Napirenden tartja az újraállamosítást a Maros megyei prefektus

A 2015-ös évre szóló jelentésében Lucian Goga tételesen megfogalmazta, hogy az „elmúlt esztendő az erdők visszaszerzéséért folytatott harc éve volt”. A prefektus sikerlistáján három olyan bírósági ítélet szerepel, melynek köszönhetően a Maros megyei kormányhivatal visszaszerezte a magyar nemesek leszármazottjai által korábban hosszas peres úton elnyert Maros-menti erdőket. Míg az európai uniós szervek valamint az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma több ízben és hangsúlyosan felszólította Romániát a több mint fél évszázaddal ezelőtt elkobzott és államosított ingatlanok mielőbbi visszaszolgáltatására, a múlt évi tevékenységi jelentésében Lucian Goga azzal dicsekszik, hogy mennyit sikerült újraállamosítania a már korábban visszaadott erdőkből. A dokumentumban a kormánybiztos arra is kitér, hogy csupán a tavaly 35 olyan ügyben kért perújravételt, amelyben a bíróságok az 1948-ban vagy utána megkárosított és kisemmizett személyek javára hoztak jogerős döntést.

Mint ismert, 2014 végén a Ponta-kormány azért menesztette Goga elődjét, Vasile Opreát, mert az RMDSZ feljelentést tett ellene az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD), mivel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményét, a diszkrimináció megelőzéséről és visszaszorításáról szóló 2000. évi 137-es számú kormányhatározatot és Románia alkotmányát. A volt prefektus a Bánffy-örökösök erdővisszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte Szászrégenből, arra hivatkozva, hogy a magyarok a grófok leszármazottjaiként veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére.

Az Éltetőék elleni bosszú élteti

A tavaly megnyert perekből kiderül: a jelenlegi prefektust is a magyar nemesek leszármazottai, de főként az Éltető család elleni bosszúvágy élteti. Lucian Goga azzal dicsekszik, hogy három ügyben is visszafordította a korábbi jogerős döntést. A botoşani-i törvényszéken előbb 7,3 ezer hektár ratosnyai és palotailvai erdőt térített vissza a román állam tulajdonába, majd további 3,9 ezret, míg a marosvásárhelyi törvényszék segítségével 155 hektárt „mentett meg” Magyarón. Akiket Goga és a bíróságok újból kisemmiztek: Éltető Albert, Éltető János, Éltető Dániel és Éltető József leszármazottai.

A jogerős ítéletet betartani, nem megtámadni szokás

„Az igazságszolgáltatásban, főként egy demokratikus államban alapelv, hogy a jogerős ítéletet életbe kell ültetni. Megjegyzem, hogy az utóbbi időben erre több fontos vezető is felhívta a figyelmet, kezdve az elnöktől. Az elv akkor is érvényes, ha az állampolgár érdekét szolgálja az állammal szemben. Sajnos 2008-tól errefelé, de főként az utóbbi négy évben legalább tíz olyan jogerős ítéletről tudok, amely ügyfeleim javára született, de az illetékesek a mai napig nem ültették életbe. Magyarán: pereskedtünk hosszú éveken keresztül, igazat adtak nékünk, amiről van egy darab papírunk és semmi több” – mondja a román állammal folytatott perekről Rózsa József marosvásárhelyi ügyvéd. Míg egy egyszerű ügyiratban a felperes ilyenkor végrehajtóhoz fordul, a jogos erdőtulajdonosok nem tehetik, hisz a tulajdonbizonylatot az ellenük pereskedő prefektusoknak kellene aláírniuk. „A végrehajtó nem foghatja meg a kormánymegbízott kezét, hogy írassa alá vele a dokumentumot” – magyarázza az ügyvéd, aki szerint a hatalommal való visszaélésért egy lehetséges megoldás a bűnügyi feljelentés volna, ami viszont a szakember megítélésében egy újabb háromegyenletes függvény. Ráadásul ha a bíróság úgy véli, hogy jogtalanul jelentetted fel, még kártérítést is fizethetsz az érintettnek.

Az érintettek számos esetben értesítették a kormányt vagy az Országos Tulajdon-visszaszolgáltatási Hatóságot (ANRP), azonban azon túl, hogy Bukarestből egy nekik igazat adó levelet kaptak, a patthelyzeten semmi nem változott. Rózsa szerint az lett volna az egyetlen megoldás, hogy az ilyen esetekben a kormány lépjen fel hivatalból és sokkal erélyesebben.

Trükközések – hivatalos módon

A legtöbb esetben a román állami hatalom a perújrafelvétellel próbál időt és egyben látszólag törvényes okot nyerni a jogerős ítélet semmibevételére. Érdekes mód a perújrafelvételi kérések menetrendszerűen akkor érkeznek, amikor már ki kellene bocsátani a tulajdonlevelet, holott a jogrend szerint egy ítéletet csak alapfokon lehet felfüggeszteni. „Időt nyernek, és ezzel igazolják a passzivitásukat, semmi több. Van egy ügyem, amelyre a jogerős ítélet megszületése után, az évek során már három perújrafelvételi kérést nyújtott be az állam képviselője” – mondja Rózsa József. A prefektúrán működő restitúciós bizottságok egy újabb trükközési taktikával is előálltak: azzal a mesével, hogy nem bíznak a helyi igazságszolgáltatásban, mostanság négy-ötszáz kilométerre helyeztetik át a pereket. Az idős, beteg, anyagilag nem túl jó helyzetben lévő erdélyi személyeknek Giurgiu, Iaşi, Brăila, Olt megyei törvényszékeket kell járniuk. „Ezek az emberek képtelenek havonta ekkora utat megtenni, így sérül az igazságszolgáltatáshoz való joguk. Egyébként nagyon furcsa, hogy a kormány megbízottja nyíltan hangoztatja, hogy ő nem bízik a román igazságszolgáltatásban” – jegyzi meg az ügyvéd.

A szászrégeni bírák pártatlanságát féltő korábbi prefektus, Vasile Liviu Oprea többek között azért kérte a Bánffy-örökösök visszaszolgáltatási perének áthelyezését Szászrégenből az ország egy másik térségébe, mert „itt magyar közösség is él, és a magyarok, mint a grófok leszármazottjai 9323 hektár erdőt igényeltek vissza”. Jóllehet a régeni bíróságnak egyetlen magyar nemzetiségű bírója sincs, periratában a volt kormánymegbízott mégis kockázati tényezőként kezelte a megye magyarságát.

Rózsa szerint az efféle logika mentén ténykedő prefektusoknak azt a kérdést is fel kellene tenniük, hogy lényegében mikor volt elfogulatlan a vásárhelyi bíróság: amikor az örökösöknek vagy netán a prefektúrának adott igazat? Másrészt az ügyvéd olyan dossziékról is tud, melyek az évek során legalább tíz bíró kezén átmentek. „Lehet, hogy egy-két, legfeljebb három bíró felkészületlen vagy elfogult, de hogy mind a tíz-tizenvalahány az lenne, kétlem!” – állítja Rózsa József.

Sántító perújrafelvételi kérések

„Mi mindent megteszünk azért, hogy azok, akik valóban jogosultak a mezőgazdasági területek és erdők visszaigénylésére, megkapják a nekik járó területet. Ugyanakkor azért is mindent megteszünk, hogy ami az állam tulajdona, az az is maradjon” – szögezte le lapunknak Lucian Goga prefektus. Kérdésünkre, hogy az általa vezetett intézmény miért nem tartja tiszteletben a bíróság jogerős ítéleteit, a kormánybiztos elmondta, hogy az állami levéltárakban és a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság (CNSAS) archívumában talált okiratok alapján kezdeményezték a perújrafelvételt.

A rendkívüli módszernek számító perújrafelvételi kérések azért is sántítanak, mert a restitúciós bizottságok olyan „újonnan előkerült” dokumentumokra hivatkoznak, amelyek tíz-húsz-huszonöt évvel ezelőtt is léteztek és fellelhetők voltak. Arra is volt már példa, hogy az állam képviselői olyan „újonnan előbukkant” okiratokat „fedeztek fel”, amelyeknek egy példányát már évekkel azelőtt csatoltak az ügyirathoz.

A magyar akkor is ellenség, ha nem az

Az időhúzás egy harmadik taktikája az 1945. évi 91-es számú, úgynevezett CASBI-törvényre való hivatkozás. A hetvenegy esztendővel ezelőtt napvilágot látott hírhedt törvény a nép ellenségévé nyilvánította a korábban a németek oldalán harcoló, majd menekülésre kényszerülő kisebbségeket, ingatlanjavaik kezelését pedig az Ellenség Javait Felügyelő és Igazgató Pénztárra (CASBI) bízta. Két évvel később, az 1947. január 9-én megjelenő Hivatalos Közlöny húsz oldalon mintegy kétezer olyan – többnyire magyar és német nemzetiségű – személy nevét tartalmazza, akiket felmentettek az 1945/91-es, CASBI-törvény következményei alól. A közlöny következő, január 10-i 8-as számában mintegy 1500 vállalat és kisiparos neve jelent meg, akiknek az állam szintén visszajuttatta az ügykezelésre átvett javait.

Rózsa József egyik ügyfele 16,5 hektár erdőt igényelt vissza Gernyeszegen, ám az állami hatóságok megtagadták a restitúciót, pedig sem ő, sem ősei nem származtak grófi vagy bárói családból. Egy másik kisemmizett család örököse a szilágysági Középlakon 166 hektárnyi erdőt kapott vissza, Maros megyében pedig, egészségtelen származására hivatkozva, a restitúciós bizottság nem volt hajlandó egy fenyőfát sem visszajuttatni ugyanannak az igénylőnek. Hasonló cipőben jár egy másik férfi is, aki a Fehér megyei Miriszlón visszakapta ősei 47 hektárját, a Maros menti erdeire pedig hiába vár. A jogász szerint jellemző a Maros megyében uralkodó különleges helyzetre, hogy a Görgényi-, illetve Kelemen-havasokban az örökösöknek legfeljebb tíz hektárnyi erdőt sikerült visszaszerezniük a 2000-ben megjelent Lupu-féle 1-es számú földtörvénnyel.

Strasbourg – a távoli délibáb

Kérdésünkre, hogy az erdélyi magyar nemesek közül melyiknek az ügye jutott el a Nemzetközi Emberjogvédelmi Bíróságig, Rózsa József elmondta, hogy egyelőre még egyiké sem. Csak abban az esetben lehet Strasbourgba fordulni, ha a panaszos itthon minden jogi lehetőséget kimerített. „A strasbourgi eljárás is rendkívül hosszas és bonyodalmas. Ráadásul az esetleges kedvező ítélet esetén itthon újabb pert kell indítani annak végrehajtásáért” – sorolta a bürokratikus akadályokat a marosvásárhelyi ügyvéd. Ugyanakkor az sem titok, hogy a Nemzetközi Emberjogvédelmi Bíróságon a romániai ügyiratok előválogatását romániai bírók végzik.

Ártott a médiahisztéria

Abban mindenki egyetért, hogy az ügynek nagyon sokat ártottak azok a visszaélések, amelyekre az utóbbi egy-két évben derült fény, valamint az a hisztérikus médiakampány, amit az országos hírcsatornák folytatnak. „Voltak visszaélések, az biztos, csak az a baj, hogy egyesek ezeket hajlamosak összemosni a jogos visszaigénylésekkel” – világít rá Rózsa. A Realitatea TV, az Antena 3 és a România TV vitaműsorai is sokat tettek azért, hogy a közvélemény ma már egy napon emlegesse a nemes családok leszármazottait a tényleges háborús bűnösökkel vagy azokkal, akik tetemes csúszópénzekért olyan ingatlanokhoz jutottak, amelyekhez soha semmi közük nem volt. Székelyföldön Marius Paşcan liberális szenátor, Ioan Sabău-Pop ügyvéd és Lazăr Lădariu újságíró a „román erdők” legelkötelezettebb védelmezői. Hármukban az a közös, hogy mindannyian a magyarellenes Vatra româneasca szervezet vagy a Cuvântul liber napilap oszlopos tagjai voltak vagy azok a mai napig is. „Mi nem igazán láttuk értelmét annak, hogy a médiában folytassuk a vitát és válaszolgassunk a hazug vádakra. A másik fél viszont kimondottan arra alapozza a taktikáját, hogy beeteti a közvéleményt, mint a halakat, aztán a zavarosban elkezd halászni” – véli Rózsa. Az ügyvéd szerint ez a „munkamódszer” Maros megyében szerencsére nem igazán bizonyult hatékonynak.

A kisebbik rossz

„Még az is becsületesebb volna a jelenleg évekig, évtizedekig tartó jogi hercehurcák és megaláztatások helyett, hogy ha hoznának egy új törvényt, amely tisztán kimondja, hogy az előző restitúciós rendelkezések nem voltak jók, és a román állam nem hajlandó visszaadni semmit a jogos tulajdonosoknak. Úgy legalább tudnánk egy dolgot…” – állítja némi adag iróniával Rózsa József. Ennél már csak az szomorúbb, hogy miközben a jogos tulajdonosok papíron visszaszerezték őseik birtokát, az állami erdészetek gátlástalanul folytatják a – hol törvényes, hol törvénytelen – erdőkitermelést.