Mende Gaby, az „örök” színésznő

Az élő, őszinte hangvételű interjúkötet az erdélyi színészek életét bemutató Prospero-sorozat 19. darabja, mely kiváló emlékidéző az idősebb nemzedék számára és kötelező olvasmány a fiatalabb marosvásárhelyieknek.

„Maholnap százéves vagyok, elvárja tőlem, hogy még higgyek a csodákban?” – ragadtuk ki a kontextusból a beszélgetőkönyv egyik mondatát, csupán azért, hogy rácáfoljunk: az a művész, aki ilyen élményt tud szerezni a marosvásárhelyieknek, nem is kell higgyen a csodában, hiszen valahol ő maga a csoda. A csoda szó a kötet előszavában másként is megelevenedik Kovács Levente tollából, amikor Tompa Miklós rendezőt idézi: „ha valaki csodát akar látni, jöjjön el hozzájuk és nézze meg hogy Gaby cipői külön életet élve, mint óriási szarvasbogarak mászkálnak a lakásban”.

A Szentgyörgy téri tüneményt idézték

Csegzi Sándor a könyv megjelenését támogató Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem igazgatójaként elmondta: Mende Gaby a marosvásárhelyi színház történetét hordozza magában, egy olyan művész, aki mind a mai napig megőrizte szerénységét.

„Kivételes pillanatnak vagyunk a tanúi, ismét  tiszteleghetünk – sajnos egyre ritkábban – a színészóriások előtt. Ez az épület, mind a mai napig nagyon sok marosvásárhelyi számára, akinek a hajában szaporodik a fehér-, s fogában az idegen anyag, a Színházat jelenti” – fogalmazott Kovács Levente, a Székely Színház történetét megíró rendező, akinek külön örömére szolgál, hogy az intézmény egykori színészeiről is könyvek jelennek meg.

„Mende Gaby a Székely Színház korszakának vége felé érkezett, egy picit lekésve az operett korszakát, ahol ő igazán ragyoghatott volna, mert alapvető tulajdonságaiban benne van a zene, a tánc, a komédia, és ebből kevesebb jutott neki, mint amennyi megillette volna” – mutatott rá a művész erősségeire a rendező, akinek beszéde egykori szerepeket, előadásokat, művészeket  hívott elő az emlékek tárházából, mindezt pedig Kárp György színművész történetei, anekdotái mélyítették el.

„A valamikori Szentgyörgy utcán sétálva láttam először Gabyt. Hosszú, gyönyörű szőke volt haja, s volt egy csodálatosan szép vörös rókabundája. Arról nem beszélve, hogy milyen kellemes illatot árasztott!...” – emlékezett vissza. Az évek során Mende Gabyval gyakran együtt játszó színész az Emlékek kávéháza című, Kovács Levente-rendezte, legalább 170-szer műsorra tűzött, kabaréműsort emelte ki: „Én csetlettem-botlottam, Gaby kitűnően táncolta a shimmyt”, majd így összegzett: „Mindig kitűnő partner volt, nagyon szerettem vele játszani. Arról nem beszélve, hogy az idők folyamán egy erős baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, de Miklós bácsival is, és Gábor fiúkhoz is jó barátság fűz mind a mai napig”.

Tíz év Mende Gabyval

Szucher Ervin elmondta: a színházi kollégáival ellentétben nem tud olyan sokat anekdotázni, ám az együtt töltött idő tekintetében ő is be tud szállni a versenybe, ugyanis az élete legutóbbi tíz évét nagyjából Mende Gabyval töltötte. Tíz évvel ezelőtt, a Prospero-sorozat indulásakor ugyanis azt a nagyon megtisztelő feladatot kapta Demény Pétertől, a Korunk szerkesztőjétől, hogy vállalja el az interjúkötet írását. „Egy időutazás volt számomra ez a beszélgetés, amely visszavezetett abba a színházba, ahol a színészek még nem tudták mi a színpadi dübörgés, viszont nagyon kecsesen vagy daliásan tudtak járni, nem tudtak káromkodni, de ékesen beszélték a magyar nyelvet és nem kellett meztelenkedniük ahhoz, hogy megmutassák testi vagy akár lelki szépségüket” – vallott az írás közbeni élményeiről Szucher Ervin. A heti, kétheti találkozások kedélyes hangulatának bizonyítéka a művésznő kérdése: „De mi lesz velem Ervinke, ha kiadjuk a könyvet, s utána maga nem fog maga jönni hozzám?”, ám a szerző ünnepélyes ígéretet tett a barátsággá alakult kapcsolat további ápolására.

Végül az est főszereplőjén volt a sor, aki hivatásánál fogva mit is tehetett volna egyebet, minthogy versekkel ajándékozta meg a közönséget, melyet a száznál is több rokon, barát, csodáló hosszú percekig állva tapsolt. A Nemzeti Színház örökös tagja végezetül megköszönte az újságírónak az iránta tanúsított kitartó türelmet, jóságot, kedvességet, hogy „eltűrte bolondériáit”.