtudtuk, 17 betegre jut egy segédápoló. A Nyárád-Szováta Kórházban, ha nagyon súlyos esetről van szó, a hozzátartozók is besegítenek a beteg alapellátásába.
Az Erdőszentgyörgyi Kórház menedzsere, Lucian Drăgan elmondta: az előírásoknak megfelelő számú segédápolóval rendelkeznek. „Nincs szükség a hozzátartozók segítségére, mert az asszisztensek és a kilenc segédápoló el tudja látni a betegeket” – közölte a kórház vezetője.
A képzés iránt érdeklődők a 0742-850 536-as telefonszámon érdeklődhetnek Koszta Piroskánál.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
szóljon hozzá!